Sulinet: adókedvezmény csak a vásárlás évében

rtl.hu

2004. március 10. 10:06

A kormány jogharmonizációs céllal egy újabb csokornyi pénzügyi törvényt készül módosítani. Egyebek között a személyi jövedelemadó-törvényhez is hozzá kell nyúlni – írja a Magyar Hírlap. Nevezetesen a Sulinet expressz programról van szó. A Sulinet hivatalos listáján szereplő számítógép, illetve számítástechnikai eszköz vásárlása után jelenleg a pedagógusnak, az oktatónak, a hallgatónak, valamint annak a magánszemélynek jár szja-kedvezmény, akinek a gyermeke nappali rendszerű iskolai oktatásban vagy felsőoktatásban vesz részt. Vásárlásnak számít a bérlet és a lízing is, a kedvezmény pedig adóévenként legfeljebb 60 ezer forint. Júliustól mindenkire vonatkozik az évi 60 ezer forint kedvezmény, de több korlátozó előírással. Így kikerül a rendszerből a lízing, a részletre történő vásárlás, a bérlet és minden más halasztott fizetési forma. Magyarán nem lehet több éven át igénybe venni ugyanazon eszköz után az szja-kedvezményt. A vételár ötven százalékának megfelelő, de legfeljebb 60 ezer forintos adókedvezmény így csak egy évben vehető igénybe. Ez persze nem zárja ki azt, hogy valaki a következő évben egy másik eszközt vásároljon. Új előírás az is, hogy az említett kedvezmény csak 3,4 millió forint éves jövedelemig jár. Ettől számítva négymillió forintig fokozatosan csökken az adóból leírható összeg. Az új szabályokat - ha a parlament is elfogadja - július 1-jétől kell alkalmazni, és csak az akkortól vásárolt eszközökre vonatkozik.

Változnak a cégtelefonra vonatkozó szabályok is

Szintén az szja-törvénybe kerül be az a passzus, amely természetbeni juttatásnak minősíti a cégtelefon használatát – írja a napilap. A havi háromezer forintos adót fővonalanként, illetve a mobil készülékeknél SIM-kártyánként kell megfizetni a munkaadónak (a törvény szóhasználatában a kifizetőnek). Ez az összeg minden terhet alkalmaz, tehát járulékot már nem kell fizetni. (A munkaadó fizet akkor is, ha az adót megtérítteti az alkalmazottaival.) Több csoportot mentesít ezen adó fizetése alól a törvényjavaslat. Így nem adózik a rendőrség, a tűzoltóság, a katasztrófavédelem, az egészségügyi ellátás, de az egyházak sem.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!