A kövér gyerekek keveset esznek

rtl.hu

2004. március 8. 7:34

Ugyanebben a témában végzett kanadai felmérés szerint viszont gyakrabban válnak túlsúlyossá azok a serdülő fiúk, akiknek szülei is kövérek, vagy rendszeresen dohányoznak, a lányoknál azonban nincs közvetlen kapcsolat a szülők dohányzása, a testmozgás hiánya és az elhízás között.

A magyar szakembereket megdöbbentő eredményekre egyelőre nem találnak tudományos magyarázatot. Ha csak azt nem, hogy a túlsúlyosak sokkal többet ülnek a tévé előtt és majszolnak mogyorót, vagy különböző chipseket, ezt pedig nem kompenzálja a nagyobb fizikai terhelés.

Azt azonban általánosságban megállapították, hogy a fiúknak ötven, míg a lányoknak már csaknem hetven százaléka nem sportolt. Azok pedig, akik gyerekkorukban nem kezdtek sportolni, később már nem nagyon fognak hozzá. S ezzel együtt vitathatatlan, hogy a testmozgás alapvető szükséglet. A legutóbbi ajánlások szerint ebben a korban naponta egy óra mérsékelten intenzív, illetve hetente háromszor legalább húsz perc igen aktív testmozgás szükséges.

A kutatók szerint igazolt összefüggés van a dohányzás és a túlsúly kialakulása között.

„ A fiatalok leképezik a szülők dohányzási szokásait, a függőség gyorsan kialakul, a leszokás egyre nehezebb, s a szenvedélytől megszabadulni mind inkább elhízáshoz vezet” – hangsúlyozta Greiner Erika, az Országos Élelmezési és Táplálkozástudományi Intézet osztályvezető főorvosa.

A cigaretta ugyanis fokozza az anyagcsere-folyamatokat, ami gyorsítja a tápanyagok feldolgozását. Tehát amint szenvedélyétől megszabadul valaki, ez lelassul, és az étvágy megnő. Egy doboz elszívott cigaretta mintegy 500 kalóriát éget el, ami e nélkül a szervezetben hasznosul. A fiúk 35 százaléka, míg a lányok 30 százaléka dohányzik, jelentős részük naponta legalább tíz-húsz cigarettát szív.

Egy budapesti kutatás pedig már 46 százalékra tette a dohányosok arányát ebben a korcsoportban. A felmérés a szülői szokások befolyását is igazolta, az apák 42, míg az anyák 36 százaléka aktív dohányos. Ezek után a magyar gyerekek kilenc százalékáról derült ki, hogy túlsúlyos, négy százaléka elhízott. A szakember szerint a serdülő lányok esetében azért juthattak ilyen eredményre, mert ebben a korban ők már különösen ügyelnek testsúlyukra. Így függetlenül a testmozgástól, különböző diétákkal és odafigyeléssel küzdenek az elhízás ellen.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!