Tony Blair csalja a feleségét?

rtl.hu

2004. március 7. 12:39

Peter Foster, akinek egy ausztrál újságban megjelent hétvégi interjúja a vasárnapi brit lapok címoldalára került, nem kevesebbet állít, mint azt, hogy egykori barátnője, Carole Caplin, aki Blair feleségének, Cherie-nek volt a személyes 'guruja', szerelmi viszonyban volt a miniszterelnökkel.

Foster két éve már megjárta a brit sajtó első oldalait, amikor kiderült, hogy ő segített Cherie Blairnek - az egyik legjobban fizetett brit családjogi ügyvédnek - két bristoli ingatlan nyomott áron történő megvásárlásában.

Az 'üzletember' - egyebek mellett közokirat-hamisításért, valamint hamisított egészségügyi termékek forgalmazásáért - akkor már három földrész börtöneit látta belülről. A sajtó által azonnal Cheriegate-nek elnevezett ügyből a miniszterelnök felesége kínos magyarázkodással, nem egyszer könnyek között tudott csak kimosakodni, mondván: fogalma sem volt ingatlanügyi tanácsadójának rovott múltjáról.

Foster árnyéka most ismét rávetül a Downing Streetre, a szenvedő alany azonban ezúttal nem Cherie, hanem Tony Blair. Az Írországból tavaly Ausztráliába toloncolt Foster szerint Caplin - aki annak idején az ő barátnője volt - 'rendkívüli befolyással bír a miniszterelnökre ... nagyobbal, mint Cherie'. A helyenként feltűnően jelen idejű - vagyis az állítólagos viszony folytatódását sejtető - fogalmazással előadott történet szerint Caplin dönti el azt is, hogy Tony Blair milyen ruhát hordjon, 'beleértve még az alsónadrágot is'.

Foster szerint volt barátnője és Blair hosszas sétákat tett a chequersi miniszterelnöki rezidencia erdős parkjában, és minden másnap hosszú éjszakai telefonbeszélgetéseket folytatott.

Peter Foster kijelentette, hogy készülő önéletrajzi művének 'e viszony' lesz a központi eleme.

A Downing Street-i miniszterelnöki hivatal szóvivője azonnal visszautasította Foster állításait, mondván: azok csak azt a célt szolgálják, hogy minél nagyobb érdeklődést keltsenek a készülő könyv iránt.

Volt barátja kijelentéseit határozottan cáfolta egyébként Carole Caplin is.

A négygyermekes Blairt, aki a Munkáspárt vezéreként tíz éve áll a brit belpolitika előterében, és hét éve kormányfő, eddig még legádázabb politikai ellenfelei sem vádolták nyilvánosan magánéleti kihágásokkal.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!