Életveszélyes a kollégium Miskolcon
2004. február 27. 16:26
'Ez az elvonás a napi működési gondok mellett jelent további kellemetlen gondot. Tehát úgy mondom, hogy ha az embernek 2-3 ujja már amúgy is hiányzik, nagy baj, ha a következőt is levágják, mert komoly problémák lehetnek. Valami ilyesmi a mi helyzetünk' - nyilatkozta Besenyei Lajos egyetemi rektor.
A tárca a beruházási pénzekből 1,5 milliárd forintot von el, 5,5 milliárdot pedig átütemeznek. Ez több egyetem felújítását is érinti. A miniszter azt javasolja, hogy magántőke bevonásával épüljön új kollégium.
'Az egyetem támogatta egyébként ennek a korábbi épületnek is a működését. Semmi sem tiltja meg neki, hogy az új kollégiumban további támogatásokat adjon, azon túl, amit egyébként mi biztosítunk, hiszen 2006-tól 15 000 forint az ilyen új kollégiumban a diákok számára a támogatás' - nyilatkozta Magyar Bálint oktatási miniszter.
Ezzel együtt a miskolci rektor szerint az új kollégium többszörösébe kerül majd egy diáknak, mint a régi, és ez Észak-Magyarország diákjait érzékenyen érinti.