Elkelt a Dunaferr
2004. február 25. 19:43
Az ukrán-svájci Donbass-Duferco konzorcium veheti meg a Dunaferr Rt.-t. A konzorcium a 79,48 százalékos állami tulajdonú részvénycsomagjáért 444 millió forintot fizet. A tranzakció összértéke, beleértve a tőkeemelést, a beruházási, kistérség-fejlesztési, illetve foglalkoztatási és a munkakörülmények javítására vonatkozó vállalásokat, valamint a részvények vételárát, a következő öt évben várhatóan közel 100 milliárd forintot tesz ki.
Az ÁPV Rt. tavaly év végén hirdetett eredményt: első lett a Donbass-Duferco, a második a LNM konzorcium, míg a harmadik helyen a Severstal végzett. A közlemény szerint a nyertes ajánlattevő a 9 kategória közül 6-ban a legjobb ajánlatot nyújtotta be. A jelenlegi munkavállalói létszámot öt évig megtartva a legmagasabb foglalkoztatási kötelezettséget vállalta.
A befektető akkor lép tulajdonba, ha egyebek mellett teljesül két feltétel: a befektető végleges megállapodást köt a Dunaferr hitelező bankjaival a társaság pénzügyi helyzetének rendezéséről, illetve végrehajtja a tőkeemelést.
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem