Indul az europaterv.hu
2004. február 17. 20:24
'Az Európai Unió lehetőséget biztosít számunkra egy 1350 milliárd forintos program megvalósítására egy olyan program, amit mi úgy neveztünk, hogy nemzetfejlesztési terv, Európa Terv, ami a helyi közösségekre is épít.'
Medgyessy Péter tegnap azt ígérte, hogy 2006-ig 120 milliárd forint jut az ipari és szolgáltatás területén működő vállalatok versenyképességének javítására. Ennek a pénznek a kétharmada hitel és uniós pénz, egyharmada a költségvetésből származik. Szintén három évre 160 milliárd forint támogatást ígért a kis- és középvállalkozásoknak, ebből hitel és uniós pénz az összeg háromnegyede. Az egynegyed pedig költségvetési pénz.
A Fidesz szerint a tegnapi ülésen elhangzott összegekkel nagyságrendi problémák vannak. Varga Mihály, fideszes képvieslő, korábbi pénzügyminiszter szerint:
'Az alapvető probléma, hogy túl sok ígéret hangzott el az elmúlt években. Ezek mindig a későbbi időkre vonatkoztak, és azután ezek nem teljesültek. Az Európa Tervvel is ez történt az elmúlt esztendőben. Ez történt a mezőgazdaság rendbe tételével is. Hát, most újra ezek az ígéretek hangoztak el.'
A mezőgazdasági fejlesztésekre az uniós pénzekkel együtt az elkövetkezendő évben 200 milliárd forintot ígért a miniszterelnök, amely összeg szintén tartalmaz hitelt. A Fidesz szerint ezzel az a gond, hogy a gazdáknak nem hitelre van szükségük, hanem tőketámogatásra, amiből fejleszteni tudnak.