Száz év garancia volt az összedőlt élményfürdőre

rtl.hu

2004. február 16. 10:09

Jurij Luzskov moszkvai főpolgármester szerint még 9-13 holttest lehet a romok alatt. Egy hétfői nyilatkozata szerint abból következtettek a még meg nem talált holttestek számára, hogy hány öltözőszekrényben maradt gazdátlanul öltözék. Mint mondta, még korai lenne következtetéseket levonni a tragédia okára nézve, de a legvalószínűbbnek azt tartják a hatóságok, hogy hanyag munkát végeztek az építők, figyelmen kívül hagyták az építési szabványokat.

Az élményfürdőt működtető tulajdonosi társaság vezérigazgatója, Mihail Ponomarjov közölte vasárnap a Rosszija televíziónak adott nyilatkozatában, hogy az építők 'száz évre garantálták' az alig két éve átadott építmény biztonságát. A társaság bejelentette, hogy minden halálos áldozat családja több mint kétezer dolláros kártérítést kap. A fürdő vendégei mind biztosítva voltak, hiszen a borsos belépődíj magába foglalta a biztosítás díját is.

Szombat este szakadt rájuk a tető

A fürdő óriási üvegkupolája szombaton este fél nyolc körül szakadt le. Alatta ekkor több százan lubickoltak a hatalmas, fél focipálya nagyságú medence vizében. Köztük egy születésnapot ünneplő gyerekcsoport.

A Moszkva délnyugati külvárosában fekvő élményfürdőt 2 éve építették. Az épületben több óriási vízicsúszdát, egy mesterséges folyót és egy hatalmas medencét építettek a vendégek szórakoztatására. A katasztrófa pillanatában a fürdőben úgy 800 vendég volt. Közülük 300-an fürödtek az óriási medencében.

Szemtanúk azt mesélték, hogy óriási robajt hallottak, mielőtt rájuk szakadt a medencét borító többezer négyzetméteres üvegkupola. A menekülök közt ezután pánik tört ki. Sokan véresen és sokkos állapotban rohantak ki a mínusz 15 fokos hidegbe.

'Az összeomlás okát egyelőre nem tudjuk pontosan, de az előzetes felmérések alapján kizárható, hogy robbanás történt.'- nyugtatta éjszaka a moszkvaiakat polgármesterük.

A mentőbrigádok éjjel és napközben a fagyos időben kutattak az esetleges túlélők után a medence helyén keletkezett kráterben. A szerencsétlenséget több probléma okozhatta egyszerre. Egyrészt az, hogy az üvegkupolán túl sok hó gyűlt össze. Másrészt a kinti és benti hőmérséklet közötti különbség statikailag elviselhetetlenné vált. Mindez romboló teher lehetett az épület vélhetően hibás szerkezetének.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!