2004. február 15. 18:21

A példánkban szereplő csekk szerint 442 ezer forint illetéket kellene a tulajdonosnak kifizetnie - valójában azonban kevesebb mint 100 ezer forint a befizetendő összeg. A hivatal ugyanis nem vette figyelembe, hogy a tulajdonos nem csak vett, hanem korábban el is adott egy lakást. Gábor László ügyvéd Híradónknak azt mondta, megszámlálhatatlanul sok esetben találkozott már ilyen problémával. Ő, megelőzve az illetékhivatalt, már a szerződésben jelzi, hogy nem csak eladott, de vásárolt lakás is volt. De sokszor ez sem ér semmit.

'Nem mindig veszi észre az illetékhivatal, és előfordult nem egyszer, hogy kivetette a teljes illetéket.'

Ahogy a földhivatalnak, úgy az illetékhivatalnak is van nyilvántartása az adásvételekről, ennek ellenére azt mondják, hogy nem tudhatnak minden eladásról és vásárlásról. Heves Gábor, a Fővárosi Illetékhivatal ügyosztályvezetője elmondta:

'Az illetékhivatal nem tudhatja azt, hogy valaki eladott lakást már korábban, azt meg végképp nem tudhatja, hogy a következő egy éven belül el fog adni egy másik lakást. Ezeknek az ügyeknek a korrekt lezárására csak az ügyfél bejelentése alapján van lehetőség.'

Az illetékhivataltól kapott levélben az szerepel, hogy 15 napon belül lehet fellebbezni. A kérelem összege a kiszabott illetéktől függ. Fellebbezés helyett azonban korrigálást is lehet kérni - ingyen. Csak a Fővárosi Illetékhivatalban évente 13-14 ezer ilyen eset van.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!