Tiltakozás a mecseki lokátor állomás ellen
2004. február 11. 18:01
'Meg fogunk fogyatkozni, vagy ma délután fognak jönni, vagy holnap hajnalban szerintem, amikor nem negyven ember lesz itt, hanem öt.'
A katonai lokátort a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet területére építenék, amely február 15-ig adott engedélyt a favágásra. A környezetvédők azt szeretnék elérni, hogy a kivitelező addig ne tudja elvégezni a munkát. Mikszán István erdészet igazgató figyelmeztette a tiltakozókat:
'Érvényes fakitermelési terv alapján szeretnénk megkezdeni a munkákat, amennyiben ez nem történik meg, akkor birtokháborítás miatt kénytelen leszek eljárást indítani önök ellen.'
A kivitelező cég vezetője elmondta, hogy még számukra sem teljesen egyértelmű, hogy a rendőrség lép- e fel a tüntetők ellen, vagy a helyi jegyző intézkedik a természetvédők szabálysértése ügyében. A kivitelezőt mindenesetre nemzetközi szerződések kötik, ezért február tizenötödikéig törvényes keretek között szeretné befejezni a fakitermelést.
A környezetvédők azt ígérik, hogy február 15-ig minden nap kijönnek a Zengőre, és ha kell, a fákhoz láncolják magukat, hogy így tiltakozzanak a lokátor bázis megépítése ellen.