Schröder lemondott a pártelnökségről

rtl.hu

2004. február 6. 16:59

Schröder megtartja kancellári posztját, az elnökséget azonban átadja a 64 éves Franz Münteferingnek, a szociáldemokraták parlamenti frakcióvezetőjének. Müntefering a leköszönő pártelnök legközelebbi munkatársai közé tartozik, de azt tartják róla, hogy közelebb áll a párt balszárnyához.

A változást az tette szükségessé, hogy az SPD népszerűségi mutatói jócskán visszaestek a 2002 szeptemberi választások óta. A párt egyik kudarcot a másik után szenvedte el tavaly a tartományi választásokon, és nagy próbatételek várnak rá az idén is több tartományi választáson, először is Hamburgban február 29-én.

Schrödernek ugyan sikerült tavaly nagy harcok árán elfogadtatnia egy reformcsomagot, amely a pangásban levő német gazdaság élénkítését célozta, de ehhez a kancellárnak keményen meg kellett küzdenie pártja balszárnyával és a befolyásos szakszervezetekkel.

Ezekre a küzdelmekre utalva Schröder úgy fogalmazott berlini sajtóértekezletén: a nehézségek is igazolják azt a döntését, hogy ezentúl minden erejét a kancellári tevékenységre összpontosítja. Bár általános a felismerés, hogy szükség van a reformokra, a velük kapcsolatos párton belüli egyeztetések különleges erőfeszítéseket igényelnek - tette hozzá.

Fegyelem és összetartás

Müntefering a szociáldemokraták egyik legtapasztaltabb politikusának számít. A munkáscsaládból származó politikus pályafutását szűkebb pátriájában, Észak-Rajna-Vesztfália tartományban kezdte. Az ottani SPD szervezetben betöltött párttisztségek után 1992-ben tagja lett a düsseldorfi tartományi kormánynak: három éven át a munka-, szociális- és egészségügyi tárcát irányította.

Országos szinten is 'régi motorosnak' számít: már 36 évesen tagja lett a szövetségi parlament alsóházának (Bundestag), amelytől csak düsseldorfi minisztersége kezdetén vált meg. 1998 óta ismét képviselői mandátummal bír az alsóházban, 2002 ősze óta ő áll a Bundestag szociáldemokrata frakciójának az élén.

Franz Müntefering

Ezt megelőzően volt már az SPD országos ügyvezetője (1995-99), majd főtitkára (1999-2002 október). Az 1998 októberében megalakult első Schröder-kormányban közlekedési és építésügyi miniszter volt.

A Gerhard Schröder iránt feltétlen lojalitást tanúsító Müntefering nagy munkabírású politikusnak és csípős nyelvű vitapartnernek számít. Vesszőparipája a fegyelem és az összetartás. Eme erények sulykolására nagy szüksége is lesz. Az utóbbi hónapokban ugyanis nem csak az SPD vonzereje és népszerűsége mutat zuhanórepülést, de a párton belül is egyre több városi és járási alapszervezet mutatja ki nyíltan elégedetlenségét a 'pártközpont' irányvonalával, a baloldali értékek rovására menő gazdasági reformokkal.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!