2004. február 3. 20:23

Gergely Henrietta két évvel ezelőtt 149 kilót nyomott. Akkor viselt hatalmas nadrágjába ma már kétszer is beleférne. Pedig egykoron még néhány centit engedni is kellett derék tájon, hogy passzoljon. Az asszonyt hosszú éveken keresztül egyáltalán nem zavarta, hogy még a legnagyobb, 60-as méretű ruhakölteményeket is nagyobbra kellett szabni.

Persze, nem volt ez mindig így…Henrietta egészen hat éves koráig, vékony kislány volt. Majd egy mandulaműtét után, se szó se beszéd, hízni kezdett. Teltek, múltak az évek, a kilók pedig megállíthatatlanul szaporodtak.

'Bármilyen ideges voltam, egyből egy tábla csokoládé, benyomtam, ezzel az idegesség egy kicsit megszűnt. Szaloncukor vagy bármi más, ami volt, fagylalt, sütemény.'

Az asszony végül 150 kilóra hízott. Két évvel ezelőtt, egy esküvőn készült képeket visszanézve úgy döntött, búcsút mond a felesleges kilóknak.

'Látható, hogy más volt a fejem más a hasam, Hát, ez az igazi régi énem. Azóta már a tokám is lement. Nagyon sokan például meg sem ismernek. Szerencsére már az is megszűnt, hogy például nem férek el dolgok mellett.'

Az asszony ettől kezdve nem kegyelmezett párnácskáinak. Kirakott munkahelyi asztalára egy elrettentő képet saját magáról és odafigyelt arra, mit eszik . A csokoládét és az édességet száműzte étrendjéből, valamint búcsút mondott a kenyérnek is. Így egy év alatt majdnem 70 kilótól szabadult meg. Férje gyakorlatias módon közelíti meg a történteket:

'Na, most már egészen könnyen megy az ölbe ülés. Egy évvel ezelőtt még belepirultam volna ebbe a mozdulatba…'

Anya - lánya fogyási verseny

A családban azonban még mindig dúl a háború. Márta néni, Henrietta édesanyja továbbra is ádáz csatákat vív felesleges kilói ellen, sikertelenül. Pedig egy évvel ezelőtt, éppen ő akarta megmutatni lányának, hogyan is kell ezt csinálni. Ő azonban alulmaradt a kilókkal folytatott küzdelemben:

'Nagyon irigy vagyok. Hát, én itt nap mint nap mérem magamat, és itt van, nézze meg, 145 kiló és nem akar arrébb mozdulni, bármit eszem, bármit nem eszem. '

A hatalmas súlyveszteséggel járó fogyás következtében a bőr általában nagyon megnyúlik. Ezért ezt a rendellenességet plasztikai műtéttel korrigálják. A bőrfelületet az operáció során kifeszítik. Dr. Seffer István, plasztikai sebész elmondta:

'Műtét alatt igen nagy felszínű bőrdarabot távolítunk el, és gyakorlatilag a sebet hátulról varjuk be, egy úgynevezett belső varrást alkalmazunk, így tökéletesen gyógyul. '

Henrietta egy héttel ezelőtt esett át egy hasonló műtéten. Most még néhány hétig pihennie kell. A mérlegre viszont már fürgén ugrik, hiszen az mindössze 80 kilóig leng ki.

'A műtét a nadrág teljesen ki volt vele töltve. Gyakorlatilag egy nagy pacal volt a bőröm. '

Henrietta még maximum 2-3 kilótól szeretne megszabadulni. Ahogy mondja, ez már csak napok kérdése. Végre ő is ugyanúgy öltözködhet, mint bárki más, számára furcsa módon még válogathat is a ruhák között. A 60-as óriás méretű blúz, póló és nadrág a múlté, … pontosabban édesanyjáé, Márta nénié….

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!