Madárinfluenza miatt halt meg a kisgyerek

rtl.hu

2004. január 26. 11:41

A betegség, amely miatt millió számra ölik le a vírushordozónak tartott állatokat, egy másik gyereket is megtámadott Thailföldön. A 7 éves kisfiú, akit ugyancsak kórházban ápolnak, válságos állapotban van.

Sok a madárinfluenzás baromfi

A 4 milliót is elérheti Karacsi pakisztáni kikötővárosban és környékén - hétfőn közölt hivatalos adatok szerint - a madárinfluenzában eddig megbetegedett tyúkok száma. Az illetékes pakisztáni egészségügyi szervezet óvatosságra intett mindenkit a csirkehús fogyasztásánál. Olyan esetről egyelőre nem tudni, hogy emberre is átterjedt volna Pakisztánban a veszedelmes betegség. Az ország állattenyésztés-ügyi biztosa szerint a Pakisztánban észlelt madárinfluenza változat emberre nem veszélyes, és csak madarakat betegít meg. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) sem erősítette meg járvány kitörését.

Karacsi környékén mintegy 30 ezer baromfitelep működik. Eddig a szárnyas állomány 10-25 százaléka fertőződött meg - közölte Szindh tartomány egészségügyi igazgatásának vezetője. Hozzátette, hogy oltóanyagot küldenek szét a tartomány minden baromfitelepére és utasították a fertőzött telepek tulajdonosait, hogy irtsák ki beteg állományukat.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!