Drog hatása alatt égette a zászlót

rtl.hu

2004. január 26. 17:32

A per elsőrendű vádlottja a Tilos Rádiós tüntetésnek csak az elejére emlékszik. Arra például, hogy odament hozzá egy ismeretlen férfi és egy nő. Beszélgettek, majd a férfi megkínálta egy lapos, fehér, mentolos cukorral, aminek nem volt mellékíze.

„Kulturált kis dobozka volt, és könnyedén csavarta le, csavarós volt, megkínált egy cukorral, egy szemet elvettem, megköszöntem a kedvességét, és előtte a hölgyet is megkínálta, de ő rögtön kedvesen azt mondta, hogy köszönöm, de inkább rágózni szeretnék” – nyilatkozta a vádlott.

Az elsőrendű vádlott szerint a cukor akár kábítószer is lehetett, amitől mintha megfordult volna vele a világ. Később fotók és tévéfelvételek alapján jött rá, hogy részt vett a zászlóégetésben, és mint mondta, rémülten figyelte saját magát. A másodrendű vádlott szerint nem történt bűncselekmény. Ő először egy Tilos Rádiós pólót gyújtott meg, majd amikor valaki egy izraeli zászlóval érkezett, megfogta a sarkát, és részt vett az égetésben. A harmadrendű vádlott pedig, mint mondta, üzenni akart a Tilos Rádió mögött álló köröknek, ezért szaladt haza tüntetés közben az izraeli zászlóért.

„Konkrétan nem volt kifejezett célom vele, úgy gondoltam, hogy talán még jól jöhet a tüntetés folyamán” – mondta a férfi.

A vád egyébként tartalmazza, hogy a zászlóégetés a demonstráció hivatalos zárása után történt, ahol a hangulatában felajzott tömeg antiszemita jelszavakat skandált.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!