Mussolini unokája pártvezér akar lenni

rtl.hu

2004. január 25. 15:50

Alessandra felháborítónak találta a kijelentést, és az opportunizmus mintaképének nevezte Finit. 'Nem szeretem, ha a politikusok a saját céljaikra használják a történelmet' – jelentette ki.

A kihívás megoszthatja a jobboldali pártot, mely fontos eleme Silvio Berlusconi miniszterelnök kormánykoalíciójának. A Mussolini lány szerint azonban a párt megérett a változásra.

A kezdetben fasisztának tekintett pártot alapítója, Fini az elmúlt években igyekezett szalonképessé tenni, és normális jobbközép politikai erőként újradefiniálni. A Szövetségre ennek ellenére sokan ma is gyanakvással tekintenek.

A 39 éves Alessandra Mussolini 1992-ben került a figyelem középpontjába, amikor parlamenti képviselővé választották egy Nápoly környéki választókerületben. Mukája során elsősorban szociális kérdésekkel, a nők és gyermekek jogainak védelmével, illetve a női esélyegyenlőség problémájával foglalkozott.

A politikusnőnek korábban is gyakran voltak vitái Finivel, mostani bejelentése azonban az egész kormánykoalíció működőképességét veszélyezteti. A konfliktus hevességét jelzi, hogy Alessandra a bejelentés után már nem párttársai mellé ült le a parlamentben.

Az egykori színésznő korábban is világossá tette, hogy büszke a származására és tiszteli a nagyapja emlékét. Pedig Alessandra kevésbé kínos családi kapcsolatokkal is dicsekedhetne: nagynénje ugyanis minden idők legnagyobb olasz filmcsillaga, Sophia Loren.

Forrás: CNN

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!