Elevenen égett el a násznép
2004. január 23. 10:04
Annyi bizonyos: a 38 éves vőlegény a lángok martaléka lett, a 35 esztendős menyasszony túlélte a tragédiát.
Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tüzet. A hatóságok arra gyanakszanak, hogy a helyiségben rövidzárlat keletkezett. Később felmerült azonban az a lehetőség is, hogy a lángokat az a hindu esküvői szokások szerint használatos szent tűz lobbanthatta fel, amelyet az ifjú pár frigyük megpecsételése jeleként hétszer körbejár. A tűz gyorsan elharapódzott a száraz pálmaágakkal díszített, zsúfolásig megtelt zsúpfedeles helyiségben.
A rokonság, a násznép és a meghívottak mintegy 500 fős tömege pánikba esve próbált meg kimenekülni lángok csapdájából a szűk lépcsőházon keresztül a szabadba. A halálos áldozatok többsége a tűzben veszett oda, de néhányan akkor vesztették életüket, amikor az egymás sarkában menekülők halálra taposták őket.
A tumultusban is sokan megsebesültek. Több sérült állapota súlyos, így a halálos áldozatok száma még nőhet. A péntek délelőtti adatok szerint huszonnyolc nő és négy gyermek van a halottak között.
A tűzoltók eloltották a lángokat. A holttestek között megtalálták a s vőlegény összeégett tetemét. A férfi biztosítótársaság munkatársa volt. A korábbi jelentések még arról számoltak be, hogy a menyasszony, aki foglalkozására tanárnő azért menekülhetett meg a haláltól, mert a tűz keletkezése idején még a szertartásra készült. Később azonban kórházi források közölték, hogy ő is súlyos égési sebeket szenvedett el.
Szrirangam Tamilnádu indiai szövetség állam közigazgatási székhelyétől, Madrásztól 320 kilométerre délre van. A város a X. században épült hindu templomáról nevezetes. A tragédia ettől a műemléktől száz méterre történt.
Tamilnádu kormánya arról döntött, hogy gyorssegélyt utal ki áldozatok és a sebesültek hozzátartozóinak.