Drágul a diákhitel
2004. január 22. 17:13
'Nem jelent azonnali többletkiadást egyetlen ügyfelünk számára sem, a havi törlesztőrészletek változatlanok maradnak, kizárólag a törlesztési idő lesz hosszabb, átlagos esetben 10 évenként négy hónappal' – mondta Csillag Tamás, a Diákhitel Központ vezérigazgatója.
Persze így a visszafizetendő összeg is nő. A Diákhitel Központ kalkulátora szerint, ha a legpesszimistább inflációs, kamat és reálbér-növekedési adatokkal számolunk, akkor a felvett hitelnek a dupláját kell majd visszafizetni 25 év alatt. Pokorni Zoltán, a Fidesz volt oktatási minisztere szerint a kamatemelés elviselhetetlen terhet jelent a hitelt felvevőknek.
'Ha a gazdaság állapota így marad, annak következményei vannak a 150 ezer diákhitelt felvevőre is' – nyilatkozta Pokorni Zoltán, volt oktatási miniszter.
Ezért törvénymódosítást sürgetnek, amely szerint a munkáltatónak kellene átvállalnia a diákhitel törlesztését, amely után nem kellene adót és járulékot fizetni. A Diákhitel Központ vezetője szerint ugyanakkor hosszú távon jelentősen csökkennek majd a kamatok, ami kompenzálja a mostani drágulást. Az idén egyébként a 155 ezer ügyfélből 22 ezren kezdték el törleszteni a diákhitelüket.