MSZP-s EP-lista: 1. Kovács , 2. Horn , 3. Lévai

rtl.hu

2004. január 21. 9:39

Több mint hat órán keresztül vitázott tegnap a szocialisták országos elnöksége a párt európai parlamenti listájának első három helyéről. Medgyessy Péter miniszterelnök reggel tíztől délután négyig részt vett a megbeszélésen. A lap információi szerint a legkevésbé tisztázott Horn Gyula listán betöltött szerepe volt. A Magyar Hírlap úgy tudja, az utolsó pillanatig kérdéses volt, a politikus elvállalja-e, hogy a listán a második helyen szerepeljen. A volt pártelnök-kormányfő azért húzódozott, mert nem volt meggyőződve arról, jó üzenet-e, ha olyan politikusok vezetik a listát, akik nem mennek ki Brüsszelbe. Mások szerint szívesebben látta volna magát az EP-lista élén. Medgyessy Péter segített a meggyőzésben, és Horn végül elvállalta a szereplést. A kormányfő az EP-lista harmadik helyére sorolt Lévai Katalin esélyegyenlőségi miniszterért is 'lobbizott', aki így várhatóan tavasszal távozik a kormányból.

A fennmaradó 69 hely sorsáról az elnökség február 3-ai ülésén dönt, míg az országos választmány erről február 14-én határoz. A lista sorsát eldöntő kongresszust március 12-ére hívják össze. A szocialisták egyébként legalább 13 mandátumra számítanak a lehetséges 24-ből. Ezekre a helyekre tehát csakis olyan jelöltek kerülhetnek, akik biztosan ki is mennek Brüsszelbe és Strasbourgba dolgozni.

A MH információi szerint az elnökség ülése azért is nyúlt ilyen hosszúra, mert végül nem tudtak dönteni arról, ki legyen az a két fiatal, aki a lista 4–5. kiemelt helyén szerepel. Az esélyesek között van Nagy Nóra elnökségi tag, Ördögh Alexandra, aki jelenleg is külügyi területen dolgozik, valamint egy pécsi egyetemi tanár. Az MSZP-lista második kétharmadában olyan szakértőket, politikusokat szerepeltetnek majd, akiket a következő hónapokban szeretnének a közvéleménnyel megismertetni

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!