Pandora: szót kér az édesanya
2004. január 17. 15:13
Sőt, ahogy ő fogalmaz, nem önszántából tette. Belekényszerítették, az akkor mindössze 17 éves lányt. 1 millió forintot ajánlottak neki egy 10 napos franciaországi fotózásért. A helyszínen derült ki, hogy a munka kicsivel több, mint egy szokványos aktfotózás. Pornófilm forgatásra szerződtették.
Pandóra egy zugligeti 60 négyzetméteres lakásban él édesanyjával és testvérével. Külön szobája van, kedvenc plüssmaciját az ágyán hagyta. Édesanyja szerint:
'Nagyon jó kislány volt, visszafogott, nem volt magával megelégedve, nem volt önbecsülése, csúnyának látta magát, kancsal volt. Csúfolták az iskolában, visszafogott, félénk volt, mindig igent mondott, soha nem nemet.'
Az általános iskolában még kitűnő tanuló volt, a gondok 16 éves korában kezdődtek. A szülők elváltak, a lány pedig abbahagyta a középiskolát. A modellkedést választotta, reklámfilmekben szerepelt, és fotózásokon vett részt. Az édesanyja sokáig nem is tudta, hogy a munkák során lányának bizony jócskán le kellett vetnie a ruháival együtt a gátlásait is. Néhány éve derült csak ki, hogy Pandora aktfotózik, sőt pornófilmben vállalt szerepet.
'Én hiszem és hiszek Pandorának, ő vállalja, amit tett, és ha valaki 1 filmet vállal elvállalhatna 5-öt is, nem ítélt el senkit és sem ítélem el, aki a pornószakmában dolgozik, ő ettől teljesen elhatárolja magát, mert ez nem az ő élete, akkor valami miatt belekeveredett, de rég a múlté.'
Az elhallgatott múlt viszont a villa falain belül is folyamatosan kísérti. Pandora pedig egyre csak magyarázkodik, vagy éppen Tommyboy-jal vigasztalódik. Aki azért olyan nagyon nem akarja megvigasztalni.
'Azt mondta a pornó producer, ha nem csinálom meg, amit kér, akkor megver és kidob az utcára minden nélkül, és ezért csináltam meg.'
Otthon az édesanyja szorgalmasan gyűjti a róla szóló újságcikkeket. Egyetlen fájó pont az asszonynak, hogy pornószínésznőnek nevezik lányát, sőt tegnap az egyik hetilap azt is felvetette, hogy esetleg drogfüggő.
'Nem fél a kemény munkától, hogy elérje céljait, de olyan célok, amik abszolút nem elítélendőek, hanem az ő épülését szolgálják, keményen dolgozik, hogy lelkileg és testileg is jó állapotba kerüljön és egyre előrébb jusson az életben.'
Pandora ugyanis ugródeszkának tekinti a VV3-at. Mielőtt jelentkezett a játékra, egy színitanodában képezte magát, színésznő szeretne lenni, ráadásul Amerikában.
'Szerintem jól csinálja, amit csinál, valaki megmondta helyettem, hogy ne nyávogjon, most már nem nyávog.' - mondja édesanyja.
'Én is ugyanezt mondtam, hogy kicsit fogja magát vissza, ezt a nyávogás dolgot, mert itthon sokkal normálisabb szokott lenni.' - teszi hozzá öccse.
Szóval pornófilm ide vagy oda, Pandorára büszke a család. Ők is úgy tudják, egyszeri alkalom volt, 17 évesen, távol az otthontól, nagyon sok pénzért, amit végül állítólag meg sem kapott.
'Annak nem örültem, hogy kicsit durvább képek is megjelentek, meg hogy pornószínésznőnek kiáltják ki, mert a pornó az életében vagy egy félreértés volt, ahogy ő mondja, vagy bekerült ebbe a helyzetbe, de rövid időszak volt.' - mondja végül édesanyja.