Felvételeket küldött a Spirit a Marsról
2004. január 15. 14:51
Déltájban megérkeztek az első friss felvételek a Spirit nevű robottól, amely csütörtök reggel elhagyta a leszálló egységet, hogy megkezdje első 'kirándulását' a Mars felszínén.
Az első, fekete-fehér fényképeken a Spirit hátsó kerekei láthatók, valamint az elhagyott leszálló egység. Egy másik fotó a marsjáró által a bolygó porában húzott keréknyomokat mutatja. A pasadenai irányító központban üdvrivalgás fogadta a beérkező felvételeket.
A Spiritnek délelőtt mindössze háromméteres utat kellett megtennie, majd 'betájolnia' magát a Marson. Első feladata volt, hogy kameráival lokalizálja a Napot, s ennek segítségével kiszámítsa a Föld pozícióját az égbolton, majd ennek megfelelő irányba kinyújtsa az antennáit. Ezt követően majd elindul egy kisebb kráter felé, hogy az ott gyűjtendő kőzetben víz és élet nyomai után kutasson.
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem