2004. január 11. 16:42

A NATO békefenntartó erőinek katonái főleg az egykori boszniai szerb fővárosban, és környékén kutatnak. Péntek este kapták a tippet, hogy körözött háborús bűnösök és segítőik Páléban tartózkodnak, sőt, a forrás megnevezett egy kórházat is. A gyorsan megindított kutatás során azonban nem találtak senkit. Bár az SFOR vezetői tegnap még nem akarták elárulni, hogy kiket keresnek, a katonák hamarosan felbukkantak Radovan Karadzsics házánál is. Kihallgatták az egykori boszniai szerb vezető feleségét, majd átkutatták az épületet, ugyancsak eredménytelenül.

Az SFOR csapat a helyi rendőrséggel közösen ellenőrző pontokat állított fel, de mindeddig hiába kutattak a legkeresettebb szerb háborús bűnösök után. A Hágai Nemzetközi Törvényszék egyebek mellett a délszláv háború idején végrehajtott emberiség elleni bűntettekkel és népirtással vádolja Karadzsicsot és Mladics tábornokot. Az ő számlájukra írják az 1995-ös srebrenicai mészárlást is, amelyben 8 ezer muzulmán polgár halt meg.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!