VV3: 1 millió 350 ezernél tart a licit

rtl.hu

2004. január 9. 22:15

Egy, aki talán mindent visz, de hoz is valamit. A valóságshow harmadik részében az egyik legnagyobb újításnak a licitálás lehetősége számít. A 14. hálóhelyet ugyanis az RTL Klub árverésre bocsátotta. A felajánlott összeg a végső nyereményt növeli majd.

“Meglesz szombaton az a három ember, akik a legnagyobb összeget tették ügyvédi letétbe, ők bekerülnek egy beszavazóshowba. Közülük a nézők döntik el, ki a legszimpatikusabb. Tehát, nem automatizmus, hogy aki a legnagyobb összeget tette, ő kerül a villába” – mondta Vörös Tamás, a Való Világ 3 főszerkesztője.

Lehet, hogy a következő fiatalak közül kerül majd ki a 14. villalakó. Ők mindhárman több, mint egymillió forintot ajánlottak fel.

A Göndi becenévre hallgató óbudai autókereskedő két évvel ezelőtt még 165 kilót nyomott, mára viszont hatalmas kitartással 90-re küzdötte le a kilókat. Láthatják, ha valamit a fejébe vesz, azt bizony véghez is viszi. Így van ez a Való Világ esetében is. A válogatásokon nem sikerült bejutnia, de most, némi baráti szponzorálással ugyan, ismét ringbe száll. Jelenleg a dobogósok között van.

“Én azt hittem, számszerűleg sokkal nagyobb összegek lesznek, de rájöttem, hogy nem sok olyan idióta van, mint én, aki egy ilyet megpróbál. Hacsak valaki nem talál egy komoly szponzort' – mondta Peremiczki György. Anek László nagy meglepetést keltett. Ő egyszer sem jeletkezett a játékra, a licitálásban sem vett részt. Ám egyszer csak gondolt egy merészet, és komoly felajánlásával azonnal az élre került. A fiú ígéri, ha bekerül, nem lesz hálátlan.

“Ha úgy alakulna, hogy ezt a játékot megnyerném, biztos, hogy az a ház mindenki háza lenne. Biztos, hogy egy központ lenne a baráti társaságban, egy centrum” – mondta Anek László.

A 31 éves kereskedő nem egyedül nyúlt zsebbe, barátai mindannyian a segítségére siettek.

“Egy fél éve vagyunk barátok, de tartalmas barátság, és fél év alatt is meggyőzött, hogy jó befektetés lesz. Ha elbukja, akkor sincs semmi gond, nem fogunk rá haragudni” – mondta Vánkos Ildikó és Krencz Szabolcs.

Kormanik Orfeusz csütörtökön kicsit mérgesen lapozgatta az újságokat. Szárnyra kapott ugyanis a hír, miszerint a 28 éves raktárosfiú családja összes spórolt pénzét teszi kockára azért, hogy ő legyen az, aki mindent visz. Ezúton szeretne mindenkit megnyugtatni, hogy erről szó sincs.

“Aki ismer, az tudja, hogy miből van ez a pénzem. Van egy nyereményem erre, amit fel tudok áldozni, én elvileg ezt nyertem, könnyen jött, és úgy gondoltam, hogy ha még tudok belőle csinálni, akkor miért ne” – mondta Kormanik Orfeusz.

A licit jelenlegi állása: 1 millió 350 ezer forint. Aki szeretné túlszárnyalni, az szombat estig még megteheti. Akkor ugyanis Stohl András helyett majd Lilu, ha nem is a jól ismert mozdulattal, de lezárja a rendhagyó árverést. Egy hét múlva pedig kiderül, hogy ki ajánlotta fel a legtöbb pénzt.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!