Hégető Honorka-díj: győztes filmek az Aktákban

rtl.hu

2004. január 2. 14:25

Az autóbalesetben fiatalon meghalt kolléganőnk újságíróként mindig az elesettekért, a hátrányos helyzetűekért dolgozott. Az ő emlékére létrehozott Hégető Honorka Alapítvány kuratóriuma minden évben egymillió forinttal díjaz egy RTL-es és egy valamely műhelynél dolgozó filmes riportert. A pályázatra a kisebbségekkel, a hátrányos helyzetű emberek sorsával és kiszolgáltatottságával foglalkozó televíziós alkotásokkal lehetett nevezni.

Egy autista gyermek édesanyjának megpróbáltatásai

Decemberben a zsűri a Mami blue című filmnek ítélte az elismerést. Szekeres Csaba alkotása a Duna Televízió 'Felelet az életnek' című műsorába készült. Az eredetileg 50 perces dokumentumfilmet a szerző maga rövidítette le az Akták számára.

Szekeres Csaba független filmes egy autista gyermeket nevelő kétgyermekes anya mindennapi küzdelmeit mutatja be. Edina autista kisfia nem tudja mások szándékait, vágyait, érzelmeit felismerni. Viselkedését nem képes másokéhoz igazítani. Karcsika csak zajokkal, dallamokkal tudja kifejezni magát. Az anya férje elvesztése után sem mondott le arról, hogy maga nevelje gyermekeit. A másoknak olyan egyszerű út az iskolába, az esti rutin bevásárlás az asszony energiáit teljesen fölemészti. Magyarországon 20-22 ezer autista él - és kétszer ennyi szülő, akiknek nap mint nap súlyos lelki problémát okoz, hogy nem tudnak kapcsolatot teremteni gyermekükkel.

Szekeres Csaba, rendező:

- Nem tömeggyártás van szó, csupán havi egyszer jelentkezik a műsor egy-egy dokumentumfilmmel. A témák többnyire az ismeretségi körömből találnak meg, és törekszem arra, hogy ne TV-s produkciót, hanem egy filmet lásson a néző. Mindegyik filmemnél az emberi oldalt próbálom bemutatni. Tehát nem a fogyatékosság vagy az elesettség áll az alkotások középpontjában, hanem ami ezen túl mutat, vagyis hogy hogyan élik meg a hétköznapokat és miképpen küzdenek meg nehézségeikkel. Az ő életük példaértékű lehet. Megoldást adhat a hasonlóan hátrányos körülmények között élők számára, és elgondolkodtathat bárkit, akit megérint ezeknek az embereknek a sorsa.

- A Mami Blue-ban egy autista gyermek anyjának mindennapos viszontagságait láthatjuk. Milyen sorsokat mutat be a többi filmjében?

- A Négy évszak a halak szigetén című filmemnek például egy halmozottan sérült gyermek a főszereplője, akinek ezúton szerettünk volna segíteni. Olyan típusú emberek életét is bemutattam már, amilyen én vagyok. A csoda a fűben című alkotás egy mezőkövesdi méhészről szól, aki elveszítette a kamrájanak a kulcsát és így nem tudja kiengedni a méheket. Segítségül hív egy lakatost, aki nem boldogul a feladattal. Már épp a kamra oldalát akarják kivésni, amikor a lakatos megtalálja a fűben a kulcsot. Az egész olyan megható, ahogy a vidéki emberek csodaként élnek meg hasonló eseteket, tele szeretettel és naivitással, ami úgy gondolom, csak a vidéki emberekre jellemző.

Hajléktalan család

Az MTV egyik műsora, a Provokátor szerkesztői különdíjat érdemeltek ki. Az alkotók szerint feladatuk, hogy a nehezen intézkedő hivatalok helyett ők járják ki riportalanyaik igazát. A műsor egyik részében Szirmai Norbert riporter egy hajléktalan család viszontagságait mutatta be.

Szirmai Norbert riporter :

- A hajléktalanság problematikájával, a prostituáltak gondjaival és a diszkrimináció áldozatainak sorsával, problémáival foglalkozunk műsorunkban. Bemutatjuk a hivatali túlkapásokat, és megszólaltatjuk azokat a nyomorban élőket, akik szégyenlik helyzetüket, de végső elkeseredésükben kénytelenek beszélni róla.

- Bizonyára minden szegénységben vagy betegségben élő riportalanyának sorsa megérinti önt. Melyik volt közülük az, amely különösen érzékenyen érintette?

-Két eset is megérintett és mindkettő a halmozottan fogyatékos emberekkel kapcsolatos. Az ő kezelésük otthon és intézményi keretek között történhet. Egy rácalmási asszony elhatározta, hogy sérült gyermekét otthon látja el. Az apa idegrendszere egy idő után felmondta a szolgálatot. Inni kezdett, majd végül elhagyta a nőt és gyermekét. Azóta az anya havi 19 000 forint ápolási díjból él a minden kontaktus nélkül élő gyermekével. Az intézményekben az embertelen körülmények rendítettek meg. Riportalanyainknak mindig elmondjuk, hogy a gondjaikat nem tudjuk megoldani, de az interjúk által lehetőséget adunk arra, hogy segítséget kaphassanak.

Timiből Tamás

A zsűri Gönczi Gábort, az RTL Klub Fókusz című műsorának szerkesztő -műsorvezetője is jutalmazta. Filmjében egy transzszexuális ember küzdelmét jeleníti meg.

Gönczi Gábor hat évig követte nyomon egy lány átalakulását férfivá. A film főhősének, Timinek, immár Tamásnak a harca több sorstársának segített, hogy szabadabban, bátran éljenek. Az eredetileg 22 perces film rövidebb változatát láthatják az Aktákban.

A Hégető Honorka-alapítvány létrehozásában Pannon GSM segített jelentős összeggel, a díjat pedig a Közép-Európa Egyetem aulájában adták át.

A pályaművek közül szakmai zsűri, Baló György (MTV), Németh Erzsébet (Budapesti Kommunikációs Főiskola) valamint Miklósi Gábor (újságíró) válogatott.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!