Bezár a madárkórház
2004. január 2. 15:24
„Azért is hoztuk létre ezt a madárkórházat a Hortobágyon, mert itt a megtalálás helyén kell őket maximális ellátásban részesíteni. Itt, ahol röntgen, műtő, labor megvan. Egy védett vadmadarat 100 kilométerekre szállítgatni nem lehet” - mondta dr. Déri János, állatorvos.
A Nemzeti Park Európa egyik leghíresebb madármegfigyelő helye. Ebben a röpdében gyógyult meg pl. az az 1 millió forint eszmei értékű szigorúan védett réti sas is, amelyet ciánmérgezés miatt ápoltak több mint egy éven át. Tavaly hiába írták a pályázatokat pénzt nem, vagy csak alig kaptak, pedig egyetlen röntgenfelvétel 3 ezer forintba kerül. Jelenleg 40 védett madár gyógyul a hortobágyi szárnyas-klinikán.
A Madárkórház biztonságos üzemeltetéséhez évente legalább 8-10 millió forintra lenne szükség. Ha nem sikerül előteremteni ezt a pénzt, akkor az itt kezelt madarak egy része állatkertekbe kerül, a többit pedig el kell majd altatni.