Tartalmak

2:50
Híradó
2018. december 20. 18:30

Országszerte folytatódnak a tüntetések!

Nem hagy alább az elégedetlenség. Szerda este és csütörtök napközben országszerte újabb tüntetéseket tartottak, és útlezárásokkal is tiltakoztak az új túlóratörvény ellen. Bécsben és Varsóban a magyar nagykövetségnél is volt tüntetés, Budapesten pedig az ellenzéki frakciók közösen kérték Tarlós István főpolgármestert, hogy a fővárosi cégeknél ne alkalmazzák a törvény rendelkezéseit.
2:22
Híradó
2018. december 20. 17:00

Túlóratörvény: Képtelenség lesz kiszűrni az új szabályok visszaélőit

Képtelenség lesz kiszűrni az új túlóra-szabályok visszaélőit - a Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint. Úgy számolnak, átlagosan 84 évente egyszer vizsgálhat egy céget a munkaügyi hatóság, annyira kevés az ellenőr. A vállalkozók érdekképviseletének korábbi főtitkára pedig úgy tudja, egyre több cég készül a 400 óra túlmunkáról szóló szerződésmódosításra. A kormány fél éve hatékonyabb ellenőrzéseket ígért.
1:40
Híradó
2018. december 19. 19:01

Sztárfodrász a hajléktalanokért

New Yorkban elismert sztárfodrász: a tengerentúlon mások mellett Donald Trump lányának, Ivankának, Lady Gagának és az Oscar-díjas Julianne Moore-nak a haját nyírja Budai Alex. A magyar származású fodrász azonban jótékony munkát is végez: hátrányos helyzetűeknek vágja le a haját. Kedden már Budapesten, egy női éjjeli menedékhely lakóit szépítette, méghozzá ingyen, a kollégáival. Volt olyan, akinek több mint 30 éve nem vágta le a haját fodrász. A jótékonysági akcióról ide kattintva még többet megtudhat.  
2:07
Híradó
2018. december 19. 18:58

Nem tudtak a lakók a favágásról

Favágás a Normafánál. Véletlenül tudták meg a lakók, hogy a szomszédos erdős területen favágás kezdődik. A Szilassy úton élők attól tartanak, hogy a tudtuk nélkül házak épülnek az erdő helyén. Az önkormányzat szerint az ingatlan nem erdő, hanem lakóterület. Tulajdonosa pedig a milliárdos vállalkozó, Nagy Elek. Az üzletember az RTL Híradónak azt írta, csak megtisztítják az ingatlant, építkezést jelenleg nem tervez ott.  
2:03
Híradó
2018. december 19. 18:54

Komplex projektről beszélt óvodásoknak a képviselő

Óvodások előtt beszélt az energetikai korszerűsítések fontosságáról Pócs János fideszes országgyűlési képviselő, erről a 444.hu írt. A politikus olyan szavakat használt, mint deficit, komplex projekt és energetikai program, ami nem kötötte le a 4-5 éves ovisokat. A politikus nem először politizál gyerekek előtt. Az LMP szerint elfogadhatatlan, hogy Pócs János gyerekeket használ politikai céljaihoz. A képviselőt ma hiába kerestük.
2:24
Híradó
2018. december 19. 18:46

8 évre is börtönbe kerülhet egy tüntető diák

Kettőtől nyolc évig terjedő börtönbüntetést is kaphat egy kanadai-belga állampolgárságú diák, akit azzal gyanúsítanak, hogy a rendőrök felé rúgott és ütni is próbált a múlt szerdai tüntetésen. Hatóság elleni csoportos erőszak miatt indult ellene eljárás. A CEU-n tanuló diák ezt tagadja, szerinte a tömegben elveszítette az egyensúlyát, és ezért zuhant be a rendőrsorfal mögé. Az Országgyűlés sajtófőnöke szerint a Parlamentben és környékén többmillió forintos kár keletkezett a tüntetések alatt.
2:24
Híradó
2018. december 19. 18:37

Útlezárásokkal folytatódott a tiltakozássorozat

Útlezárásokkal folytatódott szerdán a rabszolgatörvénynek nevezett, a munka törvénykönyve, és a kormánysajtó ellen indult tiltakozássorozat. Tordai Bence a Párbeszéd országgyűlési képviselője ma ismét megpróbált bejutni az állami média központjába, hogy átadja a tiltakozók ötpontos petícióját. Kedden este itthon és külföldön is több tüntetés volt, a tiltakozások ma este is folytatódnak. A kormány szerint az erőszak minden formája megengedhetetlen.
1:38
Híradó
2018. december 19. 18:34

Rendőrök vitték el munkahelyéről a korábbi fideszes politikust

Rendőrök vitték el munkahelyéről a helyi járási hivatal vezetőjét, egy korábbi fideszes politikust a Borsod megyei Encsről. Az ügyről az Index számolt be elsőként. Ódor Ferenc 4 cikluson keresztül volt a párt országgyűlési képviselője. A központi nyomozó főügyészség azt közölte, hogy Ódor Ferenc ellen hivatali vesztegetés elfogadása miatt indítottak büntetőeljárást.
1:58
Híradó
2018. december 19. 18:32

Hiába várták a gyerekek Curtist

Curtis nem ment el - Több száz állami gondozott és fogyatékkal élő gyereknek kellett csalódnia a DEKOM szerint. A debreceni különleges mentő- és orvoscsoport idén a rapperrel közösen látogatta volna meg a gyermekotthonban élő gyerekeket, de a zenész végül nem tartott velük. A DEKOM-osok szerint aznap már hiába várták és keresték, még telefonon sem érték el. Curtis szerint ez nem igaz, állítja, hogy napokkal korábban lemondta a programot ezért most ügyvédhez fordul.  
2:57
Híradó
2018. december 19. 18:20

CURTIS: Most nem vagyok hibás és sajnálom, hogy így alakult

A debreceni különleges mentő- és orvoscsoport, a DEKOM idén a rapperrel közösen látogatta volna meg a gyermekotthonban élő gyerekeket, de a zenész végül nem tartott velük. Szerintük aznap már hiába várták és keresték, még telefonon sem érték el. Curtis szerint ez nem igaz, állítja, hogy napokkal korábban lemondta a programot ezért most ügyvédhez fordul. A Híradó riportját ide kattintva nézheti meg.
2:06
Híradó
2018. december 19. 18:17

9 évvel ezelőtti vízdíjtartozást fizettetnének ki

Kilenc évvel ezelőtti vízdíjtartozásról kapott több száz család fizetési felszólítást a napokban Pécsen. Mindannyian a 2009 óta a városban már nem szolgáltató Pécsi Vízmű ügyfelei voltak. Az adminisztrációs és ügyvédi munkadíjjal együtt több tízezer forintos számlákat még idén be kellene fizetni, de egy Híradónk által megkérdezett ügyvéd szerint lehet, hogy a tartozások már elévültek. A felszólításokat kiküldő ügyvédi iroda vezetője viszont azt mondta, jogosak a követeléseik.
1:39
Híradó
2018. december 19. 18:14

A buszvezető és a balesetet okozó autó sofőrje ellen is vádemelést javasolnak

A buszvezető és a balesetet okozó autó sofőrje ellen is vádemelést javasol a rendőrség az M3-as autópályán két évvel ezelőtt történt buszbaleset miatt. A turistacsoport a bécsi adventi vásárról tartott hazafelé, amikor buszukat egy autó előzni kezdte, megcsúszott és eléjük vágódott. A busz fékezni próbált, de felborult. A szerencsétlenségben 5-en meghaltak, több mint harmincan pedig megsérültek.  
1:55
Híradó
2018. december 19. 18:08

Leégett a lakókocsijuk, nincs hová menniük

Két lakókocsi is leégett kedden reggel Tatabánya határában. Az egyikben két gázpalack is felrobbant. A bent lakó hajléktalanoknak szinte mindene a tűz martalékává vált. Lakásra nincs pénzük, hajléktalanszállóra pedig nem akarnak menni. Egyikük egy lépcsőházban töltötte az éjszakát, a többiek barátoknál. (A Jánossal készült beszélgetést itt hosszabban is megnézheti.) Ha segítene, írjon az rtlhirek@rtl.hu mail címre.
1:51
Híradó
2018. december 19. 17:00

Két kamion és nyolc autó ütközött össze az M3-as autópályán

Tömegbaleset az M3-as autópályán. Két kamion és nyolc autó ütközött össze kora reggel a sztráda Kerekharaszt melletti szakaszán. Információink szerint az elől haladó kamion sofőrje rosszul lett vezetés közben és emiatt nekicsapódott a szalagkorlátnak. A mögötte haladó autók megpróbáltak megállni, de egymásba rohantak. Négyen sérültek meg könnyebben, őket a mentők kórházba vitték.
1:57
Híradó
2018. december 18. 18:50

Ősi mechanizmust használnának a szuperbaktériumok ellen

Szegedi tudósok rájöttek: az emberi szervezet saját antibiotikumai lehetnek majd minták olyan új szerek fejlesztésében, amik felveszik a harcot az ellenálló szuperbaktériumokkal. A tudományos akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársainak eredményét a legrangosabb mikrobiológiai folyóirat is közölte. Világszerte probléma, hogy egyre kevésbé hatnak az antibiotikumok, mert a kórokozók egyre ellenállóbbak.
2:02
Híradó
2018. december 18. 18:47

Több hajléktalan ment szállóra

1300-al többen mentek a hajléktalanszállásokra az elmúlt két hónapban, mint előtte. A szociális államtitkát szerint ez is bizonyítja, hogy jól működik az október közepén elfogadott törvény, amely kitiltotta az közterületekről az ott élő hajléktalanokat. Szerinte van elég hely a szállásokon, csak 84%-os a kihasználtság. Az Oltalom Karitatív Egyesület szerint viszont valójában, kétszer annyi hajléktalan van, mint hely.
2:08
Híradó
2018. december 18. 18:45

Nyolc hónap magánzárka után házi őrizetben Czeglédy Csaba

Csak hétközben és naponta két órára hagyhatja el a lakását Czeglédy Csaba, akit szombaton engedett ki a börtönből a bíróság, azóta házi őrizetben van. Nyilatkozott híradónknak, és azt mondja, az utóbbi nyolc hónapot magánzárkában töltötte. Az MSZP volt szombathelyi elnökét és önkormányzati képviselőjét először csalással gyanúsították, amit utóbb felbujtásra módosítottak. A teljes interjút elérheti: ITT.
2:00
Híradó
2018. december 18. 18:42

Likviditási problémák az NHB-ban

Óvintézkedéseket vezetett be Matolcsy György unokatestvérének bankjánál a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank döntése alapján a Növekedési Hitel Banknál 30 napra elrendelték a 7 millió forint feletti betétek kifizetésének korlátozását, valamint megtiltották, hogy további kötelezettséget vállaljanak. Az RTL Híradó megtudta, az NHB-nál a jegybank alapítványainak is van folyószámlája. A bank korábban többször éppen Matolcsy György családjának befektetéseihez adott hiteleket.
2:47
Híradó
2018. december 18. 18:37

Varju László újra bemenne az MTVA székházába

Újra be kell menni az MTVA-székházba - ezt mondta a DK-s Varju László az RTL Híradónak. Ő volt az, akit tegnap biztonságiak tepertek le, miután megpróbált bejutni az állami tévé egyik stúdiójába. Több ellenzéki képviselőt is biztonságiak dobtak ki az épületből, ezért a Demokratikus Koalíció feljelentést tett az ügyészségén. Az MTVA szerint azonban a képviselők követtek el jogsértést azzal, hogy üzemi területre próbáltak bemenni.
2:01
Híradó
2018. december 18. 18:30

Hogyan kerüljük el a stresszt karácsonykor?

Meglesz-e mindenkinek az ajándék, örülni fognak-e a meglepetésnek, sikerül-e a karácsonyi menü. Ezen stresszelnek, leginkább a Híradónk által megkérdezett emberek. Ma az egyik legnagyobb budapesti plázában jártunk, hétköznap ellenére rengetegen voltak az üzletekben. A híradónk által megkérdezett pszichológus szerint tudatosan kell örömet okozni saját magunknak is az ünnepi hajtásban, hogy bírjuk a stresszt.
1:48
Híradó
2018. december 18. 18:20

Keresik, aki látta a balesetet

Két héttel a balesete után is szédül, és rosszullétekkel is küzd az a férfi, aki megsérült Budapesten. Már hazafelé tartott, amikor megállt a piros lámpánál Újpesten. Ekkor azonban – állítása szerint – hátulról nekihajtott egy nagy sebességgel érkező autós. Kocsijának hátulja teljesen összetört, ő pedig agyrázkódást szenvedett. Napokig kórházban volt. Soltész Richárd azt állítja: a vétkes sofőr nem segített neki, elhajtott a helyszínről. A rendőrök azóta is keresik az autóst.
1:52
Híradó
2018. december 18. 18:15

Életfogytiglani börtönt kaphat a társát halálra kínzó hajléktalan

Életfogytiglant is kaphat - vádat emelt az ügyészség a hajléktalan ellen, aki még januárban halálra kínozhatta egy társát Debrecenben. A vádiratból most kiderült, hogy korábban többször volt már büntetve. Információink szerint lopás, rablás és súlyos testi sértés miatt is ült már börtönben. Ezúttal különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolják.