Tartalmak

2:49
Híradó
2018. december 23. 15:30

INDONÉZ CUNAMI: Megrázó felvételek a pusztításról

Éppen befejezte egyik számát a Seventeen nevű helyi rockbanda amikor elsodorta a szökőár a színpadot rajta a zenekarral és magával ragadt többtucatnyi embert. Hiába próbáltak menekülni, szinte mindenkit elsodort a hatalmas hullám. A zenekar rokonai, basszusgitárosa és menedzsere is odaveszett. Hatalmas pusztítást okozott a szökőár az indonéziai Jáva és Szumátra szigetek közti Szunda szoros térségében: letarolt többszáz házat, elsodort mindent, ami az útjába került. A helyieket váratlanul érte: nem volt cunamiriadó.
1:37
Híradó
2018. december 23. 14:59

KARÁCSONYI EVÉSZET: Hús, sütemény, alkohol - mit hanyagoljunk?

A híradónk által megkérdezett dietetikus szerint a magyarokra mértéktelen evészet jellemző az ünnepek alatt. Ezért azt tanácsolja, ha az ünnepek alatt egy nap több vendégségbe is megyünk, akkor válasszuk szét a fogásokat: az egyikbe együnk csak levest, a másikban főételt a következőben pedig desszertet fogyasszunk. Így el tudjuk kerülni, hogy túlterhelődjön a gyomrunk. Leadkép: rawpixel
2:10
Híradó
2018. december 22. 18:40

Megszűnik az Erzsébet-utalvány

Az állami forgalmazó honlapján az adókedvezmény jövő évi kivezetésére hivatkozik. A munkáltatók egy része viszont úgy tudjuk, továbbra is kínált volna Erzsébet-utalványt a dolgozóinak, hiába emelkedik az adóteher. Ők most például attól a külföldi cégtől rendelhetnek új étkezési utalványt, amelyiket a kormány 6 éve kiszorított a piacról, és amelyik sok milliárdos kártérítési pert nyert az állammal szemben.  
2:13
Híradó
2018. december 22. 18:35

Állatorvosok kezdeményeznek etikai vizsgálatot Hadházy Ákos ellen

Etikai vizsgálatot kezdeményez Hadházy Ákos ellen két állatorvos. Szerintük a független képviselő, aki civilben állatorvos, vétett a szakmai etikai szabályok ellen, amikor hétfőn éjjel behatolt az állami televízió székházába. Hadházy Ákos azt mondja: politikai alapon támadják. Az Állatorvosi Kamara pedig azt közölte: a területileg illetékes etikai bizottság dönti el, hogy indul-e eljárás.
1:35
Híradó
2018. december 22. 18:07

Súlyosabb büntetést kapott a nő, aki meggyilkolta újszülöttjét

Megrázó történet. Súlyosabb büntetést kapott jogerősen az a nő, aki meggyilkolta újszülöttjét tavaly februárban a Nógrád megyei Mihálygergén. Az akkor 27 éves nő, a fészerben egy kartondobozba rejtette el a holttestet. Másodfokon hét és fél éves börtönre ítélték, ami másfél évvel több, amint amit korábban kapott. A tragédia a mai napig sokkolja a falu lakóit.  
1:31
Híradó
2018. december 22. 18:04

Gyógyszeres kezelés alatt áll, aki a gyanú szerint megölte édesanyját

Úgy tudjuk mentális beteg és gyógyszeres kezelés alatt áll az a férfi, aki a gyanú szerint pénteken reggel megölte édesanyját Csepelen. A rendőröket az egyik szomszéd hívta ki, mivel nem tudta elérni az 59 éves nőt. A holttestre az egyik szobában találtak rá, a gyanúsított pedig egy másik szobában várta a rendőröket. Pénteki kihallgatásán beismerte a gyilkosságot, letartóztatásáról vasárnap dönt a bíróság.  
0:43
Híradó
2018. december 21. 23:32

"ÚJ ellenzék született"

Véget ért az ellenzéki pártok és szakszervezetek közös tüntetése a Sándor palota előtt. A tüntetők a Kossuth térről vonultak fel a várba, hogy a köztársasági elnök hivatala előtt tiltakozzanak, amiért Áder János aláírta az ellenzék által rabszolgatörvénynek nevezett, túlórákról szóló jogszabályt. Felszólalt az összes parlamenti ellenzéki párt, több szakszervezet és civilszervezet képviselője.
5:00
Híradó
2018. december 21. 23:15

SZABÓ TÍMEA: „Össze kell fognunk, nem lehet most lankadnunk!”

Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője színpadra lépése után nem csak a budapesti tüntetőket üdvözölte, hanem felsorolta azokat a vidéki és külföldi nagyvárosokat is, ahol szintén tüntettek a napokban. A képviselő azt mondta, nem érdekli, hogy mit írt alá Áder János, mert ez nem a harc vége, hanem a harc kezdete. Viszont, szerinte, ha most szétesik a tiltakozás, akkor megint Orbán Viktor nyer.
3:23
Híradó
2018. december 21. 21:35

RTLII: Békemenetelt a Kutyapárt

Összkarácsonyi Békemenetet tartott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a belvárosban. A viccpárt "meg akarta köszönni azt a sok jót, amit idén kaptak az ország vezetésétől", például, hogy végre dolgozhatnak 8 napot hetente, vagy nem kell többet bajlódniuk a független bíróságokkal. Jelenleg is zajlik az összellenzéki tiltakozás, a tüntetők úton vannak a Budai várba, a köztársasági elnök hivatalához. A helyszínen van tudósítónk, Horváth Nándor.
2:17
Híradó
2018. december 21. 18:39

3500 forinttal emelkedik az átlagnyugdíj

3500 forinttal, több mint havi 133 ezer forintra nő az átlagnyugdíj januártól a kormány szerint. Ezt Híradónk megkeresésére közölték. Egy hete 2,7%-os emelést hirdetett ki a Közlönyben, pedig ennél a jegybank is magasabb inflációval számol. A Nyugdíjasok Országos Képviselete már a válság miatt felfüggesztett korrekciós szabályok visszaállítását kéri a miniszterelnöktől, hogy a növekvő munkabérekhez is igazítsák a nyugdíjakat.
2:11
Híradó
2018. december 21. 18:36

Közmunkára ítélték a festékszórózó tüntetőt

312 óra fizikai közmunkára ítélték nem jogerősen azt a férfit, aki festékszóróval sztrájk feliratot fújt a Kossuth téri zászlórúdra egy kormányellenes tüntetésen. A tüntetőt gyorsított eljárással állították bíróság elé, ahol ügyvédje azzal védekezett, hogy a firkálás csak politikai véleménynyilvánítás volt, nem rongálás. A bíróság ezt az érvelést nem fogadta el.
1:56
Híradó
2018. december 21. 18:21

Tatán tilos lesz a tűzijáték szilveszterkor is

December 28-án kezdik árusítani a szilveszteri tűzijátékokat. A legtöbb városban december 31-én este 6 órától másnap reggel 6-ig bárki kedvére tűzijátékozhat, kivéve Tatán ahol csendes lesz az óévbúcsúztató. A város vezetése úgy döntött, hogy az ott telelő vadludak nyugalma érdekében idén egészen november végétől február elejéig semmilyen pirotechnikai eszközt nem lehet használni, ez alól pedig a szilveszter sem lesz kivétel.
2:16
Híradó
2018. december 21. 18:09

Elszabadult németjuhász támadt rá Pataki Zita kiskutyájára

Rátámadt és majdnem megölte egy elszabadult németjuhász az RTL műsorvezetőjének kiskutyáját. Pataki Zita pórázon sétáltatta a kedvencét, amikor észrevette, hogy a szomszéd kutyája szabadon van. A nagytestű állat azonnal támadt és marcangolni kezdte a kiskutyát. Pataki Zita megpróbálta megvédeni, de közben ő is a földre került. Végül egy másik szomszéd segített nekik. Az esetről műsorvezetőnk bővebben is mesélt, amit megnézhetnek ITT. 
2:56
Híradó
2018. december 21. 15:17

PATAKI ZITA: „Azt láttam, hogy a Titi a szájában van és rángatja jobbra-balra”

Rátámadt és majdnem megölte egy elszabadult németjuhász az RTL műsorvezetőjének kutyáját. Pataki Zita nem messze házától sétáltatta kedvencét, amikor a szomszéd kutyája támadott. Végül egy másik szomszéd segített nekik. Októberben számoltunk be egy hasonló esetről, akkor az énekesnő, Csemer Boglárka kutyáját ölte meg egy másik, ami kiszabadult a kerítésen. Akkor a Forte Kutyaiskola vezetője adott nekünk interjút, amit megnézhetnek ITT.
0:32
Híradó
2018. december 20. 19:30

Áder János aláírta a túlóratörvényt

Aláírta a túlóratörvényt Áder János köztársasági elnök. Az államfő egy elnöki nyilatkozatban azzal indokolta döntését, hogy vannak más országok is, ahol legalább ekkora a túlóra mértéke, a munkavállalókat pedig szerinte megvédi, hogy csak a hozzájárulásukkal emelkedhet a túlórájuk. Áder János szerint a törvénymódosítás nem lehet akadálya annak, hogy a munkavállalók karácsonya áldott, a két ünnep közötti időszak pedig békés legyen. Közleményét azzal zárta, hogy szeretteljes karácsonyt kívánt.
2:50
Híradó
2018. december 20. 18:30

Országszerte folytatódnak a tüntetések!

Nem hagy alább az elégedetlenség. Szerda este és csütörtök napközben országszerte újabb tüntetéseket tartottak, és útlezárásokkal is tiltakoztak az új túlóratörvény ellen. Bécsben és Varsóban a magyar nagykövetségnél is volt tüntetés, Budapesten pedig az ellenzéki frakciók közösen kérték Tarlós István főpolgármestert, hogy a fővárosi cégeknél ne alkalmazzák a törvény rendelkezéseit.