Tartalmak

2:30
Híradó
2019. március 11. 17:42

Százezrekkel nő a képviselők fizetése

Márciustól havi 270 ezer forinttal emelkedik Kövér László fizetése, majdnem 200 ezer forinttal többet kapnak a frakcióvezetők, és minden más képviselő alapilletménye is nő, 100 ezer forinttal. Tavaly július óta ugyanis egy új törvény alapján automatikusan a nemzetgazdasági átlagbérhez igazítják a képviselők fizetését. Az ellenzéki pártok azt mondják: jótékonykodnak a plusz pénzből. A Fidesz szerint összességében az emelés után is kevesebbe kerülnek a képviselők, mint 2014 előtt, amikor még nagyobb volt a parlament.
1:33
Híradó
2019. március 10. 18:50

Fődíjat kapott a Rossz Versek

Fődíjat kapott a Monte Carlo-i Filmfesztiválon a Rossz Versek. Reisz Gábor önéletrajzi ihletésű alkotását a közönség is szerette, a vetítés után percekig tartó vastapssal ünnepelték. A filmes mustra zsűrielnöke a világhírű szerb filmrendező, Emir Kusturica volt: ő bátornak és előremutatónak nevezte a Rossz verseket. Az elismerést Reisz Gábor vette át szombaton este Monte Carlóban. Reisz Gáborral készült interjút itt nézheti meg hosszabban.
2:02
Híradó
2019. március 10. 18:43

Kötelező volt megszavazni a párt képviselőjelöltjeit Észak-Koreában

Zenés-táncos népünnepély keretében országgyűlési választásokat tartottak Észak-Koreában. Az állami televízió felvételein látható lelkes tömeg azonban nem spontán módon gyűlt össze a jeles eseményre: kötelező volt ugyanis megszavazniuk a párt képviselőjelöltjeit. Mivel választási lehetőség nem volt, a szavazólapokat egyszerűen csak be kellett dobni az urnába.
2:10
Híradó
2019. március 10. 18:38

Bálint gazda alternatív díszpolgár lett

Alternatív díszpolgári címet adományoztak a XVI. kerületben Bálint Györgynek helyi ellenzékiek és civilek. Mindezt azután, hogy az idén 100 éves Bálint gazda hivatalos díszpolgári címét februárban a kerület fideszes vezetése nem szavazta meg. A mostani alternatív kitüntetés átvételekor Bálint gazda azt mondta: szeret a kerületben lakni és nagyon reméli, hogy nem a széthúzás erősödik a helyiekben.
1:53
Híradó
2019. március 10. 18:36

Budapesten tárgyalhat Orbán Viktorral Manfred Weber

Budapesten tárgyalhat Orbán Viktorral Manfred Weber, akit az Európai Bizottság következő elnökének jelölt a Néppárt. Erről a Welt am Sonntagnak nyilatkozott. Azt mondta, megpróbálja személyesen világossá tenni, hogy jelenleg a Néppártból kifelé vezető úton jár a magyar miniszterelnök. Szijjártó Péter külügyminiszter azt mondta, szeretnének a Néppártban maradni, de vitatkozni akarnak a véleménykülönbségekről.
2:30
Híradó
2019. március 10. 18:32

Közösen ünnepel és tiltakozik az ellenzék március 15-én

Újabb közös akció. Együtt ünnepelnek és tiltakoznak ellenzéki pártok március 15-én, Budapesten. Ezt eredetileg egy civil szervezet hirdette meg az Erzsébet hídhoz, ehhez csatlakoztak a pártok, valamint szakszervezetek és civilek is. Az egyik szervező azt mondta: 1848-ban is különböző világnézetű emberek álltak össze. Orbán Viktor miniszterelnök pedig idén is a Nemzeti Múzeumnál mond beszédet. Az állami ünnepségen Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő is felszólal.
2:03
Híradó
2019. március 10. 18:25

Szívritmuszavart is okozhatnak a drasztikus szénhidrátcsökkentő diéták

Szívritmuszavart és májkárosodást is okozhatnak a drasztikus szénhidrátcsökkentő diéták - ezt mondta a Dietetikusok Országos Szövetségének szakembere. Az egészséges fogyókúrák kialakításában dietetikusok segíthetnének, de a felmérések szerint a magyarok többsége hiába tudja, hogy mit csinál egy dietetikus, nem keresi fel, ha fogyókúrázni akar. Aki elmegy, általában már csak akkor teszi, ha már kialakult valamilyen betegség.  
1:51
Híradó
2019. március 10. 18:09

Szabálytalanul előzött a jeges, csúszós úton – hárman meghaltak

Szabálytalanul előzött a jeges, csúszós úton – hárman meghaltak. Vádat emelt az ügyészség egy férfi ellen, aki mikrobuszával halálos balesetet okozott Nógrád megyében, 2017 karácsonya előtt. A munkásokat szállító furgon sofőrje előzni kezdett a ködben, és frontálisan ütközött egy másik autóval. Annak utasai és a mikrobuszban utazó egyik munkás meghalt. Az ügyészség most letöltendő börtönt kér a felelőtlenül előző sofőrre, és azt, hogy soha többé ne vezethessen.
2:10
Híradó
2019. március 10. 18:05

19 éves fiú ölhette meg a 6 és féléves kislányt

Megrázó történet! Részben beismerte tettét a szekszárdi gyerekgyilkosság gyanúsítottja. A rendőrség szerint egy 19 éves helyi fiatalember ölte meg a 6 és féléves kislányt, akinek a holttestét egy patak medrében találták meg két nappal ezelőtt. A meggyilkolt gyerek apja továbbra is azt állítja, a gyerek unokatestvére végzett lányával, és egy korábbi családi vita áll a történtek mögött. A gyanúsított letartóztatásáról hétfőn dönthet a bíróság.
1:50
Híradó
2019. március 10. 18:03

Heten haltak meg egy frontális ütközésben a 81-es főúton

Heten haltak meg egy frontális ütközésben a Győr-Moson-Sopron megyei Mezőörsnél a 81-es főúton. Az áldozatok között egy gyerek is van. Mindkét kocsi kigyulladt, az utasok bennégtek. Az egyik sofőr előzött, majd amikor visszatért a saját sávjába, nagyot fékezett, átsodródott a másik oldalra, ahol nekicsapódott a szembejövőnek. Az egyik szemtanú Híradónknak azt mondta, hogy az ütközés után azonnal felcsaptak a lángok, már nem tudtak segíteni a bajbajutottakon.
2:12
Híradó
2019. március 10. 17:48

BÁNTALMAZOTT TINI: „Tenyérrel ütöttek, aztán fojtogatott”

Még most is annyira fél, hogy a biztonsága érdekében azt kérte, ne legyen felismerhető. Azt mesélte, barátnőjével hintázott iskola után, amikor belekötöttek. Támadói az egészet videóra vették. A felkavaró képsorokat szombaton mutattuk be Híradónkban. Azt mondja, azért kötöttek bele a lányok, mert szerintük meg akarta verni őket. Ő azonban ezt tagadja. Végül olyan erővel ütötték-verték, hogy kórházba került. Az arca feldagadt, a lába több helyen is zúzódott. A Híradó riportját itt nézheti meg.
2:26
Híradó
2019. március 10. 17:00

​Videóüzenetben kért bocsánatot az egyik erőszakoskodó tinilány

Megrázó történet! Videóüzenetben kért bocsánatot az egyik erőszakoskodó tinilány, aki társával még februárban brutálisan megvert és megszégyenített egy 16 éves diáklányt. A verekedést telefonnal rögzítették. A sokkoló felvételt szombaton mutattuk be a Híradóban. Ma az összevert lány és az őt nevelő nagymamája is nyilatkozott. Szerintük a bocsánatkérés kevés. Szeretnék, ha felelősségre vonnák a támadókat. A tinilánnyal készült interjút ide kattintva nézheti meg hosszabban.
1:45
Híradó
2019. március 9. 18:20

Testközelből a részeg kapitány ámokfutása

Új felvételeket hoztak nyilvánosságra annak az orosz hajónak az ámokfutásáról, amelyik 10 napja elsodort egy yachtot, majd nekihajtott egy hídnak a dél-koreai Puszan kikötőjében. A teherszállító részeg kapitánya először próbálta letagadni a parti őrségnek, hogy bármi is történt volna - később pedig azzal védekezett, hogy nem értette, mit mondanak neki angolul. A manőverezésről készült felvételt itt nézheti meg hosszabban.
2:08
Híradó
2019. március 9. 18:15

KUTYÁJÁT AKARTÁK MEGMÉRGEZNI: Egy hét alatt kétszer is talált mérget a társasház bejáratánál

Kiszely Nóra először egy közösségi oldalon, névtelenül kapott fenyegetéseket. Azt írták, hogy vigyázzon a saját és kutyája testi épségére. Néhány nappal ezután szórta ki valaki a mérget Győr egyik társasházánál. A fiatal nő azt mondja, másfél éve él velük Benő. Szerinte nem agresszív, szófogadó. Gyakran ugat, de emiatt a házban nem szólt még senki. A környéken családi házak is vannak, szinte mindenhol tartanak kutyát.  
2:34
Híradó
2019. március 9. 17:02

ITTAS VOLT A KAPITÁNY: Egyenesen nekiment a hídnak a 6000 tonnás uszállyal

"Emellett még elférünk" - bizakodhatott az orosz Seagrand teherszállító kapitánya, amikor ráeszmélt, hogy nyílegyenesen a dél-koreai Puszan kikötőjében álló hajók felé tartanak - mire aztán valaki a legénységből beleüvöltött a rádióba, hogy állítsa le a motort, már késő volt. A 7,4 kilométer hosszú Gvangan-híd Dél-Korea második legnagyobb városának egyik fő látványossága - ennek sikerült frontálisan nekihajóznia a 6000 tonnás uszállyal. A Híradó riportját itt nézheti meg.
5:31
Híradó
2019. március 9. 17:00

Felvétel készül arról, ahogy megaláztak és megvertek egy tinilányt

MEGRÁZÓ A kutyájának nevezi és a hajánál fogva cibálja a földön térdelő, vérző orrú lányt a piros kardigános kamasz. A képek annyira sokkolóak, hogy csak kitakarva mutatjuk, a hangot is eltorzítottuk. A támadó két iskolatársa lehetett, akik videóra vették az egészet. A felvétel az RTL Híradó birtokába jutott, látszik, ahogy a lányok ököllel ütik, rugdossák áldozatukat, aki sírva könyörög, hogy hagyják abba. A megvert diáklány kórházba került. A Hajdú-Bihar megyei település életét felforgatták a február végén történtek. A rendőrség eljárást indított.
1:39
Híradó
2019. március 9. 17:00

Patkányméreggel összekevert virslivel akarták megmérgezni a kutyát

Patkányméreggel összekevert virslit dobtak egy győri társasház elé. Az egyik ott élő nő szerint másfél éves kutyáját akarták megmérgezni. A gazda először névtelenül kapott fenyegetéseket, ezután pedig egy hét alatt kétszer is talált mérget a társasházuk bejáratánál. A kutya nem evett a méregből, gazdája viszont fél és feljelentést tett. A gazdival készült interjút itt nézheti meg hosszabban.
1:59
Híradó
2019. március 8. 18:58

Különleges Aranyérmék a Magyar Nemzeti Múzeumban

Az amerikai aranyláz idején készültek azok a különleges érmék, amelyek emigráns magyar honvédtisztek pénzverdéjéből származnak. A katonák az 1848-49-es szabadságharc után vándoroltak ki Kaliforniába, ahol sokan meggazdagodtak az aranyból. A ritkaságnak számító aranydollárokat maga a pénzverde alapítója küldte el a Magyar Nemzeti Múzeumnak több mint 160 évvel ezelőtt. Ezeket most először láthatja a közönség.
2:10
Híradó
2019. március 8. 18:50

Vastagbélrák: kevesen mennek el szűrésre

A vártnál jóval kevesebb ember, mindössze a behívottak ötöde vett részt eddig az országos vastagbélrák szűrőprogramon. A kétlépcsős szűrésre az 50 év felettieknek mehetnek. Több éves csúszás után végül ősszel indult el a program, akkor azt mondták, az a cél, hogy a behívottak 70 százaléka vegyen részt a vizsgálaton. Szerettük volna megtudni, mit szól az alacsony részvételhez Kásler Miklós, de ő a kérdést sem várta meg, otthagyta stábunkat.
2:27
Híradó
2019. március 8. 18:34

Akár 15 millióba is kerülhet a felújítás az új falusi CSOK-kal

Akár 15 milliót kell majd felújításra költeniük a 3 gyerekeseknek, ha használt házat vesznek az új falusi CSOK-kal - így számol az Építési Vállalkozók Szakszövetsége. Szerintük többnyire leromlott állapotú, korszerűtlen épületek sorakoznak a községekben. Csütörtökön derült ki, hogy végül 5 millió forint állami támogatás jár majd használt ingatlan vásárlásához, illetve további legfeljebb 5 millió felújításhoz az elnéptelenedő kistelepüléseken.
2:46
Híradó
2019. március 8. 18:30

Orbán Viktor nem gondolta, hogy botrány lesz Európában a kormány tájékoztatási kampányából

Muppet-show jellegűnek tartja Orbán Viktor a Soros Györgyöt és Jean-Claude Junkert ábrázoló plakátokat, és meglepődött rajta, hogy sértőnek találták az Európai Néppártban. A miniszterelnök erről egy háttérbeszélgetésen beszélt. Az állami rádiónak adott interjújában pedig már elképzelhetőnek tartotta, hogy távoznak az európai pártszövetségből. A néppárt frakcióvezetője korábban három feltételhez, köztük egy bocsánatkéréshez kötötte a Fidesz maradását. A háttérbeszélgetésről készült cikk itt olvasható!
2:10
Híradó
2019. március 8. 18:27

Visszakerült gazdájához az ellopott póni

Az egy hónapos lovat egy autó csomagtartójában fényképezték le kedden az M0-ás autóúton, miután ellopták. A képet a Budapesti Autósok közössége osztotta meg. Rengetegen segítettek és a rendőrök másnap megtalálták a csikót. Gazdája szerint az állat életveszélyben volt, mert még anyatejen él és másfél napig nem evett semmit. A pónikról készült további felvételeket megnézhetik ITT.