Tartalmak

2:34
HíradóÚjabb negatív rekord: 227-en hunytak el koronavírusban
2021. március 20. 18:08

Újabb negatív rekord: 227-en hunytak el koronavírusban

Minden eddiginél többen haltak bele egyetlen nap alatt a koronavírus szövődményeibe Magyarországon, a járványnak pénteken 227 áldozata volt. A friss fertőzöttek száma is csúcsot döntött, egy nap alatt több, mint 11 ezer ember betegedett meg. Az RTL Híradóhoz eljutott, belső minisztériumi tájékoztató szerint a számok még tovább romolhatnak. A kórházak egyre nehezebben bírják a terhelést, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Soproni megyei elnöke szerint szinte szükségállapot van az intézményekben.
0:41
HíradóBRUTÁLIS: Hármas karambol Jászszentlászlón
2021. március 20. 16:50

BRUTÁLIS: Hármas karambol Jászszentlászlón

A balesetet okozó sofőr a bekötő úthoz érve kanyarodott le balra a Fő útról, nem törődve a szemből érkező autóval. A Nissant vezető nő már nem tudta félre rántani a kormányt és belerohant az Opelbe, aminek a kereke is kiszakadt az ütközéstől. A vétlen sofőr autója végül az árokban kötött ki, ugyanis egy másik arra közlekedő sem tudta elkerülni a balesetet, és terepjárójával belecsapódott az autóba. A terepjáró sofőrjét nyaki sérülésekkel, a Nissant vezető fiatal nőt pedig agyrázkódással szállították kórházba.
2:19
HíradóKölcsönös sértegetésekbe torkollt az első kínai-amerikai csúcstalálkozó
2021. március 19. 18:39

Kölcsönös sértegetésekbe torkollt az első kínai-amerikai csúcstalálkozó

Kölcsönös sértegetésekbe torkollt az első kínai-amerikai csúcstalálkozó, amelyet Joe Biden megválasztása óta szerveztek. Az alaszkai tárgyalásokon mindkét fél a globális egyensúly veszélyeztetésével vádolta a másikat. Washington viszonya Moszkvával is mélypontra került, miután az amerikai elnök lelketlen gyilkosnak nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnököt.
2:03
HíradóSzabó Tímea szerint Mészáros Lőrinc és új barátnője használhatta azt a luxusrepülőt, amelyik a hosszú hétvégén Dubajba repült
2021. március 19. 18:33

Szabó Tímea szerint Mészáros Lőrinc és új barátnője használhatta azt a luxusrepülőt, amelyik a hosszú hétvégén Dubajba repült

Mészáros Lőrincre gondolt-e Orbán Viktor, amikor a dubaji utazások felfüggesztését kérte mindenkitől – ezt kérdezi a Párbeszéd társelnöke a kormányfőtől, miután a milliárdost rendszeresen szállító repülő a múlt hétvégén ismét Dubajban járt. A kormányt hiába kérdeztük a témában és Mészáros Lőrinc sem akart nyilatkozni. Szabó Tímea szerint a kormányfő fejében Magyarország az urak és szolgák országa.
2:02
HíradóOltásellenesség és elrontott járványkezelés - egymást hibáztatja kormány és ellenzék
2021. március 19. 18:26

Oltásellenesség és elrontott járványkezelés - egymást hibáztatja kormány és ellenzék

Azzal segítene az országnak az ellenzék, ha elhallgatna és abbahagyná az oltásellenes kampányt – ezt mondta a miniszterelnök ma reggel az állami rádióban. A főpolgármester úgy reagált: nincs kormánypárti oltás és ellenzéki oltás. A Jobbik szerint a kormányfő érdemi cselekvés és kormányzás helyett csak gyalázkodni tud. A DK úgy látja, hogy a kormány nemzeti tragédia szélére sodorta az országot az elhibázott járványkezeléssel.
1:43
HíradóHelyiek próbálnak segíteni az újszülött kislányával egyedül maradt apának
2021. március 19. 18:23

Helyiek próbálnak segíteni az újszülött kislányával egyedül maradt apának

Helyiek próbálnak segíteni az újszülött kislányával egyedül maradt sásdi apának. 29 éves felesége két héttel a baba születése után, tüdőembóliában halt meg. Az apa otthagyta munkahelyét, hogy a kislánnyal lehessen. Azt mondja, tápszerre és pelenkára van a legnagyobb szükségük. Ha tud vagy szeretne segíteni az újszülöttnek és apukájának erre a számlaszámra utalva megteheti: K&H Bank: 10403909-86755574-67511007; számlatulajdonos: Sebestyén Péter
1:44
HíradóAnyukák gyűjtenek kórházaknak - országos kezdeményezés lett egy kétgyermekes anya Facebook posztjából
2021. március 19. 18:18

Anyukák gyűjtenek kórházaknak - országos kezdeményezés lett egy kétgyermekes anya Facebook posztjából

Egy egyszerű kérdésnek indult, végül országos kezdeményezés lett egy kétgyermekes anya Facebook posztjából. Janklovics Natasa a Mommynity nevű szülői csoportban osztotta meg, hogy a Covid-osztályon dolgozóknak szeretne segíteni. Az egész közösség megmozdult, így a napokban 30 kórház dolgozóihoz juttatják el kávéval, csokoládéval, friss gyümölcsökkel telerakott csomagjaikat.
2:56
Híradó213 beteg halt meg a koronavírus fertőzés miatt egy nap alatt
2021. március 19. 18:12

213 beteg halt meg a koronavírus fertőzés miatt egy nap alatt

Minden eddiginél több, 213 beteg halt meg a koronavírus fertőzés miatt egy nap alatt. És lélegeztetőgépen sem voltak még annyian, mint a legfrissebb adatok szerint. A Független Egészségügyi Szakszervezetnél azt mondják, az ápolók nagyon leterheltek. Orbán Viktor az állami rádióban reggel arról beszélt, hogy amikor a kórházigazgatókkal tárgyalt, mindegyiküknek hiányzott valami, például orvos, vagy ápoló.
1:49
HíradóTöbb idős, krónikus beteg nézőnk nem érti, miért nem kapta még meg a koronavírus elleni vakcinát
2021. március 19. 18:05

Több idős, krónikus beteg nézőnk nem érti, miért nem kapta még meg a koronavírus elleni vakcinát

Több idős, krónikus beteg nézőnk nem érti, miért nem kapta még meg a koronavírus elleni vakcinát. Az általunk kérdezett háziorvos is arra panaszkodik, nem látja át a rendszert. Listáján fiatal, krónikus betegség nélkül élő paciens is szerepel. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő az RTL Híradónak azt írta, jelenleg a regisztrált, 60 év feletti időseket oltják, akik között sok a krónikus beteg.
0:49
Híradó250 millió forint értékű hamis ruhát és parfümöt foglaltak le a NAV munkatársai
2021. március 19. 18:03

250 millió forint értékű hamis ruhát és parfümöt foglaltak le a NAV munkatársai

250 millió forint értékű hamis ruhát és parfümöt foglaltak le a NAV munkatársai Budapesten. Egy kőbányai raktárépületben bukkantak a több mint 15 ezer üveg parfümre. De több ezer, márkásnak tűnő ruhát, lábbelit és gyerekjátékot is találtak. Ezekről kiderült: mind hamis, így azokat lefoglalták. A raktárakban dolgozók nem tudták igazolni az áru származását, és a tulajdonosát sem tudták megnevezni. Iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indult eljárás.
1:53
HíradóHétfőtől újra jönnek a dugók az M0-s déli szakaszán
2021. március 19. 17:10

Hétfőtől újra jönnek a dugók az M0-s déli szakaszán

Hétfőtől újra jönnek a dugók az M0-s déli szakaszán. Szeptember elsejéig két ütemben lezárják a Deák Ferenc hidat, amelyről két évig tartó felújítása után kiderült: nem bírja a terhelést. A kormány arra a kérdésünkre, hogy ki fizeti az újabb beavatkozás költségét, azt közölte: a kivitelező hibázott, ezért minden szerződéses kötelezettséget be fognak tartani. Hogy mennyibe kerül a munka, egyelőre nem tudni.
2:01
HíradóCsak nézőkkel rendezhetnek EB meccset
2021. március 18. 18:10

Csak nézőkkel rendezhetnek EB meccset

Elbukhatja a rendezés jogát az a város, amelyik nem enged be nézőket a nyári labdarúgó európa-bajnokságra. Ezt az európai szövetség vezetője nyilatkozta. A rendező államoknak április elejéig kell jelezniük, hogy beengednek-e szurkolókat és ha igen, mennyit. A magyar szövetség kitart az eredeti tervek mellett, vagyis megengedné, hogy nézők is legyenek, de folyamatosan egyeztetnek a szakemberekkel. A magyar válogatott a tervek szerint két meccset is játszik júniusban a Puskás Arénában.
2:02
HíradóGulyás Gergely szerint álvita az uniós oltási igazolásról szóló diskurzus
2021. március 18. 18:07

Gulyás Gergely szerint álvita az uniós oltási igazolásról szóló diskurzus

Álvita az uniós oltási igazolásról szóló diskurzus - ezt mondta Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter. Szerinte, mire az unió elfogadja az Európai Bizottság javaslatát, Magyarországon már beoltanak annyi embert, hogy a kérdés nem lesz aktuális. Az uniós okirat, amely utazáskor mentesíthet majd a karantén alól, a tagállamokra bízza, elfogadják-e az unió által nem engedélyezett vakcinákat.
2:17
HíradóEgy volt jégkorongozó alapította a céget
2021. március 18. 18:04

Egy volt jégkorongozó alapította a céget

Egy volt jégkorongozó alapította azt a céget, amely a kínai vakcinabeszerzést intéző magyar vállakozás mögött áll – ezt a Direkt 36 derítette ki. De azt, hogy most ki részesül a milliárdos vakcina-üzlet hasznából, nem lehet tudni. Azt is hiába kérdeztük a kormánytól, hogy mennyit kereshet a közvetítő cég a beszerzésen. Azt viszont elárulták, hogy a kormányzati szállítógép egy kínai útja nagyjából 26 millió forintba kerül.
0:51
Híradó„Nem lesz szükség a szegedi lézerközpontban tavaly kialakított ágyakra”
2021. március 18. 17:59

„Nem lesz szükség a szegedi lézerközpontban tavaly kialakított ágyakra”

Nem lesz szükség a szegedi lézerközpontban tavaly kialakított ágyakra – ezt mondta csütörtökön Híradónknak Fendler Judit. A Szegedi Tudományegyetem kancellárja arról is beszélt, hogy most mindent a koronavírusos betegek ellátásának rendeltek alá. A tavaly megnyitott járványkórházzal együtt a betegágyak közel fele még szabad. Ugyanakkor, hogy személyzet is jusson az ágyak mellé, a dolgozókat, a hallgatókat próbálják az intézmények között megosztani.
3:03
HíradóMerkely Béla: A legsúlyosabb, legnehezebb ütközettel kell még számolnunk
2021. március 18. 17:55

Merkely Béla: A legsúlyosabb, legnehezebb ütközettel kell még számolnunk

Háború van és a legsúlyosabb, legnehezebb ütközettel kell még számolnunk - így jellemezte Merkely Béla az RTL Híradónak a járványhelyzetet, ami szerinte a brit mutáns elterjedésének következménye. A Semmwelweis Egyetem rektora arról is beszélt, csak békeidőben érvényes az a korábbi állítása, amely szerint a magyar egészségügy legfeljebb ezer lélegeztetett beteget tud ellátni, most ez akár a duplájára is növelhető.
2:26
HíradóGulyás Gergely: Nincs itt az ideje a nyitásnak
2021. március 18. 17:51

Gulyás Gergely: Nincs itt az ideje a nyitásnak

Nincs itt az ideje a nyitásnak – így értékelte a csütörtöki, negatív rekordot jelentő járványadatokat a Miniszterelnökség vezetője. A kormány által március 8-tól elrendelt szigorító intézkedések hétfőn lejárnak, a folytatásról azonban csak pénteken dönt az Operatív Törzs. A kormány március végére várja a harmadik hullám tetőzését. Az előrejelzéssel Rusvai Miklós víruskutató is egyetért, ám úgy véli, most még nem lehet megmondani, hogy ezt hosszú tetőzés vagy gyors javulás követi.
1:52
HíradóJelentkezett Ötöslottó eddigi történetének ötödik legnagyobb nyertese
2021. március 18. 17:49

Jelentkezett Ötöslottó eddigi történetének ötödik legnagyobb nyertese

Jelentkezett az Ötöslottó eddigi történetének ötödik legnagyobb nyertese. A csaknem négymilliárd forintot egy budapesti játékos nyerte meg még tavaly decemberben. 90 napja volt, hogy jelentkezzen, végül nem sokkal a határidő előtt hívta a Szerencsjáték Zrt-t. Kitöltötte a nagynyerteseknek szóló kérdőívet is, így kiderült, hogy állandó számokkal játszik, de még soha nem nyert nagyobb összeget.
2:09
HíradóNegyed óra alatt fertőzhet a brit mutáns
2021. március 18. 17:47

Negyed óra alatt fertőzhet a brit mutáns

Negyed óra alatt fertőzhet a brit mutáns, ha többen egy légtérben tartózkodnak - erről az országos tisztifőorvos beszélt. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint így végképp nehéz lesz megszervezni az érettségiket, egyelőre felügyelőtanárok is alig jelentkeznek a feladatra. A miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondja, az érettségi idejére elég oltás lesz ahhoz, hogy a legtöbb pedagógus megkapja.
2:29
HíradóNem győzik a sok riasztást a fővárosi mentők
2021. március 18. 17:44

Nem győzik a sok riasztást a fővárosi mentők

Nem győzik a sok riasztást a fővárosi mentők, ezért vidékről vezényelnek fel komplett mentőegységeket Budapestre. Ezeket a mentőautókat helyben a többi, megyei egységnek kell pótolnia. Egy Nyugat-Magyarországi mentődolgozó az RTL Híradónak azt mondta: olyan extrém terhelés alatt dolgoznak, hogy sokszor csak a kétszer 20 perces, kötelező pihenőidőre tudnak megállni egy 24 órás műszakban. Az átvezénylésekre az Országos Mentőszolgálat szerint szükség van. 
2:09
HíradóFelgyújtotta a görögkatolikus templomot
2021. március 18. 17:39

Felgyújtotta a görögkatolikus templomot

Felgyújtotta a görögkatolikus templomot egy fiatal férfi Gödöllőn. Fejszével betörte a bejárati ajtót, majd a padsorokra gyúlékony folyadékot locsolt, az ikonokat pedig összefestékezte. Az egészet felvette a biztonsági kamera. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem égett le az épület. A templom lelkésze elcsukló hangon nyilatkozott Híradónknak. Nem zárja ki, hogy egyházellenes akció történt.
2:15
HíradóVálaszokat vár a kórházban megölt tanárnő családja
2021. március 18. 17:36

Válaszokat vár a kórházban megölt tanárnő családja

Válaszokat vár a kórházban szombaton megölt tanárnő családja, mert szerintük nem kaptak megfelelő tájékoztatást. A Honvédkórház egyik Covid osztályán egy férfi sebészollóval támadt rá az 54 éves, lélegeztető gépen lévő tanárnőre, aki szerdán belehalt a sérüléseibe. Híradónknak az áldozat unokahúga azt mondta, nem értik, hogyan történhetett egy ilyen gyilkosság a honvédséghez tartozó kórházban, amit fegyveres őrök védenek. A Honvédkórházból Híradónknak csak annyit írtak, hogy a beteget megfelelő módon látták el.
0:44
HíradóKatolikus templomban nyitottak oltópontot Csehországban
2021. március 18. 11:03

Katolikus templomban nyitottak oltópontot Csehországban

Ahol lehet, oltópontot nyitnak Csehországban, hogy minél több ember megkaphassa a védőoltást. Az egyik faluban a katolikus templomra esett a választás. A helyi hatóságok szerint azért, mert az épületbe könnyen bejuthatnak a fogyatékkal élők is. Első körben napi 250, később naponta 400 embert oltanának be a templomban. Például a tanárokat is, az ő oltásuk a jövő héten kezdődik Csehországban.
2:00
HíradóTöbbezer négyzetméteren engedély nélkül vágtak ki fákat egy építkezéshez a Tihanyi-félszigeten
2021. március 17. 18:38

Többezer négyzetméteren engedély nélkül vágtak ki fákat egy építkezéshez a Tihanyi-félszigeten

Félmillió forintos bírságot szabott ki a kormányhivatal, amiért a Tihanyi-félszigeten többezer négyzetméteren engedély nélkül vágtak ki fákat egy építkezéshez. Ez derül ki a kormány Vadai Ágnes kérdésére írt válaszából. A DK-s képviselő szerint a bírság nevetségesen alacsony és csak a helyreállítás lehetne elég elrettentő.