Tartalmak

1:24
Híradó
2021. június 26. 18:20

Először rossz széfet vittek el a betörök

Üres volt az ellopott széf, ezért a betörők visszamentek egy másikért. Minderről videó is készült, most tették közzé a rendőrök. A két férfi március elején, Budapesten, egy kőbányai céghez tört be. A felvételen látszik, hogy amikor a tolvajok rájöttek, hogy az első széf üres, kapkodni kezdtek. Tudhatták, hogy az őrök érkezéséig csak öt percük van. A másodikban már kétmillió forint volt, azt elvitték.   
2:18
Híradó
2021. június 26. 18:15

Diónyi jéggel tarolt a vihar

Dió nagyságú jég, és tönkretett házak, kocsik maradtak a tegnap esti vihar után, főként a Dunántúlon. A hatalmas szél több helyen fákat döntött az utakra, és a villanyvezetékeket is leszakította. A Somogy megyei Kadarkúton van olyan ház, amely lakhatatlanná vált. Ságváron a jégeső több ház tetejét is megrongálta, ott még ma is dolgoztak a tűzoltók. A lakók pedig egymásnak segítenek a romok eltakarításában.
2:19
Híradó
2021. június 25. 18:39

Drasztikus a drágulás az építőiparban

Az acélnak duplájára, egyes faanyagoknak pedig a háromszorosára emelkedett az ára egy év alatt, az egyik nagy építőipari termékekkel foglalkozó cég szerint. A kereskedők van, hogy napi árakat közölnek a vevőkkel, mert nem lehet tudni másnap mennyiért tudják beszerezni a terméket. A kormány lépéseket tervez az áremelkedés miatt. Az Építőipari Szövetség szerint új piacokról kellene beszerezni a nyersanyagot.
2:13
Híradó
2021. június 25. 18:36

Nem írta alá a lakástörvényt Áder János

Nem írta alá a bérlakások eladását szabályozó módosított lakástörvényt Áder János, mert szerinte az több ponton is ellentétes az Alaptörvénnyel. A köztársasági elnök a műemlékeket és az önkormányzati vagyont félti, ezért az Alkotmánybírósághoz fordult. A várkerület polgármestere üdvözli a döntését, a törvény fideszes beterjesztője pedig türelmet kért a műemléklakásokban élőktől.
2:06
Híradó
2021. június 25. 18:33

Nem módosítja az idei Budapest Pride Fesztivál programját az úgynevezett pedofiltörvény

Semennyire sem módosítja az idei Budapest Pride Fesztivál programját az úgynevezett pedofiltörvény, amely megtiltja a homoszexualitás megjelenítését a 18 éven aluliak számára - ezt a Pride szóvivője mondta Híradónk kérdésére. Az egy hónapos programsorozat, mely július 25-én felvonulással ér véget, ma este kezdődik Budapesten és több vidéki városban.
2:31
Híradó
2021. június 25. 18:30

Össztűz alatt Orbán Viktor az Európai Tanácsban

Mark Rutte holland kormányfő arról beszélt: hosszú távon térdre kell kényszeríteni Magyarországot, míg a másságát nyíltan felvállaló luxemburgi miniszterelnök borzalmasnak nevezte az úgynevezett pedofiltörvényt, amely szerinte megbélyegzi a meleg kisebbséget, és törvénybe iktatja a gyűlöletet. A miniszterelnök úgy reagált: a törvény bírálói nem olvasták a jogszabályt, amely nem a melegekről, hanem a gyermekek védelméről szól.
2:15
Híradó
2021. június 25. 18:27

Elítélték Kispalád volt fideszes polgármesterét

100 rendbeli közokirathamisítás és költségvetési csalás miatt másfél év, 2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték az ukrán-magyar határ menti Kispalád volt fideszes polgármesterét, Magyar Sándornét. A megyei ügyészség tájékoztatása szerint a fideszes polgármester több, mint 50 ukrán-magyar állampolgárt jelentett be a saját házába, és néhány falubélit is rávett ugyanerre. A Házon kívül az előző országgyűlési választáson készített riportot az ukrán szavazókról. Ezután indult a nyomozás.
2:09
Híradó
2021. június 25. 18:24

Árvaházba kerülhet a testvérpár, akikről keresztanyjuk egyedül gondoskodik

Ha lenne rá lehetősége, saját kezével is felépítené leendő otthonukat az a tatabányai nő, aki közel egy éve gondoskodik keresztgyerekeiről. Jelenleg egy lakókocsiban élnek, októberre azonban élhetőbb környezetbe kell költözniük, különben árvaházba kerülhet a testvérpár. Az asszony a tatabányai önkormányzattól kapott egy bértelket, azonban az építőanyagokra nincs pénze.   Ha segíteni szeretnének a családnak, hogy együtt maradhassanak, erre a bankszámlaszámra utalva megtehetik: Kun Szilvia OTP 11773401-01707566
2:14
Híradó
2021. június 25. 18:22

Nemzeti Népegészségügyi Központ: Tilos a harmadik oltás

Szabályt szeg az az orvos, aki harmadik vakcinát ad be azoknak a pácienseknek, akiknek a szervezetében nem termelődik elég ellenanyag a második oltás után sem - ezt a Nemzeti Népegészségügyi Központ közölte az RTL Híradóval. Az antitestek hiánya főleg a kínai vakcinával oltott idős embereket aggasztja, hivatalos magyar adatok azonban egyelőre nincsenek a Sinopharm hatékonyságáról. A Főpolgármesteri Hivatal ezért 20 ezer ingyenes antitest tesztet ajánl fel a budapesti időseknek
2:22
Híradó
2021. június 25. 18:18

Döbbenetes pusztítás a Cseh Köztársaságban

Leírhatatlan pusztítást okozott egy tornádó a Cseh Köztársaság déli részén. Az eddigi hírek szerint öten meghaltak, több mint 200-an pedig megsérültek. Több morvaországi települést szinte teljesen letarolt a vihar. Ezrek maradtak fedél nélkül. Tornádó volt Lengyelország keleti részén is. Ott három ember sérült meg. A Csehországi pusztításról még több felvételt láthatnak ITT és ITT. 
2:01
Híradó
2021. június 25. 18:15

Megkezdődött a viharos lehűlés

Itt a lehűlés! Délnyugat felől érkezik a hűvösebb levegő. Az Országos meteorológiai Szolgálat egyelőre narancssárga figyelmeztetést adott ki, várhatóan heves viharokkal fog átvonulni a front az országon. Azt kérik, mindenki figyeljen a veszélyjelzésekre. Addig is még kitart a forróság az ország keleti részében, a Dunántúlon azonban már napközben valamivel elviselhetőbb volt az enyébb idő miatt a meleg. 
2:04
Híradó
2021. június 25. 18:04

Egymást érték csütörtökön a balesetek

Egy 15 éves fiú égett meg súlyosan, miután motorjával kihajtott egy autó elé Fülöpháza határában. Az ütközéstől megsérülhetett a motor tankja és az gyújtotta be a gyerek ruháját, valamint a vele ütköző autót is. Egymást érték csütörtökön a balesetek Bács-Kiskun megyében. Délután egy kisteherautó rohant egy álló kocsisorba az M5-ös autópályán, aztán egy traktor hajtott a sínekre a tilos lámpa ellenére Kiskunmajsán.
2:00
Híradó
2021. június 25. 18:00

Egy mentőtiszt és családja szenvedett tragikus balesetet

Egy mentőtiszt és családja szenvedett tragikus balesetet csütörtökön kora este Solt térségében. Az 52-es úton mentek Kecskemét irányába, amikor egy szemből érkező kamion eléjük sodródott és frontálisan összeütköztek. Az autót vezető mentőtiszt a helyszínen meghalt, 3 éves kislánya életveszélyes sérüléseket szenvedett, míg feleségét és nagyobbik lányát súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
4:46
Híradó
2021. június 25. 15:24

PUSZTÍTÁS: Háború sújtotta övezetet hagyott maga után a tornádó

Leírhatatlan pusztítást okozott egy tornádó Csehország déli részén. Az eddigi hírek szerint öten meghaltak, több mint 200-an pedig megsérültek. Miután elvonult a vihar, és az emberek kimerészkedtek otthonukból, leírhatatlan látvány tárult eléjük. Háborús zónák néznek így ki. A tűzoltók, mentősök, katonák sereglettek a katasztrófa sújtotta övezetbe. Ausztria és Szlovákia rögtön bekapcsolódott a mentésbe. Egész éjszaka járták a házakat emberek után kutatva.
2:32
Híradó
2021. június 24. 18:26

Változnak az utazási szabályok

Júliustól jön az uniós zöld igazolvány, amivel szabadon lehet majd utazni. De továbbra is kérdéses, hogy mi lesz azokkal, akiket az orosz Szputnyik vakcinával oltottak be, amelyet sem az Egészségügyi Világszervezet, sem az uniós Gyógyszerügynökség nem engedélyezett. A Miniszterelnökség vezetője szerint a tagállamok nem a vakcinák, hanem az országok járványügyi besorolása alapján döntenek majd arról, hogy kit engednek be.
2:26
Híradó
2021. június 24. 18:23

Napokon belül jöhetnek az újabb járványügyi enyhítések: megszűnik a kötelező maszkviselés

Napokon belül jöhetnek az újabb járványügyi enyhítések. Amint eléri az 5 és fél milliót a beoltottak száma, megszűnik a kötelező maszkviselés, és nem kell védettségi igazolvány az éttermek, szállodák, fürdők és strandok látogatásához. A Híradónknak nyilatkozó virológus szerint indokolt az enyhítés, de nem árt az óvatosság: ősszel szinte biztosan visszatér a járvány.
1:52
Híradó
2021. június 24. 18:08

Ötvenszer szúrta meg szeretőjét, élete végéig börtönbe küldenék a nőt

Figyelem, megrázó riport! Élete végéig börtönbe küldené a nőt az ügyészség, aki kikötözte és ötvenszer megszúrta szeretőjét tavaly tavasszal, Gödöllőn. A házasságban élő asszonyt az sem érdekelte, hogy a viszony alatt született három gyermekének az áldozat volt a vérszerinti apja. A vádirat szerint a férfi több év után szakítani akart a nővel, ezután történt a brutális gyilkosság.
1:48
Híradó
2021. június 24. 18:07

Megfojtotta, majd elásta a gyereke anyját

Megfojtotta, majd elásta a gyereke anyját - 15 évre börtönbe kerülhet az apa. Lezárták a nyomozást a tavalyi, brutális karcagi gyilkosság ügyében. A gyanú szerint az áldozatot, egy kétgyerekes édesanyát, a volt párja ölte meg, miután összevesztek. A holttestet először az ágyneműtartóba rejtette, majd kocsija csomagtartójába tette, és egy erdőbe vitte, ahol elásta. Később a rendőröket is megpróbálta félrevezetni, de végül mindent bevallott.
3:35
Híradó
2021. június 24. 18:02

Már tavaly novemberben próbált vadászfegyvert szerezni a fiatal pár gyilkosa

Figyelem, megrázó tudósítás! Nem bánta meg a tettét, nem kért bocsánatot, csak a családjától búcsúzott el a szegedi gyógyszerész abban a levélben, amelyet a holtteste mellett találtak meg a nyomozók hétfőn. A férfi korábban hidegvérrel végzett egy lánnyal, aki elutasította a közeledését, és megölte a lány barátját is. Kiderült, hogy már tavaly novemberben megpróbált vadászvizsgát tenni, hogy fegyvert vásárolhasson.
2:36
Híradó
2021. június 24. 17:50

Gulyás Gergely szerint nem diszkriminatív vagy homofób az új szabályozás

Tartózkodjanak Magyarország alaptalan rágalmazásától - így reagált a kormány az úgynevezett pedofiltörvény miatt tiltakozó levélre, amelyet 17 uniós tagállam vezetője írt alá. Gulyás Gergely a mai kormányinfón azt mondta, tévesen idéznek a törvényből, az nem diszkriminatív, és nem a homoszexuális, hanem általában a szexuális nevelést szabályozza. Szél Bernadett független képviselő szerint ez csak kínos magyarázkodás.
Híradó
2021. június 24. 17:35

Hiába szerzett pontot a magyar csapat, nem jutott tovább a csoportjából

A legszebb tündérmesék is véget érnek egyszer és nem feltétlenül boldogan. Így értékelt Marco Rossi szövetségi kapitány azután, hogy a magyar válogatott szerda este Münchenben 2-2-es döntetlent játszott Németország válogatottjával. Ezzel pedig eldőlt, hogy hiába szerzett pontot a magyar csapat a két legutóbbi világbajnok ellen is, nem jutott tovább a csoportjából.
2:14
Híradó
2021. június 24. 17:09

Lesz miért emlékeznünk a német-magyar meccsre

Nem csak a bravúros döntetlen miatt marad emlékezetes a szerda esti magyar-német meccs, hanem az azt megelőző atrocitások miatt is. 18 magyar drukkert állítottak elő a mérkőzés előtt, egy magyar szurkolókat szállító buszt pedig órákig várakoztattak. A himnuszt kifütyülte a német drukkerek egy csoportja, és egy szurkoló szivárvány színű zászlóval rohant be a pályára, válaszul a német himnusz alatt a magyar tábor hátat fordított. A magyar kormány tagjai barátságtalan bánásmódról és tiszteletlenségről beszéltek a meccs kapcsán.
2:36
Híradó
2021. június 24. 17:01

Havi 6-8 ezer forinttal drágulhat egy átlagos lakáshitel törlesztője

Havi 6-8 ezer forinttal drágulhat egy átlagos lakáshitel törlesztője 1 százalékpontos kamatemelés után a Bankmonitor szerint. Egyelőre 0,3 százalékponttal húzta fel az alapkamatot a jegybank, de mostantól havonta emelhetnek rajta a megugrott infláció miatt. Matolcsy György elnök szerint a kormány jövő évi költségvetése tovább fűti a pénzromlást. A kormány szerint dinamikusan csökkentik a hiányt.