Tartalmak

2:53
Híradó
2015. június 9. 18:50

Orbán Viktor és Gáspár a VIP páholyban

Ismét fiával együtt ült a díszpáholyban Orbán Viktor. A tavalyi foci vb-döntő után most a Bajnokok Ligája döntőjét is fiával együtt nézte meg a miniszterelnök. Sajtófőnöke szerint ez magánprogram volt. Az Európai Labdarúgó-szövetség ugyanakkor azt közölte az RTL Híradóval, hogy a magyar miniszterelnököt hívták meg a szombati meccsre. Az általunk megkérdezett sportújságíró szerint nagyon ritka, hogy egy állami vezető a családtagját is elviszi egy ilyen mérkőzésre. A PM azt szeretné tudni: ki fizette Orbán Viktor és Orbán Gáspár útját.
2:56
Híradó
2015. június 9. 18:50

Ellenkampány: 15 millió egyetlen nap alatt

Már több mint 15 millió forint jött össze a kormány bevándorlóellenes plakátjait ellensúlyozó kampányra. A Vastagbőr blog és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt kért támogatást az emberektől, a pénzből ők is plakátokat ragasztanának ki, amik például a miniszterelnök miatt kérnek bocsánatot a bevándorlóktól. A Fidesz közben azon dolgozik, hogy hogyan lehetne visszaküldeni a menekülteket olyan országokba, amelyeken átutaztak, és ahol már biztonságban lennének. Kósa Lajos szerint Szerbia például egy ilyen ország, az Együtt szerint viszont téved a Fidesz alelnöke.
3:06
Híradó
2015. június 9. 18:50

Drága repülőjegyeket vettek

Több százezres repülőjeggyel utaztak államtitkárok és helyetteseik. Honlapján tette közzé a kormány a vezetők éves útiköltség elszámolását. Novák Katalin családügyi államtitkár repülőjegyére majdnem másfélmillió forintnyi közpénzt költöttek egyetlen amerikai látogatása alkalmával. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter viszont lemondott minden neki járó költségtérítésről. Az MSZP szerint lopás történt, mert töredék áron is repülőjegyhez juthattak volna az állami vezetők.
2:50
Híradó
2015. június 9. 18:45

3 milliárdot kaszált a kaszinón Vajna cége

Egyetlen kaszinó hozott 3 milliárd forint nyereséget Andy Vajna cégének. A Las Vegas Casino egy év alatt csaknem megduplázta a nyereségét, a pénzt már ki is fizették a filmügyi kormánybiztos luxemburgi cégének. Vajna öt kaszinókoncessziót is elnyert, pályáztatás nélkül. A Demokratikus Koalíció szerint felháborító, hogy a kormánybiztos talicskázza ki a korábban költségvetésbe befolyt milliárdokat, miközben a kaszinók nincsenek bekötve az adóhatóság ellenőrző rendszerébe sem. Andy Vajnát hiába kerestük.
1:48
Híradó
2015. június 9. 18:35

A rendőr kirúgását követelik

Túl brutális volt a tinédzserekkel, ezért több százan követelték egy rendőr kirúgását az Egyesült Államokban. A fiatalok egy medencénél buliztak, de elszabadultak az indulatok. Rendőröket hívtak, akik azonban - sokak szerint - túl erőszakosan léptek fel. Egy 15 éves fürdőruhás lányt például térddel nyomtak a földre. Az egyik járőr a fegyverét is előrántotta. Az esetről videófelvétel készült.
2:24
Híradó
2015. június 8. 18:50

Szivárványszínbe öltöztették a fákat

Kirekesztés, zaklatás, és erőszak. Ez a homofóbia következménye a budapesti melegfelvonulás szervezői szerint, ezért szivárványszínbe öltöztették a fákat az Andrássy út egy szakaszán. A tiltakozás oka, hogy a főpolgármester a múlt héten méltatlannak nevezte a Pride-ot ahhoz, hogy egy ilyen világörökségi helyszínen rendezzék. Kocsis Máté józsefvárosi polgármestert is zavarja a rendezvény. Szívesebben látná a Nagybani piac parkolójában, mint az Andrássy úton.
2:39
Híradó
2015. június 8. 18:45

Tüntettek a kéményseprők

Azt mondják, nem tudják lesz-e munkájuk jövőre. A kormány tervei szerint ugyanis januártól a katasztrófavédelem látná el a kéményseprést. Az erről szóló törvény vitája azonban megakadt. A Belügyminisztérium államtitkára azt mondja: a sok kritika miatt átdolgozzák a törvényt. A kéményseprő szervezetek szerint a rezsicsökkentés miatt 1500-an veszítették el a munkájukat, és sokaknak csökkent a fizetése.
3:05
Híradó
2015. június 8. 18:45

Feladták magukat a plakátrongálók

A kormány bevándorlási plakátját tépték le, majd elmentek a rendőrségre. A Parlamentben a miniszterelnököt és a belügyminisztert akarta kérdezni egy ellenzéki képviselő arról, hogy miért őrzik rendőrök civilben a plakátokat, de az emberi erőforrások miniszterétől kapott választ, aki szerint nem operatív megfigyelés, ha a rendőrök civilben, technikai eszközeiket elrejtve teszik a dolgukat. A rendőrség szerint az sem mindegy, hogy valaki letépi, vagy lefesti a plakátokat - az egyik szabálysértés, a másik bűncselekmény.
3:02
Híradó
2015. június 8. 18:40

300 ezer forint egyetlen éjszakáért

Csaknem 300 ezer forintért szállt meg egyetlen éjszakára Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter két éve Milánóban - értesült a Direkt 36 internetes portál. Közpénzen, luxus körülmények között éjszakázhatott annak a három utazásnak az egyikén, amelynek költségét tavaly visszafizette az államnak, miután pert indított ellene az Origo újságírója. A Miniszterelnökség ugyanis nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozott és semmit sem árult el a kiküldetésekről.
2:37
Híradó
2015. június 8. 18:35

Penész, málló vakolat a kórházas képeken

Koszos WC-k, bogarak. Megdöbbentő fotókat készítettek egészségügyi dolgozók a magyar kórházakról. A Független Egészségügyi Szakszervezet a Facebookon felhívást tett közzé: arra kérte az ápolókat, orvosokat, fotózzák le, hogy milyen körülények között kell dolgozniuk. Ezzel szeretnék felhívni a kormány figyelmét a szerintük súlyos hiányosságokra. Az intézményeket fenntartó Állami Egészségügyi Ellátóközponttól szintén fényképeket küldtek, amelyek szerintük azt bizonyítják, hogy a szakszervezet fotói a valóságnak csupán egyik oldalát mutatják meg.
1:26
Híradó
2015. június 8. 18:35

Nem véletlenül lóg a ház sarka az útba

Nem történt hiba, eleve úgy tervezték, hogy a ház sarka benne lesz az útban – a szombathelyi önkormányzat szerint mindenki tévedett, amikor azt hitte, hogy egy panelház sarkán át építenek bicikli utat. Valójában járdát építenek a meglévő járda mellé, utóbbi pedig kerékpárútként működik majd tovább. Így az épület sarkát nem a kerékpárosoknak, hanem a gyalogosoknak kell majd kerülgetni.
2:10
Híradó
2015. június 8. 18:25

Pajtában és irodában húzzák meg magukat

Van, aki egy pajtában, másvalaki egy felújítás alatt lévő iroda matracán húzza meg magát, miután leégett a házuk Csányoszrón. Még pénteken számoltunk be arról, hogy a baranyai faluban kigyulladt egy hatlakásos sorház. Az épületet mindenkinek el kellett hagynia, mert életveszélyes lett. A szerencsétlenül járt lakóknak azonban még az önkormányzat sem tud segíteni, mert a falunak sincs pénze új bérlakások építésére.
2:10
Híradó
2015. június 8. 18:20

Elgáncsolhatta a lányt, kirúgták az ellenőrt

Azonnali hatállyal menesztették azt a szegedi ellenőrt, aki vasárnap délelőtt futtában állítólag elgáncsolt egy 16 éves bliccelő lányt. Ő könnyebben megsérült. A tini azután futott el az ellenőrök elől, hogy azt mondták neki, rendőrt hívnak, ha nem adja oda az okmányait. Később kiderült, a lányt két hete kőrözték a hatóságok, mert megszökött a makói nevelőotthonból, ezért futott el. Az ellenőr ellen a rendőrök eljárást indítottak.
2:02
Híradó
2015. június 8. 18:15

A Király utcai lövöldözők menekülhettek

Autósüldözés Budapesten! Hétfőn hajnalban a rendőrök a Margit hídtól nem messze akartak ellenőrizni egy kocsit, de a sofőr elhajtott. A rendőrök üldözni kezdték, végül a kocsi a Külügyminisztérium előtt egy beton oszlopba csapódott. Ketten voltak benne, elszaladtak, egyiküket később elfogták. A csomagtartóban fegyvereket is találtak, és az is kiderült, hogy a sofőrt és utasát egy áprilisi belvárosi lövöldözés miatt keresték.
2:13
Híradó
2015. június 8. 18:05

Kőtömb nyomta agyon a magyar segítőt

Több mázsás szikla sújtott halálra egy magyar férfit, amikor bajbajutott motorosnak próbált segíteni Ausztriában a világ egyik legnehezebb motocross versenyén. A helyszínen belehalt sérüléseibe. A kőtömb csaknem másfél méter hosszú és fél méter széles volt, 300 méter magasból indult meg az vasbányában, ahol a versenyt tartották. A férfinak hiába kiabáltak társai, nem vette észre a felé tartó kőtömböt.
2:20
Híradó
2015. június 8. 18:05

Évtizedek óta tanított a lezuhant oktató

Évtizedek óta foglalkozott vitorlázórepüléssel az a pilóta, akinek oktatógépe egy másik vitorlázórepülővel összeütközött, alig 150 méterre az Esztergomi Reptértől vasárnap dél körül. Az oktató és a repülőt irányító tanuló a helyszínen meghalt, a másik gépet a pilótának sikerült letennie, de az használhatatlanná vált. A rendőrség és a Közlekedésbiztonsági Szervezet közösen vizsgálja a baleset körülményeit.
2:30
Híradó
2015. június 8. 18:00

Patakba fulladt egy kislány

Patakba fulladt egy három éves kislány szombaton Bakonykútiban. A faluban főzőnapot tartottak. A kislány a tisztáson játszott a többi gyerekkel, egyszercsak azt vették észre, hogy eltűnt. Az anya azonnal szólt a polgármesternek és keresni kezdték. Rendőrök, polgárőrök, tűzoltók fésülték át a falut és a patak partját, csaknem három órán át keresték, míg végül az egyik kutyás rendőr találta meg másfél km-re a főzőnap helyszínétől. Próbálták újraéleszteni, de már nem tudták megmenteni.
2:58
Híradó
2015. június 8. 18:00

Vízbe borultak a fiúk, egyikük megfulladt

Tragédiák az első kánikulai hétvégén. Megfulladt egy 17 éves fiú a délegyházi tóban, miután két barátjával gumimatracukkal a vízbe borult. A két fiú ki tudott úszni, ő azonban elmerült. Végül búvárok keresték meg és emelték ki a szerencsétlenül járt fiatal holttestét. Rajta kívül még hárman haltak meg a szabad vizekben az első kánikulai hétvégén. Csesztregen egy 22 éves fiatalember fulladt meg.
3:01
Híradó
2015. június 8. 17:34

MOTOCROSS: A világ egyik legveszélyesebb versenye

Extrém körülmények, szinte alig teljesíthető pályák. A Soprontól légvonalban mindössze 60 kilométerre, az ausztriai Eisenerz település melletti vasbányában megrendezett extrém sporteseményre az idén 17 magyar motoros nevezett és magyar segítők is voltak ott. Egyikük, egy 29 éves férfi a pálya erdei szakaszánál dolgozott. Épp egy elakadt motorosnak próbált segíteni, amikor egy lezúduló kőtömb agyonnyomta.
0:36
Híradó
2015. június 8. 14:25

Előzetes: Tragédiával végződött a fürdőzés

Megfulladt egy 17 éves fiú a Délegyházi tavaknál, miután két barátjával gumimatracukkal a vízbe borult. A két fiú ki tudott úszni, ő azonban elmerült. Végül búvárok keresték meg és emelték ki a szerencsétlenül járt fiatal holttestét. Rajta kívül még hárman haltak meg a szabad vizekben az első kánikulai hétvégén. Csesztregen egy 20 éves fiatalember fulladt meg. Részletek hat órakor az RTL-Híradóban.
0:38
Híradó
2015. június 8. 14:25

Előzetes: Segítségnyújtás közben történt a tragédia

Bajbajutott motorosnak próbált segíteni egy magyar férfi, amikor több mázsás szikla zuhant rá Ausztriában a világ egyik legnehezebb motocross versenyén. A helyszínen belehalt sérüléseibe. A kőtömb csaknem másfél méter hosszú és fél méter széles volt, 300 méter magasból indult meg az ércbányában, ahol a versenyt tartották. A férfinak hiába kiabáltak társai, nem vette észre a felé tartó kőtömböt. Megrázó részletek 6-kor a Híradóban.
3:12
Híradó
2015. június 7. 18:40

Rendőrök őrzik a kormány plakátjait

Rendőrök őrzik a kormány bevándorlásellenes plakátjait, amelyeket egyre több helyen rongálnak meg. Van, ahol lefestik, van, ahol letépik őket. A plakátokat megfigyelő rendőrök szombat este elő is állították az Együtt ellenzéki párt hat aktivistáját, miután azok leszakítottak egy óriásplakátot. A Fidesz feljelentést tesz az Együtt vezetői ellen bűncselekményre uszítás miatt. Az ellenzéki párt szerint a Fidesz hergeli az embereket a plakátokkal, hogy elterelje a figyelmet a népszerűségvesztéséről.
2:03
Híradó
2015. június 7. 18:20

„Megállapították, hogy itt egy ház”

Egy panelház sarkán át építenek kerékpárutat Szombathelyen. A tervezőknek nem tűnt fel, hogy a 10 emeletes épület útban van, de sokáig a kivitelezők sem gyanakodtak. Kiásták és lebetonozták az alapot, lerakták a szegélyköveket egészen a falig – aztán folytatták a túloldalon. Már csak az aszfaltozás maradt hátra, amikor egy közelben élő újságíró lefotózta a helyszínt és az önkormányzathoz fordult. Az építkezést félbe hagyták, a szakaszt újra kell építeni.