Tartalmak

2:19
Híradó
2015. október 22. 18:00

Nevelőszülőkhöz kerülhet az elhagyott kisfiú

Nagyon haragszik volt élettársára az a férfi, akinek két és fél éves nevelt fiát járókelők találták meg egy miskolci utcán hétfőn. Híradónkak azt mondta: semmi nem igaz abból, hogy a gyereket ő hagyta ott. Szerinte az anya kisfiával együtt már egy hete elment közös otthonukból. Azt állítja, hogy a nő korábban többször is cserben hagyta gyerekeit, most is szándékosan hagyhatta el Gerzsont. Úgy tudjuk, a kisfiú rövid időn belül nevelőszülőkhöz kerülhet.
2:07
Híradó
2015. október 20. 18:47

Katonákat vetnének be a menekültáradat miatt

Katonákat vezényelne Szlovénia a horvát határra, hogy segítsenek kezelni a menekülthelyzetet. A ljubljanai kormány azután kezdeményezte ezt, hogy hétfőn 8000 menekült érkezett az országba. Szlovénia vasárnap éjjel órákra leállította a vándorlók befogadását, a kormányfő pedig jelezte: ekkora emberáradatot egy ilyen kis ország nem tud kezelni. Közben horvát újságok szerint Zágráb kerítésépítést fontolgat a horvát-szerb határon. Ha ez megvalósul, a menekültek Románián és újra Magyarországon keresztül vándorolhatnának Nyugat felé.
1:53
Híradó
2015. október 20. 18:45

Trócsányi szerint félreértették szavait

A romák is áldozatul eshetnek a radikalizációnak - ezt mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter hétfőn egy brüsszeli konferencián, ahol előtte többen az iszlám radikálisokról beszéltek. Az Együtt szerint egy miniszter nem beszélhet a romák radikalizálódásáról, ezért Trócsányinak le kell mondania. Trócsányi László ma azt mondta Híradónknak: teljesen félreértették a szavait, ő csak a romák védelmében szólalt fel.
1:53
Híradó
2015. október 20. 18:40

Létezik az opciós szerződés a TV2-re

Elismerte Yvonne Dederik és Simon Zsolt, hogy létezik az az opciós szerződés, ami alapján igényt tart a TV2-re Simicska Lajos üzlettársa, Fonyó Károly. Szerintük azonban ennek ellenére is jogszerűen adták el a tévét Andy Vajna filmügyi kormánybiztosnak. A múlt héten derült ki, hogy ketten is a TV2 új tulajdonosának tartják magukat. Az RTL-nek nyilatkozó ügyvéd szerint évek telhetnek el, amíg kiderül, mi történt valójában.
2:14
Híradó
2015. október 20. 18:35

Orbán megvédte milliárdos jóbarátját

Védelmébe vette Mészáros Lőrincet az Országgyűlésben Orbán Viktor. A miniszterelnök egy kérdésére válaszolva azt mondta, nagy bajban lenne Felcsút és környéke, ha nem működne olyan sikeres vállalkozó ott, mint Mészáros Lőrinc. Orbán Viktor jóbarátja több, milliárdos állami megbízást kapott az utóbbi években. A miniszterelnök évekkel ezelőtt Simicska Lajost is megvédte, a tulajdonában lévő Közgépet akkor még mintavállalatként emlegette.
1:58
Híradó
2015. október 20. 18:32

Botrányai miatt nem indult újra Tiffán Zsolt?

Már nem Tiffán Zsolt a Fidesz Baranya megyei szervezetének elnöke. A kormánypárti országgyűlési képviselőnek több botrányos ügye is volt az utóbbi időben. A siklósnagyfalui polgármestert például kezelésre szoruló, beteg embernek nevezte, az Együtt helyi politikusát pedig kommunista szemétnek. 10 év után nem indult a megyei szervezet elnöki posztjáért. Hogy ennek van-e köze a botrányokhoz, nem sikerült megtudni, mert senki nem nyilatkozott.
2:03
Híradó
2015. október 20. 18:30

Rettenetes állapotok a beázó gimnáziumban

Tucatnyi helyen ázott be a mennyezet, és az épület felében nincs fűtés Budapesten a Szent István Gimnáziumban, a 14. kerületben. Kabátban ülnek a tanítás alatt a diákok, múlt héten az órákat is lerövidítették, annyira hideg volt. A víz a lámpából is folyik, az igazgató már évekkel ezelőtt jelezte a bajt az akkori önkormányzatnak. Karácsony Gergely polgármester az RTL Híradónak azt mondta, amit lehet megtesznek, de a tetőt csak jövőre tudják felújítani.
1:54
Híradó
2015. október 20. 18:20

20 évvel a gyilkosság után állhat bíróság elé

Szégyellte homoszexuális kapcsolatukat, ezért végzett középkorú partnerével egy alig 18 éves fiú a Zala megyei Csapiban. A gyilkosság csaknem húsz éve történt, de akkor a rendőrségnek nem volt gyanúsítottja. A megoldatlan ügy aktáit nemrég leporolták, és újra nyomozni kezdtek. Ezúttal megtalálták a feltételezett gyilkost, aki ellen az ügyészség most emelt vádat. A 19 éven át rejtőzködő férfi akár életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphat.
1:50
Híradó
2015. október 20. 18:15

Egymilliárdos vagyont foglaltak le

Egymilliárd forintnál is több készpénzt, ingatlanokat és járműveket foglaltak le a NAV nyomozói, miután egy nap alatt két bűnszervezetre csaptak le az ország különböző részein. A cégek munkaerő-kölcsönzéssel foglalkoztak, és a gyanú szerint körülbelül 3 milliárd forintnyi adót és járulékot csaltak el. A két ügynek több mint 30 gyanúsítottja van, ha bíróság elítéli őket, akár 20 év börtönt is kaphatnak.
1:43
Híradó
2015. október 20. 18:12

Néhány óra alatt négyszer rabolt

Egyetlen éjszaka négyszer rabolt, de a végén lebukott. Hétfőn éjjel fogták el a fővárosi rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint először egy férfitól vette el mobiltelefonját, majd alig egy órával később másik két embert támadott meg, szintén a mobiljukért. Röviddel ezután két gyereket rabolt ki egy gyorsétteremben, majd – annak ellenére, hogy a rendőrség már egy biztonsági kamera felvétele alapján körözte – egy benzinkutat is kirabolt.
1:32
Híradó
2015. október 20. 18:10

Nem jelentkezik senki az elhagyott kisfiúért

Három év körüli kisgyereket találtak járókelők hétfőn délután Miskolcon. A szülei vagy rokonai egyelőre nem jelentkeztek érte. A kisfiú keservesen sírt egy padon az egyik lakótelepen, ez tűnt fel a közelben élőknek. Valaki hívta a rendőröket. Szemtanúk szerint sokáig tartott, amíg a zokogó gyereket megnyugtatták. A kisfiú jelenleg a miskolci megyei kórházban van, ott azt mondták, egészséges.
2:09
Híradó
2015. október 20. 18:00

Keresik a focistát halálra gázoló sofőrt

Teherautó gázolta halálra a beledi focicsapat egyik tagját vasárnap éjjel. A 20 éves fiú a 86-os úton gyalogolt. Előtte meccsük volt, ami után a focista születésnapját ünnepelték, a fiú tortát is vitt csapattársainak. Egy pizzériában folytatták az ünneplést, ezután történt a tragédia. A gázoló teherautó sofőrjét keresi a rendőrség, egyelőre nem tudni, hogy direkt hajtott tovább a baleset után, vagy észre sem vette, hogy elütötte a fiatalembert.  
1:37
Híradó
2015. október 19. 18:45

Veszélyezteti az állatokat a kerítés

A pengés drót miatt szétkaszabolt őzről készült fotók járják az internetet. A megrázó képeket egy vadász készítette a magyar-horvát határon. Szerinte az állatok a kerítés miatt nem tudnak lemenni a folyóhoz, hogy igyanak. Több vadgazdálkodással foglalkozó szervezetet, egyesületet, kamarát, nemzeti parkot kerestünk az ügyben, de végül senki sem akart a témáról nyilatkozni az RTL Híradónak.
2:16
Híradó
2015. október 19. 18:45

Szinte szó szerinti fordítás a tankönyv

20 éves amerikai kiadványok szinte szó szerinti fordítását adta ki vadonatúj magyar tankönyvként az Emberi Erőforrások Minisztériumának háttérintézménye - írta meg az Index. Mindezért a háttérintézmény által megbízott luxemburgi offshore-cég 30 millió forint uniós támogatást kapott. Az LMP szerint ez egy kamuprojekt és feljelentést tesznek az ügyben. A céget hiába kerestük, nem reagáltak. Az Indexnek elismerték a fordítást.
2:03
Híradó
2015. október 19. 18:35

Rangos díjat kapott a netadó elleni tüntetés

Az európai civil szervezetek legnagyobb díját kapta a Százezren az internetadó ellen elnevezésű tüntetés. A díjat azért ítélték oda a tavaly októberi tiltakozás szervezőinek, mert ez volt az első eset, hogy állampolgári tiltakozás hatására a magyar kormány lemondott egy elképzeléséről. Orbán Viktor néhány napja arról beszélt, hogy valamilyen formában mégiscsak megadóztatnák az, ahogy fogalmazott, digitális gazdaságból hasznot húzó, nagy, tengeren túli vállalatokat.