Tartalmak

1:48
Híradó
2016. április 4. 18:12

Mindent tagad az erőszakkal vádolt férj

Minden szexuális aktus a felesége beleegyezésével történt. Ezt állította a bíróságon az a francia állampolgárságú féri, akit egyebek mellett azzal vádolnak, hogy évekig nem engedte el Bora-Bora szigetéről magyar feleségét és kisfiúkat, és még az útleveleiket is elvette. A vád szerint Budapesten meg is erőszakolta nőt. A férj most Magyarországra utazott a tárgyalásra, ahol mindent tagadott.
1:48
Híradó
2016. április 4. 18:10

Kiengedték a börtönből, uzsorakamatot követel

Újra akcióban az ormánsági uzsorás. Csaknem 50 embernek adott kölcsön és a pénz sokszorosát követelte tőlük. Ezért korábban elítélték, de áldozatai szerint, alig hogy szabadult, újra megjelent, és a kamatokat követeli. Egy siklósnagyfalui asszonytól a 2006-ban kölcsönadott 100 ezer forint helyett most több mint 3 milliót kér. Az uzsorástól sokan félnek, de van, aki feljelentést tett, a rendőrség nyomoz.
2:50
Híradó
2016. április 4. 14:52

ROBBANÁS: Összedőlt egy épület Csepelen

Az egyik lakás helyén két méter magas törmelék maradt a detonáció után. A közelben élők azt mondták, hatalmas volt a robbanás, az ablakok 50-60 méteres távolságban is megremegtek. Az épületben egy idős, kerekesszékhez között asszony lakott. Kutyával keresték a romok között, az állat többször is jelzett az egyik helyen. A törmelék alatt meg is találták a nő holttestét. A tűzoltók kék ponyvával takarták el a romokat, amikor az asszonyt kiemelték.
2:16
Híradó
2016. április 3. 18:30

Változtatnak a drónok szabályozásán

Változtatni kell a drónokra vonatkozó szabályozáson - ezt L. Simon László államtitkár mondta Híradónknak. Egy drónverseny fővédnökeként nyilatkozott és arról is beszélt: fontos, hogy az újságírók is használhassanak távirányítású repülőket. Ezzel szemben éppen a napokban kobozták el a rendőrök a 444.hu munkatársaitól azt a drónt, amellyel Felcsúton készítettek volna felvételeket. Akkor az engedélyek hiányára hivatkoztak.  
2:02
Híradó
2016. április 3. 18:25

Összeomlott a kormány honlapja

Továbbra sem tudni: kik, miért és honnan támadták meg a kormányzati informatikai rendszert. Ez azonban már véget ért – közölte a kormányfő belbiztonsági főtanácsadója. A túlterheléses támadás miatt szombaton szinte egész nap elérhetetlen volt a kormány honlapja. Szakmai fórumokon azt gyanítják, egyszerűen csak sokan kattintottak egyszerre a weboldalra, miután a kormány egy térképet tett közzé, amelyen azokat a területeket jelölte meg, ahol szerintük a menekültek miatt veszélyes tartózkodni.
1:49
Híradó
2016. április 3. 18:10

Lelőtt gólyát kerestek a házkutatáskor

Feljelentették a drávasztárai polgármestert, mert állítólag lelőtt egy gólyát, ami a háza előtti oszlopon fészkelt. A rendőrök házkutatást is tartottak nála, de sem fegyvert, sem madártetemet nem találtak. Közben azonban egy madár a párjával elfoglalta a fészket, de azt nem tudni, hogy az eredeti gólyapár tért-e vissza. A polgármester azt mondja, családjának sok bosszúságot okoznak a gólyák, de sosem lőné le őket.  
2:43
Híradó
2016. április 3. 18:06

Az igazságot akarja tudni a megölt nő bátyja

Bármi legyen is az igazság, csak derüljön ki - ezt szeretné annak a nőnek a családja, akit a vád szerint a válófélben lévő férje ölhetett meg a Győr-Moson-Sopron megyei Darnózseliben. Az áldozat bátyja nyilatkozott a Híradónak. A gyilkosság majdnem két éve történt, nemrég kezdődött a bírósági tárgyalás. A vádiratban az szerepel, hogy a hentesként dolgozó férfi a házuknál kialakított húsfeldolgozóban feldarabolta, majd eltüntette az asszony holttestét. A férj mindent tagad.
1:57
Híradó
2016. április 3. 18:03

Szén-monoxid-mérgezés: gyerekek is kórházban

Tömeges szén-monoxid-mérgezés Budapesten! Heten kerültek kórházba, köztük négy gyerek, egy 16. kerületi háromszintes társasházból. Két lakót súlyos szén-monoxid-mérgezés miatt kezelnek. A tűzoltók 24 lakót menekítettek ki az épületből. Az egyik szomszéd szerint már tegnap is volt furcsa rosszullét a házban. A tűzoltók azt mondják: attól, hogy vége a fűtésszezonnak, még nem múlt el a szén-monoxid veszély.
0:48
Híradó
2016. április 2. 18:37

Tízezer köztisztviselő állása szűnhet meg

Összesen tízezer köztisztviselő munkahelye szűnik meg a bürokráciacsökkentés miatt - a 444.hu szerint. Vagyis minden ötödik köztisztviselő elveszíti a munkáját. A lap úgy tudja, hogy az Oktatási Hivatalt és a Design Terminált mégsem számolják fel. Megszűnik viszont a Közlekedési hatóság és a Fogyasztóvédelmi hatóság, és felszámolják az Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt is. Ezek feladatait kormányhivatalok és minisztériumi főosztályok veszik át. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön azt mondta, hogy a megszűnő intézmények listáját hétfőn hozzák nyilvánosságra.  
1:54
Híradó
2016. április 2. 18:35

Nem engedték megnézni a tulajdoni lapokat

Nem nézhette meg a Felcsút környéki földek tulajdoni lapjait egy újságíró. A Direkt36 munkatársának a földhivatalban és a járási hivatalban is arra hivatkoztak, hogy már túl sokat kért ki. A hivatalvezetők szerint ez tömeges adatgyűjtés, ami sérti a személyes adatok védelmét. Az Együtt szerint, a nyilvános adatokat senki elől nem titkolhatják el a közpénzből fizetett közhivatalok közalkalmazottjai.  
1:51
Híradó
2016. április 2. 18:21

Még hátramenetet is kapcsolna – így viccelt

Elgázolná a menekülteket egy veszprémi Fideszes önkormányzati képviselő. Stiegelmaier Józsefné a Facebookon írt arról, hogy kamionnal hajtana át a migránsokon. Még hátramenetet is kapcsolna - így fogalmazott. A politikus szombaton egész nap elérhetetlen volt, de egy újabb hozzászólásban azzal védekezett, hogy bejegyzését humorosnak szánta. A Fidesz szerint a képviselőnő szavai helytelenek és felelőtlenek voltak, de mivel a bejegyzést azóta törölte, lezártnak tekintik az ügyet.  
2:19
Híradó
2016. április 2. 18:20

„A migránsok nem egyenlők a terrorizmussal”

A külügyminiszter szerint a kormány sosem állította, hogy a migránsok egyet jelentenének a terrorizmussal. Szijjártó Péter egy amerikai külpolitikai lapnak nyilatkozott. Azt is mondta, a magyar kormány keresztény, így sohasem valamivel szemben politizál. Orbán Viktor azonban korábban egy másik amerikai lapnak azt mondta: minden terrorista migráns. A kormányzat korábban plakátkampányt is indított a bevándorlás ellen, illetve tévéreklámokban terjesztették, hogy a migráció növeli a terrorveszélyt.  
2:37
Híradó
2016. április 2. 18:18

Feladja Sándor Mária

A fekete ruhás nővér blogjában jelentette be, hogy visszavonul a közéleti szerepléstől. Ő az, aki egy éve fekete ruhás mozgalmat indított és több ezer társával együtt az egészségügyben tapasztalható állapotok ellen tiltakozott. Sándor Mária az RTL Híradónak azt mondta: úgy érzi, feleslegesen küzd, amíg az orvosok, és az érdekképviseletek sem állnak melléjük. Most minden egészségügyi dolgozót arra kér: csatlakozzon a tanárok tiltakozásához.  
1:43
Híradó
2016. április 2. 18:15

Szegény gyerekek rajzait árverezik el

Szegénysorban élő gyerekek rajzait árverezi el egy pécsi alapítvány, így próbálnak pénzhez jutni. Eddig délutánonként különórákat tartottak a gyerekeknek, például balettozni, focizni vagy úszni vitték őket. Olyan programokat szerveztek, amelyekre a családoknak egyébként nem futná. Mindez pályázati pénzből működött, de az mostanra elfogyott, és nem biztos, hogy hónapok múlva újabb támogatáshoz jutnak, ezért árverezik most el a gyerekek rajzait.  
2:31
Híradó
2016. április 2. 18:03

Zár alá vették a mocsai birtokot

20 millió forint értékben bűnügyi zár alá helyezte Galambos Lajos mocsai birtokát a bíróság. Az indoklás szerint a zenész vagyona egy részével felelhet az ellene indult eljárásban. Az ingatlant egyébként 2 és fél milliárd forintért árulják. A zenész ügyvédje úgy látja: a birtok eladását megnehezítheti, hogy zár alá vették. Galambos Lajos – a gyanú szerint – lopta az áramot, a vizet és a gázt birtokán valamint a cége által épített lakóparkban.
2:58
Híradó
2016. április 2. 17:25

SÁNDOR MÁRIA: "Az én társaim a magyar egészségügyért minden nap kiállnak!"

Sándor Mária azt mondja, addig nem tudnak semmit sem elérni, amíg az orvosok, a kórházigazgatók, az érdekképviseletek nem állnak melléjük és nem harcolnak velük.  A fekete ruhás nővér arra szólítja fel a kórházigazgatókat, hogy hirdessenek sztrájkot. Szerinte már ez az egyetlen eszköz, amivel még el lehetne érni, hogy bármi változzon a magyar egészségügyben.
1:31
Híradó
2016. április 1. 18:50

Gyümölcsöt is esznek a sörényes farkasok

Rókák gólyalábakon – első látásra ez jut mindenkinek róluk az eszébe, pedig sem rókákhoz, de még a gólyákhoz sincs közük. Testalkatukban pedig inkább farkasokra emlékeztetnek, pedig kedvenc táplálékuk a nagyobb bogarak közül kerül ki, de a gyümölcsöt sem vetik meg. Ők a sörényes farkasok, ezek a szokatlan megjelenésű állatok Magyarországon csak Szegeden láthatóak. Az itt bemutatott párnak pedig most kölykeik születtek. Erre 15 éve várnak a szakemberek.
2:28
Híradó
2016. április 1. 18:40

Olcsóbb a gáz, de nem a fogyasztóknak

Legalább 5 százalékkal olcsóbban kapják 1-jétől a földgázt a szolgáltatók, a fogyasztóknak viszont továbbra is ugyanannyiba kerül. Inkább a cégeknek kedvezett a Fejlesztési Minisztérium, hogy csaknem 50 százalékkal emelhessék az árrést, amellyel dolgoznak. Az energiaügyi államtitkár szerint erre a fenntartható rezsicsökkentés miatt van szükség.  Az MSZP szerint azonban egy átlagos ügyfélnek 20 százalékkal kellett volna, hogy csökkenjen a számlája a világpiaci árak zuhanása miatt.
2:00
Híradó
2016. április 1. 18:39

Nem nyomoznak tovább Trafik-ügyben

Az ügyészség szerint nem történt bűncselekmény, és nincs értelme tovább nyomozni a szekszárdi trafikügyben. Három éve hangfelvétel készült arról, hogyan véleményezték az önkormányzati képviselők a trafikpályázatok jelentkezőit. Az akkori Fideszes polgármester arról beszélt, hogy elkötelezett jobboldalinak kell nyerniük. Az ügyészség szerint azonban nem bizonyítható, hogy a beszélgetésnek bármilyen hatása lett volna a pályázatok elbírálására.
2:15
Híradó
2016. április 1. 18:37

Lemond a polgármester, mert nem kapnak pénzt

Lemond a Felcsúttal szomszédos Óbarok polgármestere, mert a település hiába pályázik, egy fillért sem kap fejlesztésre az államtól. A polgármester az RTL Híradónak azt mondta: úgy sejti, azért nem jutnak forrásokhoz, mert független, és nem kormánypárti színekben indult. Az Átlátszó.hu adatai szerint az Óbarokkal szomszédos Felcsútra évi 187 millió forint állami támogatás jut, Óbarokra viszont közösségi célra semmi nem érkezett.
2:17
Híradó
2016. április 1. 18:35

Április 15-én lehet az újabb tanársztrájk

Április közepén a tanárok újabb - immár kétórás - polgári engedetlenségi akciót tartanak, ha a kormány nem ül le velük tárgyalni. A Tanítanék Mozgalom bejelentette, hogy április 12-én várja a kabinet képviselőit. Közben Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere azt mondta, a KLIK helyett 60 kisebb szervezetet hoznak létre. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint ezekre nincs szükség.
2:16
Híradó
2016. április 1. 18:32

Panaszkodnak a kalauzok az új menetjegyre

Percekig forgolódnak a székek között a kalauzok, mert nem tudják leolvasni a vonalkódot az újfajta menetjegyekről. Az RTL Híradónak nyilatkozó utasok szerint a jegyvizsgálók arra panaszkodnak, hogy a rossz térerő miatt nem mindig tudják érvényesíteni a jegyeket. A MÁV szerint nincs szükség internet kapcsolatra a jegyellenőrzéshez. Az általunk kérdezett vasutas szakszervezet szerint valóban működnie kellene internet nélkül is a rendszernek, de ez a funkció sem tökéletes.
2:03
Híradó
2016. április 1. 18:30

Aggódnak az állandó sebészeti ügyelet miatt

Nem biztos, hogy lesz elég sebész, és a várólisták is növekedni fognak. Ezt mondta Híradónknak a magyar Orvosi Kamara elnöke. 1-jétől Budapesten minden olyan kórháznak, ahol van sebészet, folyamatosan fogadnia kell a területileg hozzájuk tartozó sürgős eseteket. Az egészségügyért felelős helyettes államtitkár azt mondta: a kórházigazgatóknak lett volna idejük jelezni, ha baj van, de szerinte ezt nem tették meg.
1:42
Híradó
2016. április 1. 18:22

Lehallgatták az MTVA megbízott vezetőjét

A lehallgató készülék más néven poloska az állami tévé székházában, Vaszily Miklós irodájából került elő a hét elején. Az MTVA sajtóosztálya a Híradó kérdésére, hogy ki és hogyan talált rá a készülékre, nem válaszolt. Kerestük az MTVA vezetőjét is, de nem nyilatkozott. Az Origonak annyit mondott: megdöbbent az eseten, és hogy nem tudja, ki hallgathatta le. A Nemzeti Nyomozó Iroda tiltott adatszerzés gyanúja miatt indított nyomozást.