Tartalmak

1:43
Híradó
2016. június 18. 18:36

Mészáros cége nyert a XIII. kerületben is

Mészáros Lőrinc cége újíthatja fel a Lehel Csarnokot 225 millió forintért egy másik társasággal közösen. Ez a Közbeszerzési Értesítőből derült ki. A cégbe tavaly júniusban vásárolta be magát a felcsúti polgármester, aki így résztulajdonossá vált. A nyílt pályázatot az MSZP-s Tóth József vezette 13. kerületi önkormányzat írta ki. Az önkormányzat azt közölte, a pályázataiknál nem szempont az, hogy ki a tulajdonos, az elsődleges szempont a szakértelem, az ár és a referencia.
2:29
Híradó
2016. június 18. 18:35

Hiteles vagy hiteltelen Portik?

Lemondásra szólítja fel Rogán Antal minisztert az Együtt. A Demokratikus Koalíció pedig nyomozást követel, miután pénteken Portik Tamás azt állította a bíróságon, személyesen adott át a belváros akkori polgármesternek 10 millió forintnyi eurót. A gyilkosságra való felbujtásért jogerősen elítélt Portik azt vallotta, a pénzért cserébe Rogán Antalnak azt kellett elintéznie, hogy egy ingatlan árát a piacinál alacsonyabbra becsüljék. A miniszter úgy reagált: Portik Tamás hazudott a tanúvallomásban, a Fidesz frakcióvezetője szerint pedig, Portik Tamás hiteltelen.
1:47
Híradó
2016. június 18. 18:31

Beteg gyerekekért úsztak

Több mint ezren, összesen 8 millió forintot gyűjtöttek össze, most először Magyarországon úszással. 50 amatőr indult a különleges úszóversenyen, hogy támogassanak például egy beteg gyerekeket és szüleiket segítő Alapítványt, drogbetegek felépülését szolgáló központot, és közösségi programokat. A versenyzők maguk dönthették el, hogy hány métert vállalnak, és hogy mire mennyi pénzt szeretnének összegyűjteni. A 77 éves, világhírű operatőr, Ragályi Elemér például lányával közösen indult.  
2:38
Híradó
2016. június 18. 18:27

Szokatlanul sok gyereket vesznek el

Sorra veszik el a gyerekeket a szüleiktől egy Borsod megyei kis faluban. A Társaság a Szabadságjogokért állítása szerint csak 2013-ban 21 gyereket emeltek ki a családjukból Kesznyétenen. A jogvédők szerint a szegény, rossz helyzetben lévő, főként roma szülőket azonnal megbélyegzik. Sok szülő évek óta küzd, hogy visszakaphassa gyerekét. A TASZ pert indított, szerintük nem jól működik a gyermekvédelmi rendszer.
1:24
Híradó
2016. június 18. 18:05

Három fának is nekicsapódtak

Szórakozóhelyről tartottak hazafelé azok a fiatalok, akik autójukkal fának csapódtak a Békés megyei Sarkadon. Egy 25 éves fiú meghalt, az autót vezető nőt a tűzoltók vágták ki a roncsból, súlyos sérülésekkel került kórházba. Egy másik fiatal kirepült a kocsiból, őt is súlyos sérülésekkel ápolják. A vizsgálat szerint az összeroncsolódott autó három fának is nekiütközött mielőtt megállt. Hogy a sofőr ittas volt-e, vizsgálja a rendőrség.
1:59
Híradó
2016. június 17. 18:55

Mindenki az Izland elleni meccset várja

Nem edzhetett sem a magyar, sem az izlandi válogatott a szombati meccs helyszínén, Marseille-ben. Azért, hogy a stadion rossz minőségű gyepét kíméljék, ami a májusi AC/DC koncert és a sok eső miatt tönkrement. Pedig a két csapat szombati összecsapása a marseille-i arénában lesz. A helyszínen nagyjából 15 ezer magyar szurkoló lesz kint, és itthon is rengetegen készülnek az Izland elleni mérkőzésre.
1:56
Híradó
2016. június 17. 18:40

Ismert afrikai kutatók nem kaptak vízumot

Félő, hogy Magyarországon maradna. Egy orvosi konferencia szervezői szerint ezzel az indokkal tagadták meg a vízumot a magyar hatóságok egy afrikai kutatótól, és két másik társát sem engedték be az ide szervezett AIDS konferenciára. A szervezők azt mondják, ilyen még soha nem fordult elő velük. A külügyminisztérium szerint viszont a tudósok hibásan adták be a vízumkérelmüket, és az elbírálásnak semmi köze az orvosok állampolgárságához vagy bőrszínéhez.
2:04
Híradó
2016. június 17. 18:40

Leadták az aláírásokat a népszavazáshoz

Összegyűjtötte az MSZP az állami földeladások leállításáról szóló népszavazáshoz szükséges aláírásokat, ezt a párt elnöke jelentette be. Tóbiás József ugyanakkor azt mondta, továbbra is gyűjtenek, mivel nem bíznak meg a választási bizottságban és biztosra akarnak menni, hogy elegendő érvényes aláírást adjanak le. A Fidesz szerint a népszavazásnak nincs értelme, ugyanis mire kiírják, addigra lezárják az árveréseket.
2:18
Híradó
2016. június 17. 18:35

Lázár kitessékelné a multikat az országból

Ideje lenne távoznia a multik egy részének, ahelyett, hogy Magyarországra zúdítják Európa élelmiszeripari szemetét - ezt mondta a miniszterelnökséget vezető miniszter, miután a kormány a kiskereskedelem helyzetéről tárgyalt. A Kereskedelmi Szövetség szerint Lázár János megbántotta a vásárlókat, akik az általa kifogásolt termékeket keresik a boltokban. Kérdeztük a Miniszterelnökséget, hogy mi alapján és pontosan mely üzletláncokra gondolt a miniszter, de csak annyit közöltek, Lázár János szavai nem igényelnek magyarázatot.
2:03
Híradó
2016. június 17. 18:30

Elképesztő állapotok egy kórházi wc-ben

Beázott fal és rozsdás, koszos wc-tartály. A Heim Pál gyermekkórház egyik férfi mosdójáról készült kép terjed az interneten. A fotót a közösségi oldalra töltötte fel egy édesapa. Néhány nap alatt, már több mint 40 ezren osztották meg. A kórház orvos-igazgatója azt mondta: néhány hete beázott a képen látható mosdójuk, de már javítják. A Kórházszövetség elnöke megdöbbent a kép láttán, de szerinte ez nem egyedi eset.
2:01
Híradó
2016. június 17. 18:00

20 év után ítélet a csapi gyilkosságban

Húsz évvel a gyilkosság után elítélte a bíróság a csapi gyilkost. A férfi mindössze 18 éves volt, amikor 1996-ban a Zala megyei Csapiban fejbe lőtte középkorú szeretőjét. A most 38 éves férfi első fokon 15 év börtönt kapott. Múlt nyáron fogták el a rendőrök, miután az ügyben új bizonyítékok kerültek elő. Társa, akitől a fegyvert kapta, 13 év börtönt kapott. Az ítélet nem jogerős.
Híradó
2016. június 17. 16:41

Tragédia! Négyen, köztük egy gyerek is meghalt az erdélyi buszbalesetben

Felborult egy iskolásokat szállító busz az erdélyi Brassó és Fogaras között. A 21 üléses buszban az első jelentések szerint több mint 30-an utaztak. 28 gyermek és 3 felnőtt. A felnőtt kísérők közül senki sem élte túl a tragédiát, és egy gyermek is életét vesztette. Összesen 26 gyermek sérült meg, 16-an súlyosan, kettőjük állapota válságos. A gyerekek egy fesztiválra igyekeztek volna.
0:57
Híradó
2016. június 17. 16:30

Erre már a gigacukiság sem elég kifejező szó

Kibújt anyja erszényéből a San Diego-i állatkert legújabb kedvence. A Cambee nevű koalamama még novemberben hozta világra kicsinyét, akit azóta sem lehetett látni. Most viszont már áttelepedett anyja hátára, így a gondozók is szemügyre vehették közelebbről. A kis nősténykoala teljesen egészséges, és jól fejlődik. Már lejött az anyatejről és átszokott az eukaliptusz-levélre. A koalák Ausztráliában őshonosak. A kontinensen kívül a San Diego-i állatkert szaporítja a legnagyobb sikerrel a fajt.
2:02
Híradó
2016. június 16. 18:40

Még mindig nem kapták meg a támogatást

Késik a támogatás. Még mindig nem tudni, hogy mikor kaphatják meg az előbb januárra, majd júniusra ígért plusz pénzt a háziorvosok. 10 milliárd forintot kellene kapniuk, ez praxisonként akár havi 130 ezer forintot is jelentene. Az egészségügyi államtitkár még februárban is azt mondta, hogy hamarosan megkapják a háziorvosok a pénzt. Korábban úgy volt, hogy a támogatás mértékét is csökkentik, most Lázár János azt mondta, hogy az eredetileg ígért összeget adják majd oda. 
2:25
Híradó
2016. június 16. 18:30

Ingatlanokat vesznek az MNB alapítványok

Újra bevásárolnak a Magyar Nemzeti Bank alapítványai. A vagyonukat kezelő cég bejelentette: 4 ingatlant vásárolnak összesen 25 milliárd forintért. A 4-ből 3 már működő irodaház, a negyediket fel kell újítani. A cég vezetője a vásárlást azzal indokolta, hogy ezek több pénzt hoznak, mint az állampapírok. A Demokratikus Koalíciónál azt mondják, az adófizetők pénzét költik luxusingatlanokra, ami szerintük megengedhetetlen.