„Szerezzek bizonyítékot, hogy nem én öltem meg a férjemet?” – évek óta tartó megaláztatásokról beszél a Fradi volt labdarúgójának özvegye
2024. május 12. 20:19
Halgas Tibor négy éve hazafelé autózott a munkából, amikor a ferihegyi úton egy szemből érkező taxi nekiszáguldott a kocsijának. A 38 éves fociedző azonnal szörnyethalt, a gyorshajtó taxisról pedig kiderült, hogy drog hatása alatt, jogosítvány nélkül vezetett, és notórius közlekedési szabályszegő volt. A büntetőeljárás közben külföldre szökött. Az özvegy, Köves Alexandra négy éve vár arra, hogy ítélet szülessen az ügyben. Volt, hogy a nyugdíjbiztosító arra kérte, bizonyítsa be, hogy nem ő ölte meg a férjét.
2020. február 4-én este Halgas Tibor fociedző, korábbi ferencvárosi labdarúgó az esti edzés után autózott hazafelé a ferihegyi gyorsforgalmi úton. Zuhogott az eső, amikor a megengedett sebesség kétszeresével, 140 km/órával kezdett szabálytalan előzésbe egy szemből érkező taxi. A frontális ütközésben a 38 éves edző életét vesztette. A vétkes sofőr néhány kisebb töréssel megúszta, pedig még a biztonsági öve sem volt bekötve.
Jogosítványa nem volt, és a toxikológiai vizsgálat kimutatta, hogy 6-12 órán belül kokaint fogyasztott.
Kiderült: a vétkes sofőr, H. Szilveszter kétszeres eltiltás ellenére ült a volán mögé. Másfél évvel korábban ittas vezetés miatt vonták be a jogosítványát, de a bűntetőpontjai is összegyűltek, így emiatt sem vezethetett volna. A balesetet megelőző két évben 30 közlekedési szabálysértése volt – magyarázta az áldozat hozzátartozóit képviselő ügyvéd, Sógor Zsolt a Házon kívülnek.
Halgas Tibort felesége és akkor hároméves, Muki becenevű kislánya várta haza. Miközben teltek az évek, a család egyre inkább azt érezte, hogy a társadalom magukra hagyja őket – erről beszélt a férfi özvegye, Köves Alexandra ökológiai közgazdász, a Corvinus Egyetem docense. Úgy érezte, hogy a nyugdíjbiztosítótól a bíróságon és a rendőrségen át a biztosítótársaságig folyamatosan érzéketlenséget és megaláztatást kell elszenvedniük.
„Egyre több dologban vettem észre azt, hogy egy nagyon pontos kórképet ad arról, hogy mi az, ami nem működik körülöttünk. Hogy nem érzünk szolidaritást. (…) Az intézményrendszer érzéketlen az ilyen típusú helyzetekben” – fogalmazott.
Bizonyítania kellett az özvegynek, hogy nem ő ölte meg a férjét
Az özvegy szerint fontos volna, hogy a bíróságok tudják, mekkora szenvedést okoznak a hozzátartozóknak azzal, ha elhúzódik egy hasonló ügy. Mint mondta, jó lenne, ha a biztosítótársaság nem alkudozna a gyász értékén, és a nyugdíjbiztosító nem az özvegyet kérné arra, hogy bizonyítsa, nem ölte meg a férjét. „A nyugdíjbiztosítótól felhívtak, és azt mondták, hogy szerezzek a rendőrségtől egy papírt, hogy nem vagyok okolható a férjem haláláért – és akkor visszakérdeztem, hogy én ezt most jól értem?
Hogy azt mondja nekem, hogy szerezzek bizonyítékot arra, hogy nem én öltem meg a férjemet? És akkor mondta, hogy igen.
Miért hozunk valakit ilyen helyzetbe, amikor a nyugdíjfolyósító simán fel tudja hívni a rendőrséget és megkérdezni?” –mondta Köves Alexandra.
A boncolási jegyzőkönyv után 14 hónappal készült el a vádirat. Az első tárgyalásra két évet kellett várni. Ezalatt az elkövető bűnügyi felügyelet alatt állt, az első tárgyalás előtt az ügyvédje kérte a bűnügyi felügyelet megszüntetését. A bíró engedélyezte a nyomkövető levételét, úgy, hogy az áldozat családjának ügyvédjét nem értesítették. A kitűzött tárgyalás azonban elmaradt, mert közben H. Szilveszter megszökött.
- H. Szilveszter alvállalkozóként a Főtaxi csoporthoz tartozó Elit taxi autóját vezette jogosítvány nélkül. Hogyan reagált az ügyre az Elit taxi, és jogilag miért nem tartozik felelősséggel a történtekért?
- Mit ajánlott a biztosító, és miért fogadta azt el a család?
- Mit várnak Köves Alexandráék az igazságszolgáltatástól, és mit remélnek az ítélettől?
A Házon kívül riportjából, amely a cikkünk elején található videóban nézhető meg, mindez kiderül.