Házon kívül

Tarr Zoltán interjú közben kapta meg a hivatalos papírt a kirúgásáról

Moskovics JuditMoskovics Judit

2024. április 21. 20:07

Tarr Zoltán református lelkész nem sokkal az után vesztette el állását egy állami cégnél, hogy felszólalt Magyar Péter április eleji demonstrációján. A kegyelmi ügy hozta össze őket, előtte nem ismerték egymást. Tarr ugyanis nyílt bírálatot fogalmazott meg az ügy kirobbanása után az egyházzal és magával Balog Zoltán püspökkel szemben is. Moskovics Juditnak arról is beszélt, hogy nagyon nem ért egyet azzal, ahogy az egyház túl közel került az államhoz, kizárólag a pénz miatt.

„Tarr Zoltán református lelkész vagyok. Nem csak voltam, vagyok is” – így mutatkozott be két hete, szombaton Magyar Péter tüntetésén a református egyház volt zsinati tanácsosa. Két nap múlva kirúgták a munkahelyéről. Kedden éppen a Házon kívülnek adott interjút, amikor csengettek hozzá: hivatalosan is megkapta egykori munkahelyéről az elbocsátó papírokat. Pár nappal próbaidejének vége előtt, indoklás nélkül búcsúztak el tőle a Nemzetgazdasági Minisztérium háttérintézményében.

Igaziból tényleg számítottam erre már azóta, hogy az egyházon belül megkezdtem a mozgást Balog püspök fellépésével kapcsolatosan. Én onnantól kezdve folyamatosan gondoltam arra, hogy ennek meglesznek a következményei 

– szögezte le.

Többen felajánlották, hogy megpróbálnak segíteni új munkahelyet találni, de egyelőre nincsen konkrét ajánlata. Még sincs kétségbeesve. Korábban már dolgozott ételfutárként, azt mondja, azt most is tudja folytatni.

Ez rendkívül rugalmas, ott nem kérdezik az embert, vagy nem kíváncsiak az ember véleményére

– tette hozzá.

Tarr Zoltán református lelkészként gyülekezet mellett sosem szolgált, viszont több egyetemen is dolgozott, majd az egyház országos közigazgatásának vezetője lett. Azt már Magyar Péter tüntetésén mondta el, hogy azért hagyta ott a hivatását, mert már 2015-ben is látszott, „hogy az egyház és állam viszonya nem a szétválasztás, hanem sokkal inkább egy gúzsba kötő összefonódás irányába hat.”

tarr zoltán református lelkész kirúgás magyar péter balog zoltán
Tarr Zoltán számított rá, hogy kirúgják, ha felszólal Magyar Péter tüntetésén.

Tarr Zoltán már nem volt aktív lelkész, amikor Balog Zoltánt 2020 végén, 2 évvel minisztersége után a Dunamelléki egyházkerület püspökének választották, majd 3 hónap múlva a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke is lett.

Azt mondta, annak érdekében, hogy Balog Zoltánból püspök legyen, jogszabályt is módosított az egyház. Erre nem nagyon volt példa korábban. 

Ő inkább politikus, mintsem egyházi ember, pláne nem egyházi vezető.

Szerinte a mód, ahogy Balog Zoltán a köztársasági elnök felé eljárt K. Endre kegyelmi ügyével kapcsolatban, tökéletesen mutatja a határok teljes elmosódását. 

Hol püspökként, hol miniszterként, volt miniszterként, alapítványi elnökként, így-úgy-amúgy mozog ebben a világban, és rendez el dolgokat telefonokkal, beszélgetésekkel kávé vagy üdítő mellett, írásbeliségnek a nyoma nélkül 

– tette hozzá.

A tüntetés előtt nyilvánosan is elmondta véleményét a Szemlélek magazinban arról, hogy szerinte Balog püspök soha nem látott hitelességi válságot okozott a református egyházban. Azt állítja, hogy Magyar Pétert, csak ezután, az elmúlt hetekben ismerte meg. Az interjúban arról is beszélt:

  • hogyan ismerte meg Magyar Pétert;
  • miért szólalt fel a tüntetésén;
  • és hogyan képzeli el vele az együttműködést.

 

#Házon kívül#Videó#adásrészletek#tarr zoltán#balog zoltán#magyar péter#kegyelmi botrány#k. endre#rtl#kirúgás