„Dühöt, gyűlöletet, még azt sem. Semmilyen érzelmet nem véltem felfedezni az arcán” – a nap, amikor K. Endre újságíróknak tolatott
2024. március 24. 16:56
Egy nappal azután, hogy lement a riportunk arról, hogy K. Endre újra vallomása megváltoztatására akarta rávenni az egyik bicskei áldozatot, a volt igazgatóhelyettes beletolatott egy autóba. Épp a Gulyáságyú Média kocsijába. Moskovics Judit kíváncsi volt, pontosan hogyan is történt ez, és hogyan látja az ügyet az újságíró, aki ma is Bicskén él és dolgozik. És közben kiderült az is: hogyan gondolnak ma az egykor igencsak tisztelt díszpolgárra, a gyermekotthon pedofília miatt elítélt igazgatójára a helyiek.
„Egyszer csak elkezdett felénk tolatni, arra lettem figyelmes.” Majd nekik is ment. Az autóban Gulyás Balázs főszerkesztő, és a Telex munkatársa ült. Az operatőr néhány pillanattal korábban kiszállt, így felvette azt is, hogy K. Endre hátramenetbe kapcsol, és beletolat a Gulyáságyú Média stábjának autójába.
Első gondolatom nyilván az volt, hogy szándékos, és valami dühből jön ez. Aztán így utólag átgondolva a történteket, teljesen irracionális volt, tehát nem hiszem, hogy szándékosan csinálta.
– mondta Gulyás Balázs, aki az első pillanatban annak örült, hogy a kollegájának semmi baja nem lett. „Az operatőr kollégám addigra már kiszállt a mi autónkból, és próbált átmenni a másik járdaszigetre. És hogyha pár lépéssel vagy pár másodperccel később megy át a két autó között, tehát a miénk és az ő autója között, akkor konkrétan nekitolat és felpréseli a mi autónkra az operatőrt.”
Az újságírók azután mentek Bicskére, hogy a Házon kívülben előző este bemutattuk: K. Endre nemrég újra megkereste a szexuális zaklatási ügy egyik áldozatát, azt a fiút, akit 8 évvel ezelőtt bűnsegédként arra kényszerített, hogy változtassa meg a pedofil igazgatóra tett terhelő vallomását. Annak idején többek között ezért ítélte jogerősen 3 év 4 hónap börtönbüntetésre a bíróság. Hiába kapott azóta kegyelmet, a fiútól mégis azt kérte, hogy érveljen az ártatlansága mellett egy új, videóra vett nyilatkozatban. Erről szóló riportunk másnapján keresték az újságírók K. Endrét.
Gulyás Balázs bicskei. Tudta, hogy hol lakik a volt igazgatóhelyettes, de a Telex újságírói már ott voltak.
A telexes kolléganő mosdóba szeretett volna menni, ezért Gulyás Balázs felajánlotta, hogy náluk otthon elmehet. Beültek a kocsijába, és az otthona felé vették az irányt. A Bicskei Járási Hivatal zárt parkolójának bejárata előtt azonban kénytelen volt lefékezni.
Mondom, ki ez az őrült, aki – ráadásul nekem van elsőbbségem –, ki ez az őrült, aki ilyen svunggal jön, és nézem. Hát, én mondom a kocsiban ülő többi újságírónak, hogy ez maga a K. Endre. És akkor én gondoltam, hogy lehúzom az ablakot, és szólok neki, hogy újságírók vagyunk, álljon már meg egy pár percre, adjon interjút. Észlelte nyilván, mert az anyósülésen ülő kollégámnak a kezében volt a kamerája.
– mesélte Gulyás Balázs.
K. Endre Bicske központja felé hajtott. A Főtérnél azonban lassítania kellett, mert feltorlódtak az autók, megállt, és hátratolatott.
„Persze kipattantam az autóból, és próbáltam egyrészt kétfajta kérdést feltenni, egy magánjellegűt a betétlappal kapcsolatban, meg egy újságírói kérdést, hogy nyilatkozna-e nekünk, hogy nem gondolja, hogy válaszokra volna szüksége az egész magyar társadalomnak, hiszen nem nyilatkozott eddig, de ő nem volt hajlandó kiszállni az autóból. Még csak ránk sem nézett, az ablakot sem húzta le, hanem néha így mutogatott valamit, hogy én ilyen hessnek értelmeztem. Ne zavarjuk úgymond. Illetve közben láttam, hogy telefonál” – mesélte az újságíró, aki szerint semmiféle érzelem nem látszott K. Endre arcán, és szerinte az sem érdekelte, hogy milyen kárt okozott, vagy lett-e valakinek bármi baja az ütközés miatt.
„Azzal volt elfoglalva, hogy hívja ezt a barátját, aki aztán nemsokára megérkezett.” Elég nagy lendülettel. Autójával kishíján fellökte Gulyás Balázst.
Az oldalamnak neki jött a kocsijával.
K. Endre még akkor is a kocsijában gubbasztott, amikor ismerőse megérkezett, és az újságírókra támadt. Először a Telex újságírójának kezéből akarta kiverni a kamerát. Aztán Gulyás Balázs kezéből verte ki a mikrofont.
Hogy mi történt, miután megérkeztek a rendőrök, kiderül a Házon kívül riportjából, ahol arról is szó lesz,
- hogy változott meg a helyiek véleménye a pedofil igazgatóról,
- és mit gondolnak a kegyelmi ügyről.