Gazdaság

Schadl György feleségének végrehajtói irodája is szépen termelt tavaly, 87 millió forintos a nyereség

Lőrincz TamásLőrincz Tamás

2024. június 14. 11:59

Schadl-Baranyai Helga végrehajtói irodája 349 millió forintos árbevétellel zárta a 2023-as évet.

Jó évet zárt a Schadl család 2023-ban: Schadl György végrehajtói irodája 106 millió forintos nyereséget ért el tavaly, felesége irodájának pedig 87 millió forintos lett az adózott eredménye – derült ki a közzétett céges beszámolókból.

Schadl-Baranyai Helgát szintén felfüggesztették végrehajtói pozíciójából, de irodája helyettesítéssel továbbra is működik és termeli a pénzt. Az ügyészség pénzmosással vádolta, amiért engedve férje kérésének egy széfben helyezett el több mint 100 millió forint értékű ékszert.

Helyettesítésére Bihari Zsófiát jelölték ki, aki egy másik saját végrehajtói irodát is üzemeltet, de e mellett tulajdont is szerzett Schadl-Baranyai Helga cégében. (Rajtuk kívül Schadl György is tulajdonos a publikus céginformációk szerint.)

A Schadl-Baranyai és Társa Végrehajtó Iroda a 2023-as évet 349 millió forintos árbevételt ért el, ebből keletkezett a 87 millió forintos adózott eredmény (nyereség).

A cég jegyzőkönyve szerint a 2023. évi osztalékelőleget az adózott eredményből kiegészítve osztalékként számolják el, az adózott eredmény fennmaradó része pedig eredménytartalékba kerül. Pontos összegeket nem tüntették fel.

Nyitókép: RTL 

#Gazdaság#schadl györgy#schadl-baranyai helga#végrehajtói iroda#nyereség#beszámoló

Címlapról ajánljuk