Gazdaság

Schadl György végrehajtói irodája 106 milliós nyereséggel zárta a tavalyi évet

Lőrincz TamásLőrincz Tamás

2024. június 14. 11:25

Az összeg egy részét ki is vették a cégből.

Schadl Györgyöt, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar korábbi elnökét ugyan a korrupciós botrány kirobbanása után felfüggesztették végrehajtói állásából, de az általa vezetett végrehajtói iroda továbbra is működik. 

A 2023-as évben a cégnek több mint 326 millió forintos árbevétele volt, az adózott eredmény pedig a 106 millió forintot is meghaladta. Ennek az összegnek – pontosan meg nem határozott – részét ki is vették osztalékként a tulajdonosok, a maradék eredménytartalékba került.

A cégnek Schadl Györgyön kívül van egy másik tulajdonosa is, méghozzá az az Andresin Konstantin, aki a budaörsi körzetben helyettesíti a végrehajtói kar volt elnökét. 

A jogszabályok szerint hiába függesztenek fel egy végrehajtót, az irodájában helyettesítéssel továbbra is keletkezhet bevétel, és az adott iroda viheti tovább az ügyeket is. Andresin Konstantin a céginformációk szerint 2022 júliusában lépett be a Schadl és Társai Végrehajtó Irodába.

A Schadl György irodája által termelt nyereség azért is érdekes, mert mint megírtuk, korábban lejárt a 7 évre szóló megbízatása Schadl Györgynek, de a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága meghosszabbította az akkor börtönben ülő egykori elnök működési engedélyét, azaz lehetővé tette, hogy az iroda továbbra is pénzt termeljen. 

A korábbi években egyébként 300 és 350 millió forint körüli volt az árbevétel, de például 2019-ben 643 millió forint szerepelt ezen a soron. Tavalyelőtt rosszabb évet zárt Schadl György, akkor 126 millió forint volt a nettó árbevétel és 28,9 millió forint az adózott nyereség.

Andresin Konstaninnak a saját irodája is szépen termelt, abból 101 millió forintot vehetett ki osztalékként.   

Nyitókép: RTL   

#Gazdaság#schadl györgy#végrehajtói iroda#magyar bírósági végrehajtói kar#nyereség#beszámoló

Címlapról ajánljuk