Gazdaság

Korda Györggyel és Balázs Klárival ünnepli a Magyar Turisztikai Ügynökség a Liszt Ferenc repülőtér felvásárlását

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2024. június 8. 10:58

A Magyar Turisztikai Ügynökség zenés videóval üdvözölte a Liszt Ferenc repülőtér magyar többségi tulajdonba kerülését.

„A budapesti repülőtér hazatért” – írta pénteki közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a Liszt Ferenc repülőtér megvásárlásáról.

Az Orbán Ráhel érdekeltségébe, közvetett befolyása alá tartozó MTÜ szerint „a Budapest Airport többségi állami tulajdonba kerülésével jelentős, a magyar turizmus nemzetközi pozícióját nagymértékben erősítő infrastrukturális fejlesztések és járatbővítések valósulhatnak meg”.

A 444 vette észre, hogy szombaton egy videót is közzétettek az MTÜ YouTube-csatornáján, amiben Korda György és Balázs Klári Reptér című száma szól, sőt, megszólal maga Korda György is, aki azt mondja, hogy „hazatérni mindig nagyszerű”.


„A monopolhelyzetű repülőtér többségi állami tulajdonba vétele kiemelt turizmusszakmai stratégiai lépés. Az MTÜ távlati célja, hogy 2030-ig hazánk elérje a legalább 20 milliós éves vendégszámot és az évi 50 millió vendégéjszakát. Az ágazat így eurómilliárdokkal javíthatja hazánk devizaegyenlegét, miközben GDP-hozzájárulása eléri legalább a 16 százalékot. Ennek biztosításához elengedhetetlen lépés volt a BUD Airport állami tulajdonba vétele, ami mértékben erősíti a magyar turizmus nemzetközi pozícióját” – közölte Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatóságának elnöke még pénteken.

Az MTÜ nemrég több tucat külföldi influenszert utaztatott Budapestre, hogy a közösségi médiában posztoljanak, így népszerűsítve a magyar fővárost. Egyikük, egy szaúdi influenszer közvetlenül a miniszterelnök lányának köszönte meg a vendéglátást. Hogy a Turisztikai Ügynökség mennyit költött a különleges kampányra, azt nem árulták el.

 

#Gazdaság#liszt ferenc nemzetközi repülőtér#korda györgy#balázs klári#magyar turisztikai ügynökség#Orbán Ráhel

Címlapról ajánljuk