Elfogadták a jövő évi költségvetést, ami mindent megvéd
2023. július 7. 12:24
A kormány szavazataival átment a jövő évi büdzséről szóló törvény. Lesz gazdasági növekedés, megvédik a rezsicsökkentést és a nyugdíjakat is, a kormány ígérete szerint.
A Fidesz-KDNP szavazataival elfogadta az Országgyűlés a nyári szünet előtti utolsó ülésnapján a 2024-es költségvetést – írja a hvg.hu.
Varga Mihály pénzügyminiszter védelmi költségvetésnek nevezte a jövő évi büdzsét, amelyben a kormány 4 százalékos gazdasági növekedéssel számolt jövőre, míg az államháztartás hiánya a törvény szerint 2,9 százalék lehet, az államadósság mértéke pedig 66,7 százalékra csökkenhet, az infláció éves szinten várhatóan 6 százalék lesz.
Az ellenzék és a Költségvetési Tanács szerint a jövő évi büdzsé tervezete tarthatatlan lesz, mert már most látszik, hogy némely várakozás túlontúl optimista, illetve a bizonytalanságok és a túl korai tervezés miatt egyes elemeit nem is lehet túl komolyan venni.
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkár azt mondta, a védelem költségvetését fogadta el az Országgyűlés: a jövő évi büdzsé megvédi a családokat, a rezsicsökkentést, a nyugdíjakat, a munkahelyeket és Magyarország fizikai biztonságát is.
Nyitókép: Varga Mihály pénzügyminiszter a 2024-es központi költségvetésről szóló törvény végszavazásán az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén 2023. július 7-én. A parlament 121 igen és 44 nem szavazattal hagyta jóvá a jogszabályt. Fotó: MTI/Máthé Zoltán.