Gazdaság

Eltűnt EU-s pénzek: kiderült, hogy már 2018-ban megszüntették a nyomozást a bicskei és bátonyterenyei logisztikai központok ügyében

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2023. június 5. 16:57

A 2016-ban kirobbant botrány után indult nyomozás során a NAV öt gyanúsítottat hallgatott ki, majd két év múlva csendben lezárták az ügyet. 

Írásbeli kérdéssel fordult május 18-án Hadházy Ákos Polt Péter legfőbb ügyészhez a Bátonyterenyei logisztikai központ ügyében. A független országgyűlési képviselő azt tudakolta, hogy tart-e még a 2016-ban indult nyomozás, van-e gyanúsítottja az ügynek, hány tanút hallgattak meg, bíróságra került-e már az ügy, történt-e felelősségrevonás, vagy ha nem és az eljárást megszüntették, akkor milyen okból?

Annak idején Hadházy Ákos mutatta be, hogy egy bátonyterenyei és egy bicskei logisztikai központ építésére 837 és 496 millió forintot kapott a 2007–13-as uniós ciklus forrásaiból a Ökoenergia Hasznosító Beruházó Kft. A nevét később Ökogroup Zrt.-re váltó cég az Európai Uniós támogatással megindított projekt során Bicskén a földmunkákat végezte el, Bátonyterenyén pedig a tervekben szereplő egyik épület vázát állította fel. Később a Nemzetgazdasági Minisztérium teljesítettnek minősítette a beruházást, a projekteket lezárták.


A botrány kipattanása után két évvel kiderült, hogy a Bátonyterenyei és bicskei logisztikai központok ügyében 2016-ban indított nyomozást  a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)„különösen nagy vagyoni hátrányt okozva elkövetett költségvetési csalás” gyanújával. A Nemzetgazdasági Minisztérium egyébként már korábban visszakérte az 1,33 milliárdos támogatást, mire az Ökogroup igazgatója 2017-ben úgy reagált a Magyar Narancsnak, hogy nem az ő hibájuk miatt nem épültek meg a logisztikai központok. Az Ökogroup vezetője leszögezte, hogy nem fizetik vissza a felvett támogatást, és perrel fenyegette meg a minisztériumot. 


A legfőbb ügyész 2023. június 5-én közzétette Hadházy Ákosnak írt válaszát.

Polt Péter tájékoztatásából az derült ki, hogy a 2016-ban indult nyomozást már öt évvel ezelőtt lezárták.

Mint a legfőbb ügyész válaszában az áll, hogy az Ökogroup Zrt.-hez köthető 

bicskei és bátonyterenyei logisztikai központok kialakítása tárgyában kiírt pályázatok nem teljeskörű megvalósítása

miatt indult nyomozást 2018. április 26-án zárta le a NAV.

A két évig tartó eljárás során a NAV nyomozói öt személyt gyanúsítottként, 33 személyt tanúként hallgattak ki, okiratokat és szakértői véleményeket szereztek be.

A nyomozás megszüntetésének indoka:

a nyomozás adatai alapján nem volt megállapítható a bűncselekmény elkövetése és az eljárás folytatásától sem várható eredmény.

A különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás büntette és más bűncselekmények gyanújával indult ügyben vádemelésre nem került sor, közölte Polt Péter.

Nyitókép: Hadházy Ákos / Facebook

#Gazdaság#hadházy ákos#EU-s pénz#bátonyterenye#logisztikai központ#polt péter#legfőbb ügyész#nav#nyomozás#megszüntetés

Címlapról ajánljuk