Gazdaság

Sosem volt még ilyen magas a kötelező díja

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2023. március 31. 19:24

52 322 forint egy átlagos magyar autós kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának díja.

Rekordra, 52 322 forintra emelkedett a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlagdíja március elején, közölte a Netrisk az MTI-vel pénteken. Az online biztosításközvetítő cég adatai szerint egy év alatt 8,8 százalékkal nőtt az átlagos kgfb-díj. Az átlagos casco-díj a 2023 első kéthavi adatok szerint 15 százalékkal 136 ezer forintra nőtt az egy évvel korábbi 119 ezer forintról.

Az autóbiztosítások, ezen belül a kötelező felelősség- és casco-biztosítások díját nagyban meghatározza az új és a használt autók, valamint az alkatrészek árának alakulása. A pandémia eredményeként pedig komoly problémák léptek fel az ellátási láncokban, így az autógyártók nem tudták kiszolgálni a keresletet, ami felfelé hajtotta az árakat.

A KSH adatai szerint az új autók árának egy évre visszatekintő emelkedése csak az idén februárban 23,9 százalék volt, míg a megelőző évek februári 12 hónapra visszatekintő második havi árindexe 7,3, 12,1, és 3,7 százalék volt, ami azt jelenti, hogy 2019-hez képest több mint másfélszeresére nőtt az idén.

2023 első két hónapjában a Netrisknél 82 ezer új kötelező felelősségbiztosítást kötöttek. A cég adatai szerint a kgfb átlagdíja 2019 első két hónapjához képest, amikor 41 ezer forint volt, 27 százalékkal emelkedett 2023 azonos időszakára. Eközben a casco ennél nagyobb mértékben, 42 százalékkal drágult, 2019-ben 96 ezer forint volt.

Nyitókép (illusztráció): Mihádák Zoltán / MTI

#Gazdaság#kötelező biztosítás#kgfb#infláció

Címlapról ajánljuk