Gazdaság

Mutatunk egy munkát, amivel kétmilliót lehet keresni, és csak középfokú végzettség kell hozzá

Dévai LászlóDévai László

2023. március 9. 6:26

A KSH adatai szerint jól keresnek a politikusok és a szakorvosok, ez nem újdonság. A legjobban fizető foglalkozás azonban sokak számára megdöbbentő lehet. Nem is kell hozzá felsőfokú végzettség, még csak sokéves tapasztalat sem szükséges, csak épp születni kell rá. Idén ősszel képzés is indul.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) listájából egyértelműen kiolvasható, hogy melyek azok a foglalkozások, amelyekkel a legtöbb pénzt lehet keresni Magyarországon. A KSH listája egészen pontosan azt mutatja meg, hogy az egyes munkahelyeken mekkora volt az előző évre vonatkozó bruttó átlagkereset. Az első három helyezett közül kettő nem okoz meglepetést, a legjobban fizető foglalkozás azonban sokak számára megdöbbentő lehet. Íme a dobogósok:

  1. Légi forgalmi irányítók (1 millió 976 ezer forint bruttó átlagkereset)
  2. Szakorvosok (1,7 millió forint bruttó átlagkereset)
  3. Miniszterek, államtitkárok, törvényhozók (1,6 millió forint bruttó átlagkereset)

A miniszterek és a szakorvosok esetében nagyjából van egy elképzelésünk, hogy milyen kritériumoknak kell megfelelni, legyen szó iskolai végzettségről vagy más egyéb feltételekről. A légi forgalmi irányítók, vagy ahogy a közbeszédben elterjedt: a légi irányítók munkájáról azonban annak ellenére sem lehet igazán sokat tudni, hogy ez a foglalkozás már régóta ott van Magyarország legjobban fizető szakmái között.

HungaroControl

Légi forgalmi irányítókat itthon csak az állami tulajdonban lévő HungaroControl Zrt. képezhet. A társaság tevékenységi körébe tartozik a légi forgalmi szakszemélyzet képzése, emellett légi navigációs kutatás-fejlesztéssel is foglalkoznak, olvasható a cégismertetőjükben. Légi forgalmi irányítónak az jelentkezhet, aki

  • európai uniós állampolgárság,
  • anyanyelvi szinten beszéli a magyar nyelvet,
  • államilag elismert angol középfokú komplex nyelvvizsgával vagy azzal egyenértékű bizonyítvánnyal rendelkezik,
  • legalább középfokú iskolai végzettsége van,
  • betöltötte 20. életévét
  • és büntetlen előéletű.

Mindezek alapján tehát a mesés fizetéshez lényegében csupán egy középfokú angol nyelvvizsgára és egy érettségire van szükségünk, csakhogy a belépési küszöb nem a jelentkezés fázisánál nő nehezen megugorhatóra, hanem a képzés és a kiválasztás folyamatánál.

A FEAST-teszt

A kiválasztás folyamata legalább öt körből áll, akik ezeket az akadályokat sikeresen vették, ők kezdhetik meg magát a képzést, de ne szaladjunk ennyire előre. A kiválasztási eljárás második és harmadik körében a jelentkezők kognitív képességeit, angol nyelvtudását, valamint a légiforgalom-irányítói munkakör ellátásához fontos személyiségjegyeket vizsgálják. Ez az úgynevezett FEAST-teszt (First European Air Traffic Controller Selection Test) megírása által történik, amellyel 

a jelentkezők átfogó, logikus gondolkodásmódját, a gyors és hatékony döntéshozatali képességét, figyelemmegosztási készségét, rövidtávú memóriáját és a térbeli orientációs készségét mérik fel.

Mutatunk egy munkát, amivel milliókat lehet keresni és csak középfokú végzettség kell hozzá
Fotó: Horacio Villalobos / Getty Images


A beszámolók szerint a FEAST egy kifejezetten nehéz teszt, amelyen könnyű megbukni, a teljesítéséhez valóban kiemelkedő készségekre van szükség. Mivel magáról a tesztről előzetesen nem lehet sokat tudni, így a jelentkezők egymás beszámolóira hagyatkozva készülnek rá, különböző fórumokon segítik egymást, ahol tapasztalatokat cserélnek. A teszt kapcsán a vélemények egybehangzóak: elég nagy a szórás, sokak szerint 10 jelentkezőből 1-2 megy át, de van olyan fórumozó is, aki azt írja, 500 jelentkezőből csak kilenc embert vesznek fel. A beszámolókból az is kiviláglik, hogy a tesztre nemigen lehet felkészülni, hiszen valóban a készségeket és képességeket vizsgálják, például hogy valaki mennyire tud egyszerre több dologra koncentrálni. 

A kiválasztás

Ha a jelentkező teljesítette a két részből álló FEAST-tesztet, akkor egy személyes interjú következik, ahol arra kíváncsiak, hogy fennáll-e a jelentkezőnél olyan személyiség- vagy viselkedésbeli kockázat, ami nem teszi lehetővé a légi forgalmi irányító képzés megkezdését. Hogy melyek ezek a kockázatok vagy kizárást jelentő tényezők, azt a HungaroControl nem közli pontosan. Természetesen szerettük volna az állami tulajdonú vállalatot is megkérdezni a kiválasztás folyamatáról, ám erre nem kaptunk lehetőséget. 

Aki a személyes interjún is sikerrel túljut, részt vehet a repülőorvosi vizsgálaton, amely 3-4 órát vesz igénybe. Ez a vizsgálat egy átfogó szűrőrendszer, amely során vérképet, vizeletet, anyagcsere-funkciókat néznek, de megvizsgálnak különböző szervi funkciókat is, különös tekintettel a szív és keringési rendszer, a látás, a hallás, a belsőfül egyensúlyi szervei, illetve a motorikus rendszerek működésére és esetleges rendellenességeire. A vizsgálat kiterjed a jelentkező fogazatára, a tüdőkapacitására és az állóképességére is.

„Az orvosi vizsgálattal párhuzamosan zajlik egy Védelmi Háttérellenőrzés, melyet az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Repülőtéri Rendőrigazgatóság végez el, valamint a jelentkező kitölt majd egy magyar nyelvű személyiségtesztet is” – olvasható a tájékoztatóban.

Az angol és a magyar nyelvű személyiségteszt, az orvosi alkalmassági és a FEAST-teszt megírása után a jelentkezők egy úgynevezett Assessment Centerbe kerülnek, ahol szociális (például együttműködés, csapatmunka) és egyéb kompetenciákat (például stressztűrés) vizsgálnak.

Ez a program 6-7 órán keresztül tart, négy jelölttel nyolc értékelő foglalkozik ez idő alatt.

Az összes kiválasztási kört teljesítő jelentkezőket ezután értesítik arról, hogy végül megkezdhetik-e a légi forgalmi irányítói képzést.

A képzés

A képzés várhatóan két évig tart, ezalatt a leendő légi irányítók a HungaroControl Zrt. képzési központjában, illetve külső helyszíneken tanulnak. Az oktatás első éve nagyrészt úgynevezett alapító, jogosító és átmeneti képzésekből áll, a második évet javarészt a gyakorlati munkavégzés teszi ki.

Mutatunk egy munkát, amivel milliókat lehet keresni és csak középfokú végzettség kell hozzá
Fotó: Horacio Villalobos / Getty Images

Továbbá fontos szerepük van a szimulátoros gyakorlatoknak is, amely során a hallgatók a gyakorlatban alkalmazzák az elméleti tanfolyamon megszerzett ismereteket. Elsajátítják a légi forgalmi irányításhoz szükséges tudást, fejlesztik a szükséges képességeket, megismerkednek a szakmában általánosan használt gyakorlati megoldásokkal. Többek között megtanulják kezelni a rádiótávbeszélő berendezést, valamint begyakorolják a rádiótávbeszélő kifejezések használatát.

A haladó szimulátoros képzés során a hallgatók arra a részterületre és egységhez kapnak kiképzést, ahol munkahelyi gyakorlatukat tölteni fogják. Megismerkednek az egység felelősségi területéhez tartozó légtérrel, eljárásokkal, körzeti egyezményekkel.

Ízelítőt kapnak az általánosan előforduló forgalomáramlásról, valamint megismerkedhetnek a leggyakrabban előforduló konfliktushelyzetekkel, gyakorolják azok megoldását.

– olvasható a HungaroControl tájékoztatójában.

Az elméleti és szimulátoros képzés, valamint az angol nyelvi követelmények sikeres teljesítését követően a hallgató jogosulttá válik a gyakornok légi forgalmi irányító szakszolgálati engedély megszerzésére.

Ezután a hallgatók gyakornoki helyekre kerülnek a HungaroControl irányítói munkahelyein. A gyakornoki idő megegyezik a légi forgalmi irányítók munkarendjével, a jelenlegi gyakorlat szerinti 12-24-12-72 beosztással, ami annyit tesz, hogy egy műszakban 12 órát kell dolgozni, egy ilyen műszakot pedig 24, majd 72 órás pihenőidő követ.

A HungaroControl a képzés alatt bért és egyéb juttatást is biztosít a hallgatóknak. A képzés mellett nem tilos egyéb munkát végezni, de azt tanácsolják, hogy lehetőség szerint ebben az időszakban mindenki koncentráljon a tanulmányokra, tekintve, hogy a tempó feszített. A tájékoztatóban leírják, hogy a HungaroControl Zrt. a képzés időtartamára tanulmányi szerződést köt a hallgatókkal, melyben a képzés költségeit átvállalja a hallgatóktól.

Hosszútávú kapcsolat

Ebben az szerződésben a cég azt is vállalja, hogy a tanfolyam elvégzése és a szakszolgálati engedély megszerzése után legalább 10 évig munkaviszonyt biztosítanak munkavállalóik számára. Nagyon fontos kitétel ugyanakkor, hogy amennyiben a hallgató önhibájából nem fejezi be a képzést, igazolatlanul távol maradt az óráktól, nem jelenik meg a vizsgákon, vagy 

ha 10 éven belül  megszakítja a munkaviszonyát a céggel, akkor a képzés költségeit meg kell fizetnie.

Az alapbér, amit a képzés elején kapnak a hallgatók, havi bruttó 300 ezer forint. Később ez az összeg bruttó 350 ezer forintra emelkedik, a munkahelyi gyakorlat alatt a gyakornok hallgató fizetése bruttó 400 ezer forintra nő, illetve itt már megilleti a hallgatót műszakpótlék is, mely nagyjából 15-20 százalék. A teljes képzés alatt jár cafeteria juttatás is, mely jelenleg bruttó 450 ezer forint évente.

A HungaroControl idén ősszel újra képzést indít, amelynek a jelentkezési határideje március 31. Összességében elmondható, hogy a légi forgalmi irányítók nehezen elérhetők, minden kommunikáció csak a HungaroControllon keresztül, a cég engedélyével történhet. A hamarosan induló képzés kapcsán azzal is megkerestük az állami céget, hogy egy jelenleg is aktív légi irányító el tudná-e mesélni, hogy milyen munkahelyi kihívásokkal kell szembenézniük a mindennapokban, de elutasító választ kaptunk: „A társaságunkhoz eljuttatott interjúkérését köszönettel megkaptuk, ám a cikkéhez sajnos nem tudunk nyilatkozót biztosítani. A téma alaposabb feltérképezéséhez szíves figyelmébe ajánljuk a HungaroControl Blogon közzétett tartalmainkat és a HungaroControl Podcast adásait.”

Így aztán a személyes tapasztalatokról maradnak az internetes fórumokon olvasható beszámolók, melyek alapján a kiválasztási folyamat során elküldött jelentkezők sem tudták pontosan megmondani, hogy miért tanácsolták el őket, ahogy jelentkezni szándékozó jelöltek sincsenek tisztában azzal, hogy mire számítsanak a teszteken. A nyilvánosan elérhető információk alapján mindenesetre nem túlzás azt állítani: olyan szakma ez, amire felkészülni nem lehet, születni kell rá.

Nyitókép: iStock / Getty Images

#Gazdaság#munka#légiforgalmi irányító#Életmód#fizetés#hungarocontrol#ma