Gazdaság

Nem lesz ársapkás internet, hiába vált nevet és kerül kormányközelbe a Vodafone

Rédli BalázsRédli Balázs

2023. január 11. 6:06

Az eladással a 4iG egy csapásra piacvezető lesz a vezetékes internetszolgáltatásokban és a műsorterjesztési piacon. De mire számíthatnak az eddigi Vodafone-ügyfelek? Ársapka nem lesz, a szolgáltató ezután is piaci árakkal dolgozik majd – mondta az rtl.hu-nak az új többségi tulajdonos. A szakértő szerint a cég átvétele után gyarapodhatnak az államkassza bevételei, mert a kisebbségi tulajdonos az állam lesz. 

„Nem külföldi cégek központjainak idetelepülését ösztönözzük, hanem olyan hazai vállalatok megerősödését, amelyek regionális szinten válnak meghatározó szereplővé, mint a Mol, az OTP Bank vagy a 4iG” – erről beszélt Orbán Viktor a politikai igazgatója szerint tavaly decemberben, a Széll Kálmán Alapítvány karácsonyi vacsoráján. A miniszterelnök által említett három cégből a Mol és az OTP évtizedek óta a magyar piac állócsillaga, a 4iG azonban a kormány hathatós segítségével néhány röpke év alatt uralta le a hazai távközlési piacot, a legfontosabb tranzakcióikat rendre nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítik.

Hétfőn jelentették be, hogy aláírták az adásvételi szerződést a Vodafone magyarországi leányvállalatának eladásáról. A tranzakció január végére zárulhat le, a cég a korábban bejelentett 715 milliárd helyett végül 660 milliárd forintért cserél gazdát. Ahogy azt már korábban bejelentették, a Vodafone 49 százaléka az állam, 51 százaléka pedig a kormányközeli 4iG tulajdona lesz. 

Az állam azonban a saját tulajdonrésze megvásárlása mellett a 4iG-nek is bőkezű segítséget nyújt: a vételár kifizetéséhez 170 milliárd forintnyi hitelt kapnak a Magyar Fejlesztési Banktól, amelynek 80 százalékáért szintén az állam vállal kezességet. 

A kormány szerint a Vodafone megvásárlásával erősödik Magyarország szuverenitása, az ellenzéki pártok azonban élesen kritizálták az ügyletet. A DK szerint inkább az oktatásra és a tanárok béremelésére kellene költeni, az LMP-nél pedig úgy látják: közpénzből vesznek egy magáncégnek kommunikációs vállalatot.

A Vodafone eladását a Gazdasági Versenyhivatal nem vizsgálhatja, mert a kormány nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítette az ügyletet. Pedig a felvásárlással az ország második legnagyobb távközlési cége jön létre. 

A NER-közeli 4iG egycsapásra piacvezető lesz a vezetékes internetszolgáltatásokban és a műsorterjesztési piacon. 

A tranzakcióval a 4iG-hez és a magyar államhoz kerülnek a Vodafone mobilfrekvenciái és az infrastruktúrájának nagy része: antennák, kábelek, optikai hálózat – minden.

Nem lesz ársapkás előfizetés

A Vodafone mobilos üzletágának 3 millió előfizetője van, a vezetékes szolgáltatásaikat pedig 800 ezren használják. Ők mire számíthatnak? Egy névváltásra biztosan, ennek időpontját azonban egyelőre nem árulják el. „A Vodafone márkanév egy hosszabb és átfogó folyamat eredményeként újulhat meg a jövőben, amelyről a társaság a megfelelő időben tájékoztatja majd az ügyfeleit” – közölte az rtl.hu megkeresésére Elkán Péter, a 4iG kommunikációs igazgatója.

Szerinte az előfizetőik semmit sem fognak megérezni a tulajdonosváltásból. „Az ügyfeleket nem érinti, így számukra a tulajdonosi háttér változása nem jár semmilyen teendővel” – tette hozzá. Rákérdeztünk arra is, hogy az árazásban, díjszabásban terveznek-e más szempontokat, mint eddig. A válasz: nem, maradnak a piaci szempontok. 

A Vodafone Magyarország piaci vállalat, amely a tulajdonosváltást követően is a távközlési piaci körülményeknek és szabályainak megfelelően működik majd 

 – közölte. A cég eladása ugyanakkor szerinte hosszú távon fokozhatja a hazai szolgáltatók közötti árversenyt, amivel az előfizetők járhatnak jól.

Felforgatják a távközlési piacot

Nem a valóságtól elrugaszkodott lépés – mondta az rtl.hu-nak nyilatkozó elemző arról, hogy az állam beszáll a távközlési szektorba. Fekete Beatrix, a Portfolio.hu tőzsdei szakújságírója szerint erre Európában is több példa van. „A szektornak hatalmas tőkeigénye van, a távközlés ráadásul az adott ország infrastruktúrájának részét képezi. Ha egy példát kellene említenem: az államnak Németországban is 30 százalék feletti részesedése van a Deutsche Telekomban” – mondta.

Szerinte az állam pénzügyi befektetőként hasznot is húzhat a cég megszerzéséből. „A kormány stratégiai célja volt, hogy a távközlési szektorban is megjelenjen, elsősorban ezt szolgálja a Vodafone-részesedés megvásárlása. De nem elhanyagolható az sem, hogy ha a Vodafone osztalékot fizet, akkor csendestársként, üzleti befektetőként az az államkasszát is gazdagíthatja” – magyarázta Fekete Beatrix. A cég eladása szerinte a teljes magyar távközlési piacot átformálja majd. 

A Matáv privatizációja óta nem volt ekkora méretű tranzakció a hazai távközlési piacon. A 4iG terjeszkedésével egy Telekom méretű cég jöhet majd létre a közeljövőben 

 – mondta. A cég magyar tulajdonba kerülése az elemző szerint sem jelenti azt, hogy a lakosság számára kedvezőbb tarifák jöhetnek. „Nem lehet arra számítani, hogy ez a cég úgymond jóléti szolgáltatást fog nyújtani, vagy nagyon olcsón kínál majd szolgáltatásokat. Inkább azt várjuk, hogy valamelyest piaci alapon fog működni.” 

Fekete Beatrix szerint a 4iG ha akarna, sem tudna jelentősen olcsóbb lenni. „Ez egy többszereplős piac, vagyis várhatóan nem fognak tudni nagyon elrugaszkodni a piaci áraktól. Sőt, szerinte a Digi megvásárlása után sok előfizető azzal szembesült, hogy fél év alatt 90 százalékkal drágultak a szolgáltatási díjai. „Egy éven belül kétszer is emelték az árakat. De ez betudható annak is, hogy a cég alapvetően diszkont brand volt, így az áremelésekkel inkább a piaci átlaghoz közelített az árazásában” – mondta a tőzsdei szakújságíró. Fekete Beatrix szerint a távközlési cégek itthon és Európában is inkább a szolgáltatásuk minőségében versenyeznek, például abban, hogy ki tud gyorsabb internetet vagy jobb digitális szolgáltatásokat kínálni. 

Nyitókép: Quique García/EPA/MTI

#Gazdaság#vodafone#4iG#felvásárlás#ma#internet#mobiltelefon#telekommunikáció#internetszolgáltató#mobilszolgáltató#mobilpiac

Címlapról ajánljuk