„A NER vállalkozói rétegének további erősítése” a Vodafone megvásárlása, de legalább nem ez könnyíti meg a lehallgatást

Minek kell egy államnak saját telekomvállalat? – szól a 715 milliárd forintos kérdés. A magyar kormány a hírek szerint ekkora összegből vásárol 49 százalékos részesedést a Vodafone magyarországi leányvállalatából, a maradék 51 százalék a korábban Mészáros Lőrinc, ma Jászai Gellért érdekeltségébe tartozó 4iG nevű vállalaté lesz. 

Szakértőket kérdeztünk a vásárlás lehetséges okairól és céljairól. Szavaikból kiderült:

• Az állam valószínűleg túl sokat költött a részesedés megszerzésére.
• Valószínűleg legalább ennyit el fog költeni a következő években a hálózat fenntartására.
• A befektetés az adófizetők számára belátható időn belül biztos nem térül meg.
• A NER-közeli vállalkozók, beszállítók számára viszont virágozni fog a biznisz.
• Járulékos hasznot hozhat az országnak is a vásárlás, ami akár egy esetleges háborús helyzetben is jól jöhet.
• Attól viszont nem kell félni, hogy az állam a Vodafone-on keresztül hallgatja le az állampolgárokat. Ezt eddig is könnyedén meg tudták tenni, mindenféle saját vállalat nélkül.

Cikkünkben kettészedtük a vásárlással kapcsolatban felmerülő gazdasági és kiberbiztonsági kérdéseket. Előbbi témában egy befektetési szakértő segített eligazodni – aki csak cikkünk elkészülte után jelezte, hogy nem vállalja névvel a nyilatkozatot –, míg az utóbbit Krasznay Csaba, az Eötvös József Kutatóközpont Kiberbiztonsági Kutatóintézetének vezetője segített tisztába tenni.

Kockázat, „rohadt drágán”

A magyar kormány eddig kétféle magyarázatot adott a vásárlásra: Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a kormányinfón arról beszélt, hogy majd annak a bevételeiből lehet finanszírozni a tanárok fizetését is, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója pedig egy reggeli műsorban annak örült, hogy végre lesz egy „magyar logikával” működő vállalat a telekommunikációs piacon. Hogy ez alatt mit értett, azt nem fejtette ki bővebben.

Szakértőnk ezt így kommentálta: „A magyar állam eddig nem volt sikeresnek nevezhető a befektetéseiben.” A Malév példáját felhozva a szakértő azt mondta, nem is hiszi, hogy egy államnak befektetéssel kellene foglalkoznia, inkább az adót kellene beosztaniuk. Mint mondta, kockázatosnak tartja, hogy az állam részesedést vesz egy telekomcégben, „ráadásul rohadt drágán”, aztán reméli, hogy az majd hosszú távon megtérül.

Emlékeztet: a telekomcégek a múltban elszámolták magukat abban, hogy áron alul adták a mobiladatot, amit az emberek egyre szívesebben használtak kommunikációra a hagyományos hívások helyett. 

Szerinte emiatt is bizonytalan, hogy milyen lesz a telekomcégek jövője 20-30 év múlva – így kérdéses, hosszú távon mennyire jó befektetés venni egyet.

Emellett az ilyen cégeknél nagy az amortizáció mértéke. Ha az állam és a 4iG fent akarják tartani a szolgáltatást, abban az esetben hosszú távon legalább annyi pénzt kell majd befektetniük a fenntartásba, mint amennyiért megvették a Vodafone-t. „Ráadásul egy óriási hitelből vehették meg a céget.

Én úgy gondolom, hogy ebből a cégből osztalék nagyon sokáig nem fog jönni az államnak.

A szakértő szerint a másik nagy kérdés az, hogy van-e értelme pont 49 százalékos részesedést venni. „49 százalékot semmi értelme nincs tulajdonolni” – tette világossá. A pénzügyben használt „kisebbségi diszkont” fogalmára hivatkozva azt mondta, az állam ezt a részesedést túl drágán vásárolta, ugyanis a többségi tulajdonos – jelen esetben a 4iG – sok mindent eldönthet a cégben a kisebbségi tulajdonos akarata ellenére. Éppen ezért ilyen helyzetben a kisebbségi részvénycsomagot kedvezményesen – 20-25 százalékkal olcsóbban – szokták megvásárolni.

Nem titok, hogy a 4iG és tulajdonosa, Jászai Gellért ezer szállal kötődik a NER-hez. Viszont nem lehet biztosan tudni, mit hoz a jövő: mi van, ha kormányváltás lesz, vagy változás történik a 4iG vezetőségében, tulajdonosi struktúrájában? Ezekben az esetekben az állam a túlárazott részvénycsomagjával ki lesz téve a többségi tulajdonos akaratának.

Akkor mégis kinek lesz jó ez az egész gazdasági szempontból? Szakértőnk szerint 

ők úgy fogják mondani, hogy a magyar beszállítóknak meg a magyar vállalkozói rétegnek. Ezt szerintem úgy kell érteni, hogy ez a NER vállalkozói rétegének további támogatása és erősítése.

Felidézte: azért sem szoktak ilyen befektetéseket tenni a kormányok, mert nem egyszerű megversenyeztetni, hogy az állam milyen partnerrel száll bele az üzletbe – elképzelhetetlennek tartja, hogy az Egyesült Királyságban vagy Franciaországban hasonló módon költenének el adófizetői pénzt. Viszont a Vodafone esetében nem is volt szó versenyeztetésről.

Kiberbiztonsági előny vagy kockázat?

Világszerte nem túl jellemző, hogy egy állam az irányítása alá von egy telekomvállalatot. Ha megnézzük az állami kézben lévő hasonló cégek listáját, kitűnik belőle, hogy Magyarországtól szinte csak keletre találni olyan államot, amely egy telekomcég felett rendelkezik – kivételt jelent például egy viszonylag apró brit vállalat, amely a brit Jersey-szigeteken szolgáltat. Van viszont saját telekomvállalata a török, a Fülöp-szigeteki, a bangladesi, a kambodzsai, a kínai és az indiai kormánynak is.

Krasznay Csaba kiberbiztonsági szakértő szerint a „telefonszolgáltatók leginkább liberalizált környezetben tudnak működni. Amit én látok ezekben az országokban, az az, hogy ezek nem igazán rendelkeznek liberalizált piaccal”. Szerinte az, hogy állami kézbe kerül egy telekomvállalat, üzleti érdekekből vagy a piac fejletlenségéből adódóan történhet.

Ez azt jelenti, hogy kevésbé lehet beszélni nemzetbiztonsági szempontokról. A felvásárlás óta számos felhasználó kifejezte az aggodalmát – kommentfolyamokban és kocsmai beszélgetésekben egyaránt – azzal kapcsolatban, hogy a Vodafone segítségével az állam talán könnyebben lehallgathat azt, akit akar.

Krasznay szerint viszont nemzetbiztonsági okokból „nem értelmezhető” ez a felvásárlás, és egyáltalán nem teszi könnyebbé a lehallgatást sem. Nyilvánvalóan a telefonhívásokba és az SMS-ekbe bele tud hallgatni-nézni egy szolgáltató, de az ilyen cégeknél komoly kontroll van a módszer felett. Arra pedig, hogy a hatóságok vagy a nemzetbiztonsági szolgálat nézzen bele az ügyfelek kommunikációjába, már régóta megvan a jogi keret: Magyarországnak 1995 óta van nemzetbiztonsági törvénye, 2003 óta elektronikus közlésről szóló törvénye, 2018 óta pedig bűnügyi eljárásokról szóló törvénye. Krasznay szerint a jogi környezet „nagyjából kompatibilis az EU-s szabályokkal”.

Tehát egy bírói vagy egy miniszteri engedély elég a lehallgatáshoz, és ezt a folyamatot nem egyszerűsíti, ha az államnak saját telekomcége van.

Sőt, alkalmasint nehezebb is lenne lehallgatásokat végezni közvetlenül egy ilyen cégen keresztül: hiszen amíg a nemzetbiztonsági szolgálatoknál megvan a kultúrája a titoktartásnak és az információk bizalmas kezelésének, addig egy telefonszolgáltatótól sokkal könnyebben ki tudnának szivárogni érzékeny információk.

Azért sem érdemes félni attól, hogy egyszerűbbek lesznek a lehallgatások egy állami tulajdonú Vodafone-nal, mert – ahogy említettük – ma már a telekommunikáció jelentős része online applikációkon keresztül zajlik. A szolgáltató pedig nem lát bele abba, hogy miről cseveg a felhasználó Viberen, Signalon vagy éppen Messengeren. Az ilyen beszélgetésekbe csak a Pegasushoz hasonló kémszoftverekkel lehet belenézni, ezeket pedig a szolgáltató bevonása nélkül szokták telepíteni a megfigyelni kívánt készülékekre.

Tíz éve, az arab tavasz idején Egyiptomban vagy néhány éve, az indiai tartományi lázongások időszakában megesett, hogy a kormányok a szolgáltatókon keresztül korlátozták a hívásokat, vagy éppen lekapcsolták az internetet egyes térségekben. 

Erre azonban jogi úton szintén könnyebb kötelezni a telekomcégeket, mint közvetlenül egy állami tulajdonú vállalat rendszerében turkálni.

Krasznay szerint ugyanakkor néhány szempontból hasznos lehet az államnak a felvásárlás:

• Át tudják ültetni a saját kézben lévő hálózatra az állami szervek, valamint a hatóságok belső kommunikációját, ami olcsóbb lenne, mint nem állami telekomcégek hálózatára támaszkodni.
• Ha ne adj’ isten háborús helyzet állna fent Magyarországon, akkor fontos a minél közelebbi kontroll a telekommunikációs rendszerek felett: erre az orosz–ukrán háború is rávilágított.
• A telekommunikációban jelentős a külföldi nagy cégek – főleg a kínaiak – terjeszkedése. Az ilyen folyamatokra is jobban tud hatni a magyar állam, ha a terjeszkedő cégeknek egy állami vállalattal kell kialakítaniuk partneri kapcsolatokat, illetve letárgyalni egy új infrastruktúra kiépítését.

A vásárlásról a múlt heti bejelentés óta számos más kritikát is megfogalmaztak. Az RTL Híradó arról tudósított: a Költségvetési Felelősségi Intézet szerint közpolitikai szempontból védhetetlen, hogy az állam százmilliárdokat költ a Vodafone megvásárlására, miközben nem emeli például a tanárok bérét. Hadházy Ákos független képviselő azt mondta, az államnak nem kellene üzletelnie a Vodafone leendő többségi tulajdonosával, a 4iG-nél ugyanis tavaly egy számlagyárügy miatt tartott házkutatást a NAV.

Nyitókép: Máthé Zoltán / MTI