gazdaság

„Felvettük a babaváró hitelt, erre megcsalt a férjem” – számolt be egy elkeseredett nő

rtl.hurtl.hu

2022. május 22. 12:08

Az is kiderült, hogy ilyenkor mi a teendő. 

Felvették a babaváró hitelt, és lakásra fordították párjával, számolt be egy nő a napi.hu-nak. Ám ezután jött a fordulat: „A pandémia alatt viszont kezdett megromlani a viszonyunk, és nemrég kiderült, hogy van valakije. Szeretnék elválni, és azt is szeretném, ha elköltözne az otthonunkból, akár kisebb lakást is vennék, hogy külön költözhessünk.”

Arról is beszámolt: a férje azzal érvel, hogy ha elválik, akkor egyedül kell fizetnie a hitelt, és a törlesztőrészlet is nőni fog. „Talán vissza is akar jönni, de én nem tudok megbocsátani neki. Mit tehetek?” – zárja beszámolóját.

A lap szerint ha nem születik meg a vállalt gyerek az igénylést követő öt éven belül, akkor mindenképp elvész a kedvezmény – még ha papíron együtt is maradnak. A válás pedig önmagában ok arra, hogy megszűnjön a támogatás.

Ez esetben 120 nap áll rendelkezésre, hogy az addig igénybe vett támogatást visszafizessék, a hitel pedig piaci kamatozásúvá válik. A lap azt a tanácsot adja:

Van azonban egy „kiskapu”. Ha ön a válás után újraházasodik, és szeretne az új férjétől is gyereket, akkor a kamattámogatás elvesztése nem feltétlenül tart a 20 éves futamidő végéig. A jogszabályok szerint lehetőség van újra igénybe venni a kedvezményt, ha a támogatott személy a válás után, de még a kölcsön folyósításától számított öt éven belül újra megházasodik.

Nyitókép: Getty Images

#gazdaság#babaváró hitel#támogatás#csalás#kedvezmény#válás

Címlapról ajánljuk