Gazdaság

9,5 milliárdra becsülték, 17,5 milliárdért négysávosítanak egy utat a BMW-gyárhoz

rtl.hurtl.hu

2022. február 7. 12:24

Híd és csomópontok is lesznek benne.

A debreceni BMW gyárhoz vezető 2 209 méteres út négysávosítását nyerte el a Strabag Építő Zrt., nettó 17 milliárd 487 millió forintos ajánlattal – írta meg a Napi.hu az uniós közbeszerzési értesítóben megjelent hirdetmény alapján. 

Az infrastruktúrafejlesztési tétel árát korábban felbecsülték, akkor 9 milliárd 511 millió forint értéket állapítottak meg.

A szóban forgó út a 33-as számú főútnak egy 2 209 méteres szakasza, amely a Debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezetet – itt épül a BMW gyára – köti össze az M35-ös autópályával. Ez a 33-as főút 2 x 2 sávosra  bővítésének a második üteme, 

szerepel benne egy híd a 108-es számú vasútvonal felett, továbbá négy csomópont, jelzőlámpás csomópontok és kerékpárutak is.

Indult még a közbeszerzésen az SDD Konzorcium (ennek tagjai: Dömper Kft., Subterra-Raab Kft., Pannon-Doprastav Kft.), továbbá közös ajánlattevőként a KE-VÍZ 21 Építőipari Zrt. és a ZEMPLÉNKŐ Kelet-magyarországi Építőipari Fővállalkozó és Bányászati Kft.

Nyitókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatót tart Debrecenben az épülő BMW-gyár területén 2020. május 15-én. – Fotó: Boros Mátyás / KKM / MTI

#Gazdaság#debrecen#bmw#közbeszerzés