Gazdaság

Közpénzből készül Napfa és sziklakorona installáció a Türk Tanácsnak ajándékozott villa jurta ihletésű kertjébe

Kovács-Angel MariannaKovács-Angel Marianna

2022. január 14. 4:54

Újabb százmilliókat költenek az 1,4 milliárd forintért vásárolt, majd elajándékozott Ybl-villára, illetve most a kertjére.  

Egyebek mellett Naprózsa-virágággyal, Napfával, kocsifordító rondóval, „Pál kapuja” befuttatott természetkapuval és „sziklakorona” installációval alakítanak ki történelmi kertet a XII. kerületi Budakeszi úton található Ybl-villánál, amelyet 2019-ben a kormány diplomáciai épületként ajándékozott a Türk Tanácsnak (mai nevén a Türk Államok Szervezetének). Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe feltöltött dokumentumok szerint a Külgazdasági és Külügyminisztérium által a történelmi kert kialakítására kiírt tendert nettó 252,9 millió forintos ajánlatával a De-Span Kft. nyerte el.

Ennél azonban sokkal több közpénzt vihet el a kert átalakítása, ebben a közbeszerzésben ugyanis nincsen benne a látványterveken szereplő, és a műszaki dokumentációban is feltüntetett több jelentős elem, például

  • a „Csodaszarvas kerti fűz szobor-installáció”, 
  • a Nappad és Holdpad fűzinstallációk és pihenők, 
  • a Boldogasszony jurtája (Tündérkert I.) és tényleges Tündérkert,
  • valamint  három rendezvényhelyszín kialakítása.

A tájépítész a közbeszerzési dokumentáció kertet érintő részében arról ír, hogy a Tündérkert a 2016-os antalyai kertészeti világkiállításra készült, az Egy virágban a világ című magyar pavilonterv adaptációja. „Ebben a jurta térrendezési hagyományait mutatja be, és ezt vetíti ki a kertbe. A Tündérkert három része tökéletesen illeszkedik a villakert életfa-szimbólum rendszerébe, ugyanakkor az életfa tengelyével párhuzamos tengelyen önálló egységet alkot” – teszi hozzá.

A kert látványterve. – Kép: Elektronikus Közbeszerzési Rendszer
Kép: Elektronikus Közbeszerzési Rendszer


Jelen eljárásban a debreceni De-Span Kft. a már említett Naprózsa-virágágy, a rondó, a Napfa és természetkapu mellett új beállót alakít ki az Árnyas út felől, valamint egy új kiállót épít a Budakeszi útra. Az ő feladatuk a „Holdtavas Galagonyaliget” és a Sziklakorona-installáció, valamint egy gyalogos ösvény és a „Hüvelykpiciny ligete kerti pihenő” kialakítása is. A cégnek egy összesen 9077 négyzetméteres területen kell növényeket telepítenie valamint burkolatokat építenie. 

Az Azerbajdzsánt, Kazahsztánt, Kirgizisztánt, Üzbegisztánt és Törökországot összefogó Türk Államok Szervezetében Magyarország 2018 óta megfigyelői státusszal rendelkezik. A 800 négyzetméteres, háromszintes  Ybl-villát 2016-ban vásárolta meg az állam 1,4 milliárd forintért, majd bár először azt állították, hogy a villa a Magyar Művészeti Akadémiáé lesz, 2019-ben végül kiderült, hogy az épületet a Türk Tanács kapja meg ingyen. És nem csak ezt.

2019-ben a RTL Híradó számolt be róla, hogy a budapesti iroda teljes költségvetését a magyar állam fizeti, azaz a fenntartást, a működtetést és a dolgozók bérét is az adófizetők állják. Azonban tűzeset és katasztrófa kivételével nem léphet be magyar hatóság az iroda területére az igazgató engedélye nélkül. A Külügyminisztérium szerint a Türk Tanács irodája ugyanolyan jogosultságokkal rendelkezik, mint bármely más nemzetközi szervezet magyarországi központja.


A magyar kormány kiemelten kezeli a türk kapcsolatokat, Orbán Viktor miniszterelnök tavaly arról beszélt, hogy a magyar és a türk népeket hosszú évszázadokra visszanyúlóan történelmi és kulturális örökség köti össze. Hozzátette: a magyar nép büszke erre az örökségre, és akkor is az volt, amikor az ellenfeleik Európában barbár hunoknak és Attila népének gúnyolták.

A szervezet működését a kazahsztáni események teszik aktuálissá. Ahogyan korábban több cikkünkben is beszámoltunk róla, az üzemanyag árának emelkedése miatt tüntetések kezdődtek a posztszovjet diktatúrának számító Kazahsztánban. Az egyre erősödő demonstrációkban több tucat tüntetőt öltek meg, majd Kaszim-Zsomart Tokajev elnök Oroszország segítségét kérte. Moszkva nem habozott, csapatokat küldött az olajdiktatúrába, majd a kazah elnök tűzparancsot adott ki a tüntetőkre.

 A Türk Államok Szervezete az események csúcspontján közleményt adott ki, miszerint készek támogatást nyújtani a kazah kormánynak és az ország népének. A szervezet kedden ült össze, a tanácskozás után a Magyarországot képviselő Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott: „Pontosan tudjuk tapasztalatból, hogy mi szokott ilyenkor történni a nemzetközi politikai színtéren: általában jönnek az úgynevezett emberi jogvédő szervezetek, bizonyos országok, a nemzetközi szervezetek, amelyek majd mindenfajta kritikákat akarnak megfogalmazni, el akarnak fogadni elítélő nyilatkozatokat.” Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy az ilyesminek elejét kell venni, mert ennek itt nincs helye. 

Azt kell biztosítanunk, hogy megelőzhetők legyenek az elmúlt napokban látott erőszakos cselekmények az elkövetkező időszakban

– tette hozzá a miniszter. 

Kerestük a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, hogy megtudjuk, eddig mennyi pénzt fordítottak a Türk Államok Szervezetének elhelyezésére, és hogy a kert további munkálataira mekkora összeget szánnak, de cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak. 

Nyitókép: Elektronikus Közbeszerzési Rendszer, látványterv

#Gazdaság#türk tanács#külgazdasági és külügyminisztérium#türk államok szövetsége

Címlapról ajánljuk