Gazdaság

Több százmilliós bírságot szabott ki a versenyhivatal egy internetes szolgáltatóra

rtl.hurtl.hu

2021. december 27. 12:00

A Viagogo jogellenes trükkökkel igyekezett befolyásolni a jegyvásárlókat, pszichés terhelésnek vetette alá vásárlóit – ezért járt a csaknem félmilliárdos bírság.

472 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Viagogo nevű jegyértékesítő platform svájci üzemeltetőjére – derül ki a hatóság hétfői közleményéből.

A Viagogo-t 2006-ban hozták létre azzal a céllal, hogy eladhassák rajta keresztül a koncertekre, színházi előadásokra, sporteseményekre, fesztiválokra vásárolt jegyeiket azok, akik végül mégsem tudtak elmenni a rendezvényekre. Az Index három évvel ezelőtti cikkéből kiderült, hogy 

a felületen jóval drágábban vásárolhatók jegyek azokra a rendezvényekre, amelyekre a hivatalos belépők már elfogytak, és nagy összegű kezelési költséget is felszámolnak, 

amiről csak a vásárlási folyamat végén tájékoztatják a vevőket, akkor sem feltűnően. Az oldal ráadásul különböző módokon igyekszik nyomást gyakorolni a vásárlókra, a kevésbé népszerű rendezvények esetében is megpróbálja elhitetni a vevőkkel, hogy már csak néhány jegy kapható, ezért gyorsan kell dönteniük.

A GVH két évvel ezelőtt indított eljárást a Viagogóval szemben „számos piaci jelzés” nyomán. A vizsgálat okaként említették, hogy az oldal a végső fizetendő összegről a vásárlási folyamat késői pontján tájékoztatja a vevőket, és nem közli az átváltási árfolyamot és az árfolyamszámítás módját sem. Emellett a vásárlási folyamat során olyan sürgető tájékoztatásokat tesz közzé, ami azt a látszatot kelti, hogy gyorsan fogynak a szabad helyek az eseményre.

A most zárult versenyfelügyeleti eljárás megállapította, hogy a Viagogo több szempontból is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a fogyasztókkal szemben. Ezek közé tartozik, hogy vásárlás közben a jegyárakra számtalan további, egymást részben átfedő tétel rakódott, amivel a fogyasztók csak csepegtetett információkból, zavaros módon szembesülhettek. Egyes esetekben a ténylegesen alkalmazott devizaátváltási árfolyam már csak akkor derült ki a felhasználók számára, amikor a szolgáltató megterhelte bankkártyájukat a végösszeggel.

Megállapították azt is, hogy a portál pszichés nyomás alá helyezte a fogyasztókat a jegyvásárlás során folyamatosan sürgető üzenetekkel, ami jogellenes, agresszív kereskedelmi gyakorlatnak minősül, mivel megzavarja a nyugodt és megfontolt döntési folyamatot. Jogsértő az is, hogy a portál nem tette egyértelművé, hogy kizárólag közvetítőként működik, így a fogyasztók nem kaptak megfelelő információt arról, hogy a jegyvásárlásról kivel szerződnek.

A GVH a bírság mellett kötelezte a Viagogo AG-t arra, hogy száz napon belül igazolja a jogsértő gyakorlatok felszámolását.

Nyitókép: MTVA / Bizományosi: Róka László

#Gazdaság#viagogo#gvh#versenyhivatal#tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat

Címlapról ajánljuk