Gazdaság

Itt a lista: így jön össze a 755 milliárdos megszorítás

rtl.hurtl.hu

2021. december 23. 6:00

Többek között budapesti egészségügyi beruházásoktól és az új paksi atomreaktorokért felelős cégtől vonnak el forrásokat a költségvetési hiány csökkentése céljából.

Az rtl.hu is beszámolt arról, hogy a kormány „egyes állami beruházások átütemezésével” 755 milliárd forint megtakarítást tervez a jövő évi költségvetésben, hogy a GDP-arányos hiánycélt 5,9 százalékról 4,9 százalékra javítsa. A 2022. évi hiánycél csökkentéséről és az ennek eléréséhez szükséges intézkedésekről című határozat és melléklete szerdán meg is jelent a Magyar Közlönyben, a mellékletből pedig tételesen kiderült, hol faragná le a kiadásokat a kabinet. A teljesség igénye nélkül néhány fontosabb tétel:

  • A Gazdaság-újraindítási Alap keretéből 40 milliárd forintot takarítanak meg azon, hogy kisebb mértékben emelik a Paks II. Zrt., vagyis az új paksi atomreaktorok építéséért felelős állami cég tőkéjét.
  • A legnagyobb összeget, 400 milliárd forintot a Beruházási Alapból vonnak el (ez a Gazdaság-újraindítási Alap része), de az nem derült ki, hogy ebből mit finanszíroztak volna.
  • 4,52 milliárd forinttal csökkentik a helyi önkormányzatok felhalmozási célú kiegészítő támogatásait.
  • Csökken a közgyűjtemények beruházási forrása 2,1 milliárd forinttal, amit az Emberi Erőforrások Minisztériumától vonnak el.
  • A fővárosi fejlesztésektől 4,74 milliárd forintot vonnak el.
  • Az Egészséges Budapest Program teljes jövő évi keretét, 13,2 milliárd forintot elveszik. A pénzből a budapesti kerületek egészségügyi fejlesztéseit támogatták volna. Az önkormányzatok rendelők, járóbeteg-ellátók felújítására, építésére és terápiás, diagnosztikai eszközök beszerzésére költhették volna a pénzt.
  • A 2019–2027 közötti idegen nyelvi stratégia megvalósítására szánt 30 milliárd forintos működési kiadást teljesen elveszi most a kormány.
  • A repülőterek fejlesztésének visszavágásán 1,55 milliárdot takarítanak meg.
  • Turisztikai fejlesztésekre 20 milliárd forinttal költenek majd kevesebbet.

A rendeletben rögzített tételek végösszege egyébként csak 605 milliárd forint. Varga Mihály pénzügyminiszternek egy hónapon belül kell javaslatot tennie, honnan lehet lefaragni a hiányzó 150 milliárdot. Ez amúgy azt is jelenti, hogy hiába a kormányrendelet 550 milliárd forint elvonásának forrását továbbra sem ismerjük.

Nyitókép: A 2022. évi költségvetési törvényjavaslat a Parlamentben a tervezet benyújtásának napján, 2021. május 4-én. – Fotó: Illyés Tibor / MTI

#Gazdaság#költségvetési hiány#kiadások#beruházások#kormányhatározat

Címlapról ajánljuk