Forró nyomon

Betörők ellenszere, gyagyimustra, dohánybiznisz

rtl.hurtl.hu

2013. november 4. 13:34

Szakemberünk megmutatja, hogy ő miben hisz, milyen technikákkal lehet olyan komoly munkát adni a betörőknek, aminek talán inkább neki se fognak. Beszereztünk néhány hamis konyhai szerszámot, ki is próbáltuk, mutatjuk az eredményt, végül a Forró nyomonban megszólal egy férfi, aki tíz éve cigaretta-csempészetből él.

Vigyázz, betörő!

Az elmúlt évben 46 ezer betöréses lopás volt az országban. Ez azt jelenti, hogy naponta 127 helyre törtek be. Egy kutatás szerint a magyarok 21 százaléka úgy érzi, hogy még a közvetlen környezete sem biztonságos, míg az EU-s átlag mindössze 9 százalék. A rendőrség az esetek 10-20%-át tudja csak felderíteni. Ez így elég rosszul hangzik. Egy profi zárfeltörő segítségével megmutatjuk, hogy hány másodperc kell ahhoz, hogy egy átlagos zárat, egy átlagos bejárati ajtón feltörjenek. Még csak nagy hanggal, robajjal sem jár a művelet. De sajnos a bonyolultabbnak hitt lakatokkal, zárakkal sem bajlódott sokáig emberünk. Totális védelem nincs, minden ajtó kinyitható, minden zár feltörhető, de azért lehet lassítani a folyamatot, meg lehet nehezíteni a tolvajok dolgát. Szakemberünk megmutatja, hogy ő miben hisz, milyen technikákkal lehet olyan komoly munkát adni a betörőknek, aminek talán inkább neki se fognak.

Gagyimustra

A piacokon több helyen is vannak örökzöld termékek. Hamis parfüm, diákigazolványhoz hamisított matrica és nyelvvizsga bizonyítvány. De vannak szezonális slágertermékek is, melyek egyszer csak óriási mennyiségben elárasztják a standokat, utcákat, aluljárókat, eldugott raktárakat. Mostanában, ki tudja miért, az elektromos sarokcsiszolók, a tetszetős, színes, kerámiabevonatúnak nevezett konyhai kések, és a stihlfűrészek korát éljük. Mi beszereztünk néhány konyhai szerszámot. Az egyik vágószett csupán háromezer forintba került, a másik, teljesen ugyanolyan, tízezerbe, de van ötezerért is. Mindegyik ugyanazt tudja: vágni. Csak persze nem úgy, mint az eredeti, mert nem kerámiából, hanem olcsó fémből van. Szóval ezek mind hamisított termékek, amelyek illegálisan kerülnek az országba. A NAV raktárai már dugig vannak a lefoglalt áruval, de minden nap újabb és újabb hullámban érkezik az országba a friss eresztés. Mi megpróbáltunk utána járni, honnan jön a gagyiárú, és közben veszélyes dolgokra is bukkantunk. Gázspray és sokkoló, amit rögtön meg is mutattak nekünk. Ki is próbálhattuk. De aztán futni kellett, na nem nekünk, az árusoknak, mert épp megérkeztek a NAV emberei.

A gyerek a tét!


Szinte nem múlik el nap, hogy ne kapnánk elkeseredett, dühös szülőktől levelet. Válófélben lévő, vagy már elvált anyáktól és apáktól, akik a közös gyerekért harcolnak. Eheti szívszorító filmünk főszereplője egy ötéves kisfiú, Dani, aki rendőr szeretne lenni, mert, ahogy ő mondja, el akarja kapni a "rossz apákat". Nagyon kemény szavak ezek egy óvodás gyerektől. Az apa azt mondja, a kisfiát ellene fordították, manipulálják. Az anya viszont azt állítja, a volt férje többször is bántotta, és szexuálisan is zaklatta kisfiát. A gyerek közben egyre rosszabb állapotban van. Szakértők vizsgálták, pszichológushoz jár. A bíróság egyébként három évig tartó pereskedés után az apának ítélte Danit. Mi megpróbáltuk megtudni, miért.

A dohánybiznisz


A Forró nyomonban megszólal egy férfi, aki tíz éve cigaretta-csempészetből él. Ő az egyik nagy magyarországi csempészbanda feje, és azt mondja, elég jól megy neki. Főleg mostanában, miután a dohányáru egyre drágább, de a leszokók száma nem nagyon csökken. Nagy tehát a kereslet. Ez a férfi elmeséli, hogyan, kiknek a közreműködésével, milyen utakon kerül a többnyire silány minőségű cigaretta az országba, és mennyi pénzen osztoznak a bűnbanda tagjai. Megmutatunk egy illegális vízipipadohány-gyár lefoglalt kellékeit, szerszámjait, alapanyagait. Közel 8000 kiló áru került a NAV raktárába. Közben az Országos Környezetegészségügyi Intézet bevizsgálta a csempészett cigaretták egy részét. Az eredmény a szakembereket is megdöbbentette. Műsorunkból kiderül, hogy az egyik illegális cigiben az egészséget súlyosan károsító benzol 50%-al nagyobb mennyiségben van jelen, mint a legálisan kapható cigikben.


Részletek a Forró nyomonban, szombaton 19:00-kor!


Tartsanak velünk!

Nézze meg a teljes adásokat az RTL Moston!

Címlapról ajánljuk